EndorOpen

Az Endor Open 2016 sorozat cikkei

Felkészülés jelenlegi állása, összehasonlítva az eredeti céllal:

Jó lenne azonban 50-et lejátszani, és 60%-os arányban nyerni őket legalább, beleértve a III. Ligafordulóban (ami megint 100 pontos dogfight)  egy legfeljebb egy vereséges menetelést. Valamint lesz a H.É.T. is. Jó alkalom lenne, hogy nézzem, teher alatt nő-e a pálma.

Ez részben összejött, nézzük is meg, pontosan mennyire.

  • 31 meccset játszottam a felkészülésben, 17 – 14 statisztikával, ami alulról üti az 55%-ot. Ha hozzávesszük az eredeti 7 – 3 – 1 -es adatokat, akkor 24 – 17 – 1 -es eredménnyel 57%-ra javul a mérleg. Ez már reálisan közel van az elvárt 60%-hoz.
  • A III. Ligafordulóban sikerült 4-1-et játszanom, míg a H.É.T-en 2-2-t. Az első Ligafordulót is beleszámítva 10-3 három verseny alatt az átlag, azaz közel 77%. Itt valószínűleg benne van az is, hogy a verseny ellenfeleim először látták nagyrészt piszkoskodni a listáimat élőben. Nevezetes kivétel ezek alól Zoli és Bendzsi, akiktől versenyen (is) elszenvedtem 1-1 vereséget, és ismerték a trükkjeimet.
    • Egyébként a két verseny között a különbség Kyle és Kanan, az előző megmérettetésre már a Rebels sorozat sztárját hoztam. És alapvetően elégedett vagyok vele, hiszen jobban is teljesítek vele, lehet, szükségem lesz Kyle-ra.
  • ENNEK ELLENÉRE a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Jó tudni, és ne felejtsük el.

Új szelek fújnak, új hullám érkezett

Ha az ember egy olyan versenyre készül, aminek meg tudja tippelni a „metáját”, azaz, hogy milyen arányban lesznek az egyes sereg összeállítások, akkor érdemes kihasználni ezt az információt. Április legelején az Endor Open egyik testvére, a Hoth Open Amerikában sikeresen le is zajlott. 251 játékos harcolt, az Endor 200 főjével szemben, de az arányok egészen hasonlóak.

Arányosan oszlanak el a frakciók a jégbolygón.

Szimplán a részvétel szerinti „eloszlás” tökéletes volt, szinte egyenlő arányban képviselték magukat az egyes frakciók.

Új hajók használata játékosszám alapján, és nem hajószám alapján
Ce_eoUWVAAEfZLz
Elsöprő többségben a tiszta Jumpmaster seregek, avagy a U-boats-ok

 

115 ember hozott Wave 8-as hajót a 251 főből, azaz a többség jelentősen változtatott a Wave 7-es listáihoz képest. Fenti statisztikából látszik, hogy elég sokan próbálkoztak Phantom nélküli Ghost-tal.  Egy Tweet-ből tudjuk, hogy 6 ember hozott csak stresshog-os listát (hatalmas visszaesés a korábbi számokhoz képest), és ők mind el is érték legalább a 18 versenypontot. 82 személy került így egyébként tovább a 3. napi csatározásokba.

Ott még 3 svájci rendszerű mérkőzést követően  a legjobb 8 jutott tovább az egyenesági kieséses menetbe.

A 9. swiss forduló előtt a legjobb 16 lista eloszlása

  • 1× ghost, Poe, Z (bejutott)
  • 2× triple U-boat (bejutottak)
  • 7× imperial aces, vegyesen Palpatine és nélküliek (5 bejutott, 2 nem)
  • 1× double Ks, y, z (nem jutott be)
  • 1× triple As (nem jutott be)
  • 1× brobots (nem jutott be)
  • 1× double U-boat plus N’Dru (nem jutott be)
  • 1× tie swarm (nem jutott be)
  • 1× RAC plus Whisper (nem jutott be)

Ahhoz képest csak 3 listában volt jumpmaster a legjbb 16-ban, és csak 2 ment tovább a legjobb 8-ba, amik tényleg 3 scout-ból álltak.

