Boba-Fett-Bossk-Darth-Vader-IG-88-Star-Wars-Zuckuss-artwork-bounty-hunter-drawings-mercenaries-movies-science-fiction-video-games

A Wave 8 kapcsán az X-Wing történelmében kiadott legütősebb hullámról beszélgetünk. Komoly változások lesznek a terroristák Lázadók oldalán a Ghost & Phantom párossal, de érdekes újdonság a TIE Advanced Prototype (alias TIE/v1) . Mint tudjátok a Scum-ok is kapnak egy meglehetősen B-wing szerű hajót (pontértékeiben legalábbis) a Mist Huntert, és már túl vagyunk bőven Poe Dameronon és az Omega Leader-en. Egyetlen dolog maradt már csak hátra, a nagy ász Dengar, és a játék egyetlen féloldalas hajója a Punishing One.

Az ágyú egy kicsivel több lett. Maradhat?

Annyi minden van ebben a dobozbanpunishing-one, hogy nem tudom mihez kapjak először. Kezdjük a legnagyobbal, a járgánnyal. A JumpMaster 5000 több szempontból is első a játék történelmében. Az első Primary Weapon-el körbelövő Scum; az első aszimmetrikus tárcsájú hajó ( balra el 😀 ); és az első olyan hajó amelynek egyszerre van Crew és Droid slot-ja!!
Megkaptuk hozzá a játék legdrágább title-jét – sőt fejlesztését!!! – ugyanis a Punishing One a maga 12 pontjából az egyetlen 2 számjegyű pontértéket fogyasztó kisméretű lap. Bezony, azért az 1 db extra piros kockáért egy egész Binayre Pirate-et kell fizetnünk. Megéri?  Naná. Aki szeret körbelövöldözni az pontosan tudja mekkora pláne az az extra piros kocka.

Kormányozhatóság

Kis ladikunk meglehetősen egyedi tárcsával díszeleg, amelyen balra mindig zöldebb a fű. Vagy ha az nem is, a manőverek garantáltan. A szemfüles olvasóknak rögtön szemet kell szúrjon a Balra 2-es Segnor Loop fura színe, ugyanis szemben a megszokott stresszes visszafordulókkal ez itt határozottan fehér.swx42_dial Azért ilyen már volt a Birodalom repertoárjában (TIE Defender), de ők horror pontmennyiséget kényszerültek fizetni érte. Ezt a tárcsát már csak az dobhatja fel ennél jobban, ha rácuppantunk kerek 1 egész pontért a hajónkra egy Unhinged astromech-et, amivel a 3 db 3-as sebességű fehér manőverünk is zöldre vált. Csábító lehetőség, de nem biztos, hogy megéri majd erre ellőnünk az értékes droid csatlakozónkat.

Ha agilitásról van szó akkor már említsük meg, hogy felkerült a hajóra a Barrel Roll akcióként, ami a magas Pilot Skillű pilótáknál (pl.: Dengar) drámaian növelhetjük a túlélés esélyét. Sajna a Boost lemaradt, de ne legyünk telhetetlenek. Azt még mindig pótolhatjuk 4 pontért.

Scum vs Rebel

Szóval van a Lázadás berkeiben is tornyos nagyhajó nem is kevés (persze, van-e egyáltalán olyan aminek nincs tornya?), de mit is kaptunk azokhoz képest?

Összehasonlítás

Ami elsőre sikít, hogy messze a JumpMaster 5000 a legolcsóbb tornyos nagyhajó úgy általánosságban a játékban. Az action bar teljesen korrekt, tulajdonképpen megegyezik az YT-2400-éval de 5 teljes ponttal olcsóbb!! Tudom, tudom egyel kisebb a pajzsa, de azért nézzük csak meg az Upgrade Bar-t. Tele van. Induljunk onnan, hogy van EPT!!! Egy 3-as PS-ű (igen ebben is jobb mint a másik kettő), nem elit hajónak van EPT-je! Nem tudok napirendre térni. Predator, Adaptibility, Push the Limit, Attanni Mindlik (erről majd később :D), stb… Lehetőségek teljes tárháza nyílik meg előttünk. A két torpedóra nem vágnék fel. Szívem szerint bármikor elcserélnem az YT-2400 Canon slotjára, de ebben az összeállításban legalább lehet Extra Munitions-t hozni. Crew, Salvaged Astromech, Illicit Upgrade, fültől fülig vigyor. És a Title-el még mindig feltolhatjuk a Primary Weapon value-t 3-ra. Már most imádom ezt a hajót!

