A Csillagok Háborúja konfliktusokkal terhes világában nagy szerepet játszanak az egyszerű katonák által használt, elsőre futurisztikusnak tűnő, mégis a valós történelemből átemelt lőfegyverek. A következőkben ezekről, a sokak által jól ismert, filmbéli fegyverekről ejtenénk pár szót…

BlasTech DH-17

A Magyarországon 1979-ben bemutatott Csillagok Háborúja (amely később megkapta az Egy új remény alcímet) filmben két és fél perc után (egészen pontosan 2:34-nél) már feltűnik cikkünk egyik szereplője, az aldeerani Konzuli Testőrség – akiket szimplán csak Flottagyalogságnak szoktak hívni – által használt BlasTech DH-17-es típusú sugárvető, amely alkategóriáját tekintve a pisztolyokhoz tartozik

A BlasTech Industries nevű cég által gyártott maroklőfegyver eléggé elterjedt volt a messzi-messzi Galaxis világában, ugyanis mind a Bolygóvédelmi Biztonsági Erők, mind pedig a Birodalmi Haditengerészet rendszeresített oldalfegyvere volt. Az előbb említett szervezeteken kívül a Lázadók Szövetség katonái által is kedvelt lőfegyver optimális lőtávja nagyjából 30 méter, ezen a távolságon belül érvényesül igazán páncélzatátütő ereje, míg maximum hatótávja 120 méter körül mozog – bár ilyen lőtávon már kevésbé pontos a fegyver.

A közepes hatótávú DH-17-es tömege 1 kilogramm körül mozog és a pisztoly hátsó részén található gázkamra teljes feltöltése után 500 lövés leadására alkalmas. A fegyver elsütéséhez azonban energiára is szükség van, amit az oldalán található, cserélhető energiacella biztosít. Egy teljesen feltöltött energiacella 100 lövésre elegendő energiával rendelkezik és egy teljesen lemerült energiacellát 15 perc alatt lehet maximumra feltölteni egy generátor segítségével.

A fegyver a különböző méretű és fajtájú űrhajókon szolgálatot teljesítő katonák kedvelt oldalfegyverévé vált, mert rövid távú átütő ereje miatt a szűk terekben átütötte az ellenség által viselt páncélzatot, viszont a hajótestben nem tett kárt.

BlasTech E-11

A szintén a BlasTech Industries által gyártott E-11 típusjelzéssel ellátott sugárvető puska a Birodalmi rohamosztagosok standard, rendszeresített fegyvere. Elődjéhez, a DC-15-ös sorozathoz képest egy jóval könnyebb, kompaktabb és fejlettebb fegyverről beszélünk.

A csupán 43,6 centiméter hosszú sugárvető (a válltámaszt kihajtva ez a hosszúság 49,2 centiméterre növekszik), mindössze két és fél kilogrammot nyom és a kétpozíciójú válltámasz állításával egy, illetve két kezes használatra is alkalmas. Összecsukott állapotában a válltámasz plusz fogást biztosít a fegyver csövének elején.

A fegyver hátsó részén található gázkamra – amely 500 lövés leadására alkalmas mennyiségű ionizált gáz (plazma) tárolását biztosítja. A fegyver bal oldalán található a fegyver elsütéséhez energiát biztosító cserélhető energiacella (cellánként 100 lövés kapacitással). A puska felső részére beépítésre került egy belső, miniszámítógép által vezérelt célzó rendszer is, amely a harci bevetések során fellépő különböző látási körülményeket küszöbölte ki (rossz fényviszonyok, füst stb.), ami mögé egy univerzális sín került beépítésre. Erre helyezhető fel igény esetén a kétszeres optikai zoommal rendelkező távcső. A szenzor által biztosított képet össze lehet kapcsolni a rohamosztagosok sisakjának belső rendszerével, és az így kapott adatok megjelennek a sisak viselőjének látóterében is.

Az E-11-es a tüzelési gyorsaságot tekintve többfajta opcióval is rendelkezik, így lehet vele egyszeri, pontos lövéseket leadni, valamit automata (sorozat) üzemmódban gyors, egymást követő lövések leadására is alkalmas, amely során nagyobb területet lehet tűz alá vonni – természetesen mindezt a fegyver pontosságának rovására.

A fent felsoroltak mellett a lövések erőssége is állítható a fegyveren, így a az alap (halálos) beállításon kívül, egy nagyenergiájú, bénító lövés leadására is alkalmas, amely a célszemélyek élve elfogására alkalmazható.

https://www.youtube.com/watch?v=0xK114RgH8U

Ahogy azt észrevehettétek, mindkét fegyver elég hasonló paraméterekkel rendelkezi. Ez azonban nem a véletlen műve, ugyanis mind a Lázadók, illetve mind a Birodalom által használt fegyver alapja egy és ugyanazon fegyver, amit ma csak Sterling géppisztolyként emlegetünk…

… és a valóság – Sterling L2A3 (Mark 4), avagy a Sterling géppisztoly

1944-ben a Brit Vezérkar parancsba adta egy új típusú géppisztoly kifejlesztését, ami az addig rendszerben lévő Sten típusú géppisztolyokat hivatott leváltani. A fegyver specifikációja szerint a tömege nem nyomhat többet hat fontnál (2,7 kilogrammnál), 9×19 mm-es Parabellum (másnéven Luger) pisztolylőszer kilövésére legyen alkalmas, a tűzgyorsasága nem haladhatja meg az 500 lövés per percet és öt egybefüggő sorozat leadásakor el lehessen találni vele egy 100 yardra (91 méter) kihelyezett, egy láb átmérőjű célt.

A kihívásnak és az elvárásoknak végül George William Patchet, a Sterling Fegyvergyár vezetőmérnöke által leadott prototípus felelt meg. A brit hadsereg rövid idő alatt elismerte az új típus előnyeit a korábban használt géppisztoly családhoz képest, mind pontosság, mind megbízhatóság tekintetében és 120 darabot meg is rendelt tesztelési célból. A II. világháború vége felé ezeket a tesztpéldányokat harci körülmények között is tesztelték brit ejtőernyős alakulatok többek között az arnheimi csatában, valamit különböző speciális alakulatok Észak-Európa szerte.

A Sterling géppisztolyokat teljes egészében acélból és műanyagból készítették és a filmbéli fegyverekhez hasonló, kihajtható válltámasszal rendelkeznek.
Tömegük 2,7 kilogramm, míg teljes hosszuk 696 milliméter (a válltámasz becsukása esetén ez 481 milliméter). A cserélhető tárba 34 Luger típusú pisztolylőszer fér el és a hivatalos adatok szerint 550 lőszer/perc tűzgyorsaságra képesek. Effektív hatótávolságuk 200 méteren van.

A filmben használt fegyverek alapjául az 1956-ban rendszeresített L2A3 típusjelzésű fegyverek szolgáltak, amik ennek a fegyvercsaládnak az utolsó rendszeresített változatai voltak és egészen 1994-ig voltak a brit haderő rendszeresített oldalfegyverei.

Reméljük elnyerte tetszéseteket ez a rövid történeti és technikai áttekintő, nemsokára folytatjuk a cikksorozatot.

Az SWMini legyen Veletek!