Szomorú hírre ébredtünk ismét. 🙁

Hosszan tartó betegség után elhunyt Peter Summer, a Csillagok Háborúja Egy új remény-ben szereplő egyetlen ausztrál színész. Summer a IV. részben Pol Tredium hadnagyot alakította, aki a Halálcsillag 327-es számú fő hangárjának biztonságáért felelős tiszt volt.

Mint azt egy későbbi interjúban elmondta, mindösszesen napi 60 fontért vállalta a szerepet.

https://www.youtube.com/watch?v=e73CSRZHlkM

Színészi karrierje mellett íróként, rendezőként és dokumentumfilm készítőként is tevékenykedett. A IV. rész forgatása alatt épp Angliában tartózkodott családjával.

„Volt egy ügynököm Londonban, akitől kaptam egy hívást.” – emlékezett vissza Summer, hogy hogyan is került be a stábba. „Van ez a fura kis amerikai sci-fi” – mondta a hölgy a telefonba ” amivel lenne egy pár nap munka.”

„Mennyit fizet?” – kérdeztem egyből.

„60 font per nap”

„Rendben, elvállalom”

Summer ezután elutazott a forgatás helyszínére, az Elstree Studios telephelyére.

„Fantasztikus volt az a részletgazdag díszlet, amit felépítettek a forgatáshoz. Első nap a másod- vagy harmad asszisztens felvitt az irányítószoba díszletébe, ahol a jelenetem játszódott. A hátsó falnál várakoztam, amikor egyszer csak megjelent mellettem egy férfi. A szemüvege el volt görbülve, egy viseltes fehér póló és egy szürke nadrág volt rajta. Először azt hittem, biztos valami könyvelő-féleség lehet.”

„Szóba elegyedtünk – az ausztrálok mindig érdeklik az átlagembereket – és éppen amikor megkérdezte volna, hogy ő kicsoda, megjelent mellettünk a rendezőasszisztens és megszólította a férfit – Mr. Lucas. Így ismertem hát meg George Lucast.”

Summer ugyancsak emlékszik az ifjú Harrison Forddal való találkozásra is, aki később Han Solo szerepével vált világhírűvé.

„Bájos emberke volt, bár egy kicsit szétszórt.”

„Volt egy bizonyos pillanata a forgatásnak, amikor is elkezdett kapisgálni bennem a gondolat, hogy talán több ez az egész, mint aminek elsőre látszik. Éppen az egyik díszleten sétáltam keresztül, amikor felfigyeltem egy csuklyás ülő alakra, aki éppen olvasott valamit. Hiszen ez Alec Guinness! – csapott belém a felsimerés – Ő egy igazi hős és egy briliáns színész, legalábbis a véleményem szerint. Vajon mit csinálhat pont ő egy ilyen film forgatásán?” – kérdeztem magamtól.” Vagy égetően nagy szüksége van a pénzre, vagy pedig mégiscsak több ez a film, mint elsőre tűnik.”

„Az emberek azt gondolják, hogy rengeteg pénzt kerestem a jogdíjakból én is.” – meséli nevetve. „Holott összesen 120 font volt az egész jövedelmem. És ennyi, nem több. 10-szer többet költöttem azóta arra, hogy válaszoljak a világ minden részéről érkező rajongói levelekre.”

Peter Summert második felesége Lynda Stoner, valamint első felesége, Christina Summer és gyerekei, Luke, Kate és Joanna gyászolják.

Nyugodjék békében Tredium hadnagy!

summers

(forrás: Sidney Morning Herald)