starwarsKorábbi cikkekben említettem már, hogy bizonyos események, vagy karakterek a Kánonhoz(Canon), vagy a Legendához(Legends) tartoznak. Most ennek tisztázása végett nézzük is, hogy mi is az a Kánon, és később a Legendát.

81446Ez az év számos újdonsággal, és rengeteg változással tarkította a Star Wars világát. A legjelentősebb természetesen a VII. rész megjelenése. De mit is jelent az, hogy új hivatalos folytatás jelent meg? A VII. részt már a Disney készítette el, nem pedig a Lucasarts, ugyanis George Lucas eladta a jogokat, így a Disney rendezhette meg a soron következő filmet. Az írok, ezidőtájt már megírták a saját elképzelésüket a folytatásról, ezek például a Thrawn trilógia, a Jedi Akadémia, a Legacy stb. Na mármost a VII. rész ezeket felülírja, mint hivatalos folytatás, magyarán azok immár nem képzik a fő történetszál folytatását. Így ezek az alkotások, már másik kategóriába lettek sorolva.

487IILuÖsszességében elmondható, hogy minden Kánonnak minősül, ami szoros kapcsolatban áll a filmekkel, és/vagy a Disney készítette. Így természetesen a 7 film, a klónok háborúja sorozat, a Lázadók sorozat, néhány képregény, videójátékok, a nemrég megjelent könyvek, valamint a közeljövőben megjelenő egyéb filmek (Zsivány Egyes) tartoznak bele ebbe a kategóriába. Ezen filmek mind hivatalosan a Star Wars világában megtörtént események.
– Ennek egyik változata a G-Canon, mely minden olyan alapanyagot tartalmazott, ami közvetlenül George Lucastól származott.
– A T-Canon, egy olyan Kánonfajta, amely a televízióban volt látható, ilyen például a Klónok Háborúja sorozat.
– C-Canon, szintén egy kategória a Canonon belül. Ezen osztályba sorolunk minden könyvet és képregényt, amelyek a filmek után jelentek meg, viszont a TV sorozatok előtt. Voltaképpen ezt neveztük régebben Expanded Universe-nek (később).
– Meg kell még említeni az S-Canon (Secondary Canon), amely olyan munkásságokat foglalt magába, amelyek nem tartoztak szorosan még az Expanded Universebe sem.
– Az utolsó osztály az N-Canon (Non-Canon), amely olyan anyagokat jelent, melyek nem rendelkeznek hivatalos Star Wars licenccel. Ilyenek mondjuk a Fan Artok, What If-ek, Lego Star Wars stb.
A New-Canonnak hívjuk a hivatalos folytatást, ezt tekintjük a fő történetszálnak.
A Disney felvásárlása óta ezek a szintek is el lettek vetve, és mára már az EU részét képzik valamennyien.

starwars_legends-820x420A Legends, vagy más néven az Expanded Universe (EU) minden egyéb, olyan alkotást tartalmaz, amely nem tagja a Canonnak, de hivatalos licence alatt áll. Ezek a tartalmak a VII. film óta sok más alkotással bővült. Ma már minden Legendsnek számít, amit nem a Disney készít el. A Disney azért akarta az összes folytatást a Kánonon kívül sorolni, hogy így nagyobb szabadságot kaphassanak a készítők a soron következő folytatások elkészítéséhez. Ezen kívül a Legends számos eseménye, tulajdonsága eltér a Kánonbelitől, némely esetben még ellent is mond neki. Az EU bevezetésére azért volt szükség, hogy egy viszonylag átlátható és egységes rendszert hozzanak létre. Ám ez nem teljesen igaz, az EU-n belül is vannak téves értelmezések. A Disney döntése sok rajongóban negatív érzéseket keltet, hiszen a Legends tartalmaz rengeteg olyan eseményt és karaktert, amit nagyon sokan kedveltek, és a fő történetszálhoz passzol. Érthető a közönség reakciója, hiszen például a filmek alapján elkészített könyvadaptációk is a Legends része lettek mára.

A Legends idővonalában megtalálható események:

A Legends idővonala
A Legends idővonala

A Köztársaság Előtti Idők (37,000 BBY—25,000 BBY)

A Galaktikus Köztársaság megalkotása előtti időszak, a Je’daii Rend felfedezi az Erőt a Tython bolygón, és megpróbálják megérteni annak természetét. Egyensúlyt próbálnak fenntartani az Erőben, ám egy feltörekvő faj, a Rakaták háborúba kezdenek, és destabilizálja a rendet.

