A Hollywood Reporter virtuális hasábjain jelent meg egy cikk, amelyben rejtélyes forrásaikra hivatkozva azt állítják, hogy bizony diszkurzus kezdődött a Lucasfilm csapata és Stephen Daldry rendező között egy esetleges különálló film elkészítéséről, amely a messzi-messzi Galaxis egyik legkedveltebb Jedi mesteréről, Obi-wan Kenobiról szólna. Az állítólagos tárgyalások még a lehető legkorábbi szakaszban vannak jelenleg, hiszen még egy kezdetleges forgatókönyv sincs kéznél. Azonban a hírek szerint ha a tárgyaló feleknek sikerülne megegyezniük, akkor a Lucasfilm csapata és Daldry rendező közösen vágnának bele a projektbe, amellyel aztán a nagyvászonra vinnék a Galaxis legpimaszabb Jedijének kalandjait.

És hogy ki is ez a Stephen Daldry? A színház világából érkezett úriember első önálló rendezése, a Billy Elliot című film egyből egy rendezői Oszkárra jelölést jelentett az úriembernek, majd bezsebelt még két jelölést Az órák és A felolvasó című drámákért. A Netflixen jelenleg is futó The Crown című sorozatnak is rendezett egy pár részt, amiért meg “csak” Emmyre jelölték. Nem hangzik rosszul igaz?

Nyugtával dícsérjük a napot és egyenlőre ne kiabáljunk el semmit, de ez azért elég pozitív hírmozsának tűnik, nemde?

Az SWMini legyen Veletek!

forrás: Hollywood Reporter

 

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