Első helyen bejutó

Lyle Hayhurst, az interneten sozin néven, egy ismert alakja az X-Wing közösségnek. A két nap alatt 9-0-t játszott a swiss fordulók alatt, ezzel játéktörténelmet írt, mint a leghosszabb veretlen sorozat a svájci rendszerben X-Wing versenyen. Beletartozik, hogy ez volt az első verseny ennyi fordulóval ebben a rendszerben. A listái a híres/hírhedt Imperial A**Holes.

Második helyen bejutó

„A” lista.

Harmadik helyen bejutó

Egy nagyon kemény lista, itt már írtam arról, hogyan kaptam ki ettől a sereg összeállítástól.

Negyedik helyen befutó

A most már 17 éves csodagyerek, aki tavaly 2. lett a világbajnokságon, és a „the Nathan” egy teljes használt listaelnevezés lett: Poe/Corran/Prototype. Fájó lázadó szívvel tudatom, hogy most birodalmi színekben indult, de legalább Palpatine-t nem hozott.

Ötödik helyen befutó

Egy elég neves ember, Team Covenant-os blogger, bár X-Wing-et eddig inkább hobbinak tekintette. Jó, erre a versenyre már direkt készült.

Hatodik helyen befutó

Lásd, 3. helyen bekerült játékos.

Hetedik helyen befutó

Véletlen egy Rebel játékos is bekúszott a küszöb alatt. És egyből a Ghost-ot hozta eddig, meg Poe-t, akit temettek már ezen a versenyen. A fenti lista ellen játszottam egy kevésbé erős játékos ellen, és ő semmit sem tudott szinte produkálni. Ezzel a listával ilyen erős mezőnybe bejutni hatalmas teljesítmény.

Nyolcadik helyen befutó

Csak Jumpmaster-ek. Ryan Fleming majdnem nem jutott be az új, szándékos döntetleneket engedélyező tournament szabály miatt. Szerencséjére az egyik asztal nem paktált le, és így pont a 8. helyen becsúszott. Ha azon az asztalon döntetlenben megegyeznek a játékosok, akkor más lett volna a verseny története.

Eredmények

Top 8 matchups

  • (#8) Ryan Flemming legyőzi (#1) Lyle Hayhurst-t,
  • (#2) Darwin Schafer legyőzi  (#7) Jason McMahon-t,
  • (#6) Brad Miller legyőzi  (#3) David Yun-t, de időre ment a meccs,
  • (#4) Nathan Eide legyőzi  (#5) Zach Bunn-t,

Top 4 matchups

  • (#8) Ryan Flemming legyőzi  (#4) Nathan Eide-t,
  • (#6) Brad Miller legyőzi  (#2) Darwin Shaffer-t,

Döntő asztal

  • (#8) Ryan Flemming legyőzi  (#6) Brad Miller-t.

Röviden elemezve

A Scout-ok nehéz listát eredményeznek, bárki-bármit mondjon. Persze egy erős listát, ami az 1-2 agility-s lázadó hajók ellen kifejezetten erősek, így felborítva azon az oldalon az egyensúlyt. A szokásos lázadó swarm-ok eltűnésével a birodalmi ászok előtérbe kerültek, akik a Jumpmasterek ellen is meglehetősen erősek. Így a nagy tömegű scout sereg elrontotta sok lázadó játékos napját, hogy a legjobbak közé kerüljenek, ugyanakkor csak kevés jutott be közülük a döntő fordulókba.

A Scout-ok jó listát adnak, elég erőset, és főleg a rebel játékosokat rúgták ki a komfort zónájukból, míg a birodalmi ászokkal ügyesen repülők védve érezhetik a hátsójukat. Így ha valaki eredményes lázadó játékos akar lenni, érdemes elgondolkodnia, hogy mindezek után valamit beújít a seregén.

Zach a listájával az ifjú titán, Nathan ellen a négy közé jutásért
Döntő meccs
A bajnok

Ryan így elutazhat a Coruscant Invitational-re júliusban, ahol a másik hét System Open bajnokával fog megküzdeni.

Forrás:

  • Scum victory on Hoth! FFG hivatalos cikk a Hoth Open-ről
  • I still believe in dash Rendar, kedvenc angol nyelvű X-Wing blogosom, Theorist írása, akinek hála szerettem bele Dash-be, majd a két YT-2400-asba. Terjedelmi okok miatt ezzel a forrással a következő számban foglalkozok alaposan.

Comments are closed.