A Régi Köztársaság (25,000 *BBY – 1,000 BBY)

A Régi Köztársaság egyesítette a Star Wars világot, és létrehozta a Galaktikus Szenátust a kormányzás érdekében. Ebben az időszakban a Jedik nagy számban voltak jelen, és szerepük a béke, és az igazságosság fenntartása volt. A mostani idők egyik feltörekvő szakaszáról beszélünk. Megjelentek játékok, könyvek, képregények, melyek remekül visszaadják az akkori viszonyokat. Ekkor tűntek el a Sithek.

A Birodalom Felemelkedése (1,000 BBY – 0 BBY)

A Sithek látszólagos vereség után a Köztársaságban elterjedt az elégedetlenség. A válságos időszakokban a Szenátorok korrupttá váltak, és belülről bomlasztották a Köztársaság pilléreit., Az ambiciózus Palpatine nabooi szenátor kihasználva a tétlenséget, megválasztotta magát legfelsőbb vezetőnek, Fő kancellárnak, és egy szebb jövőt ígért, az új rendben. Ezt nevezik később a Galaktikus Birodalomnak. A Star Wars előzményfilmek tartoznak ebbe az intervallumba.

A Lázadás Kora (0 BBY – 5 ABY)

A Birodalom zsarnoksága ellen elégedetlenség szül, és egy lázadás magva kezd kialakulni, amely képes szembeszállni a katonai rezsimmel. Megkezdődik az első Galaktikus Polgárháború. Ebben az időszakban sikerül a Lázadóknak megsemmisíteniük az első Halálcsillagot, majd nem sokkal később a másodikat is, megölve Darth Vadert, és az Uralkodót. Mindezekután a Lázadás létrehoz egy kormányzatot, melyet a független Rendszerek Szövetségeként ismernek, később pedig az Új Köztársaságként Ebben a periódusban foglal helyet az eredeti trilógia.

Az Új Köztársaság (5 ABY – 25 ABY)

Az Uralkodó legyőzése után, a Lázadók Szövetségének muszáj volt átalakulnia a katonai beállítottságból, a polgáriba. Ahogy a Birodalomhoz hű, Császári hadurak sakkban tartják a frissen létrehozott kormányt, az Új Köztársaságnak számon nehézséggel kell szembenéznie. Ekkora kezdi el kiképezni Luke Skywalker a Jedik új generációját.

Az Új Jedi Rend (25 ABY – 36 ABY)

A Jedi Rend megvetette lábát, és már a Császári csapatok maradéka sem jelent komolyabb veszélyt az Új Köztárságra, végre elérkeztek a boldog békeidők. Ezen időszak sem tart ki sokáig jelenetős veszély nélkül. Az ismeretlen űrből érkező hódító faj, a Yuuzhan Vongok egész világokat emésztenek el, és a Galaxis fennmaradását fenyegetik.

Hagyaték (40 ABY – 138+ ABY)

A Yuuzhan Vongok legyőzése után a galaxisban újra béke honolt. Azonban ahhoz, hogy újra bekövetkezzen valami szörnyűséges nem feltétlen kell az ismeretlenből jönnie. A frissen alapított Új Jedi Rendnek, szembe kellett néznie a Skywalkerek hagyatékával járó veszedelmekre. Jacen Solo, Leia Organa Solo, és Has Solo közös gyermeke átcsábult a Sötét oldalra, ami alapjaiban rengette meg a Köztársaságot. Jacen, és a Maradvány Birodalom legyőzése után egy kisebb űr tátong az idővonalban. Egészen Cade Skywalker felbukkanásáig, aki Luke Skywalker leszármazottja. A Hagyaték nevű képregénysorozat az ő küzdelmeit mutatja be, egy új Sith rend ellen, melyet a néhai Jediből lett Sith, Darth Krayt vezet.


A Canon idővonala:

A Canon idővonala
A Canon idővonala

A Canonban történt események megegyeznek a filmben látottakkal. Eseményei közvetlenül kihatnak a filmekre is, és ez visszafele is érvényes. Néhány alkotás, pl. képregények, könyvek, részletesebb betekintés adhat az adott korba, és az események alakulásába. Az elkövetkezendő évek folyamán a Kánon is jelentősen bővülni fog.

 

 

 

 

 

És mint mindig, az Erő legyen veletek! 🙂

*BBY – Before the Battle of Yavin (a yavini csata előtt)

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Érdekes… „Ennek egyik változata a G-Canon”
    Itt pontosítást kérnék 😀 A kánon szintek a régi kánon esetében léteztek. A Disney-éra egységes kánont hozott létre és nincsenek benne elhatárolások, szintek. A felsorolás további részei is mind az EU-hoz kapcsolhatóak, amik ma már a Legendák alá tartoznak.