Kezdődjön a vadászat

Manaroo

manaroo_shipManaroo története szorosan összefonódik a rettegett fejvadászéval, Dengarral. Ifjú korát az anyabolygóján Azurán töltötte, aminek elfoglalásakor bekerült egy birodalmi programba ahol minden kedvességet kiöltek belőle. A COMPOR programból Dengar mentette meg, ahonnan Bespinre menekült, ahol bártáncosként kereste meg a napi betevőt. Amikor a Birodalom ide is betette a lábát, a sors megint keresztezte Manaroo és a fejvadász sorsát, aki szorosan Han Solo nyomában volt a csempészre kitűzött vérdíj megszerzésének reményében. Innen együtt menekültek a Tatooinra, ahol Manaroo újra hódolni kezdett a táncolás művészetének az egyik kantinában. Miután Dengar elhagyta a sivatagbolygót, Manaroora szemet vetett Jabba egyik rabszolgatartója, és onnantól kezdve szegény lány a Hutt egyik személyes táncosa volt, és nem kis borzalmakat kellett kiállnia a gazdája haláláig. Jabba hajójának pusztulása után Manaroo felszabadult a rabszolgaság béklyója alól és a Coreliai fejvadász keresésére indult. Dengart mindeközben kegyetlen kínhalálra ítélték a „Tatooine fogai” által, amely technikailag abból állt, hogy homokvihar idején kikötöznek egy póznához, és hagyják, hogy a természet elvégezze a munkát. A történet ezen pontján a szerepek megfordultak és Manaroo lett a megmentő. Dengar felépülése után visszatértek a Sarlacc vereméhez, ahol legnagyobb meglepetésükre a szörnyet holtan, Boba Fettet viszont élve találták (bár meglehetősen meggyötört állapotban). Manaroo nagy nehezen meggyőzte Dengart, hogy ne lője agyon a másik fejvadászt ott helyben, és végül hármasban repültek vissza. (Innen a remekül választott kép a pilótakártyára!)

Kis cukorszirup a mese végére: a kalandjaik után Manaroo és Dengar kapcsolata véglegesen összefonódott, amelynek házasság lett a vége, ahol Boba Fett lett a tanú. Nem én találtam ki, ne engem szidjatok 😉 !

a2m0pjE_460s

Visszatérve kicsit az X-Wing világába, Manaroo személyében egy igazi support pilótát kapunk a Scum oldalra. A Combat Phase elején áttolhatjuk az összes Focus, Evade, és Target Lock tokenünket egy barátságos hajónak. Nincs távolság megkötés! És az összes Target Lock tokenbe beletartoznak a pirosok is. Tehát kellemetlenkedő rakétáktól, és torpedóktól is meg tudunk szabadulni egy szemvillanás alatt, mert ha az ellenfél Target Lockját átrakjuk egy olyan hajónkra, amely nincs Range-ben akkor szerencsétlen támadónk nem tudja ellőni a rakétáit.

swx42_target_lock_diagram

Tel Trevura

Tel Trevura története lényegesen rövidebb mint Manaroo-é. Dióhéjban egy szökött bűnözőről beszélünk, akinek vérdíjat tűztek ki a fejére. Menekülés közben elkötött egy JumpMaster 5000-est, amit sikeresen felkent egy kisbolygóra. A hajó roncsait később felderítők megtalálták, és Tel Trevurát sokáig halottnak hitték. Pechére azonban fény derült az igazságra, és maga Boba Fett eredt a nyomába, hogy szert tegyen egy kis konyhapénzre.

swx42_squad_build

A 7-es PS és a JumpMaster-nél elmaradhatatlan EPT mellé, a történetéhez igazán passzoló képességet kapott Tel Trevure, amely méltó egy Scum pilótához. Amikor először elpusztulna a hajó, szedd le róla az összes sebzéskártyát és ossz rá 4 lefordítottat, és hagyd játékban. Eltűnnek a kritek, és ha van Hull Upgrade-ünk akkor az első elpusztulásunk után két életponttal játékban maradunk. Jól hangzik, fokozható még? Persze! A kiegészítőben megkapjuk Crew-ként „Gonk”-ot a Scumok pajzstöltő droidját! Az FFG végre meghallgatta imáinkat! Ugyan két akcióba kerül egy pajzs visszapakolása, de hál isten nem kell egy körön belül végrehajtanunk ezt a két akciót. A játékunk elején ha kicsit lassabban lódulunk meg az ellenfél felé akkor van időnk a kezdeti „békés időszakban” eltárolni pajzstokeneket „Gonk”-on, hogy később az ínséges időkben, vagy első „halálunk” után visszatölthessük őket. E mellé jöhet a Salvaged Astromech slotba az új R5-P8 droid, ami 50%-os eséllyel körönként egyszer visszasebzi az egyik támadónkat. Indulhat a móka!

Dengar

Bár tornyoshajó dengar_srévén gyakorlatilag mindegy lenne merre nézünk – az Autothruster-es hajókat leszámítva – Dengarral azonban mégis igyekeznünk kell az ellenfeleinket az első tűzíven tartani, mert körönként egyszer visszalőhetünk a támadóinkra, ha rájuk látunk Primary Firing Arc-ban. Remekül illik ehhez a képességhez a fehér Segnor Loop ha esetleg mögénk kerülne az ellenfél. Ha felpakolunk rá egy Engine Upgrade-et és egy Push the Limitet akkor a magas PS miatt remekül rá tudunk korrigálni a lépésünkre. A körönkénti 2x 3-4 kocka (a Punishing One title-el) pedig már komoly károkat tud okozni bármilyen ellenfélnek. Ha a Crew slotba beültetjük „Gonk”-ot, akkor meg tudunk izzasztani bármilyen komoly ellenfelet 1v1-ben, lehet az Fat Han, Coran Horn, vagy éppen egy Soontir Fel.

Ennyi? Dehogy!

Elit Pilot Talent-ek

attanni-mindlinkAz Attanni Mindlink egy rendkívül érdekes új 1 pontos Scum only EPT, amely hatalmas boostot adhat a listánknak, ha jól használjuk. Hasonlít a képessége az IG-2000 title-höz, de egy kicsit azért mégis más. Ha kapunk egy Focus, vagy Stress tokent akkor mindegyik másik hajónk, aminek van ugyanilyen EPT-je is megkapja azt. Ezzel hatalmas előnyre tehetünk szert, mert az első hajónkat leszámítva mindegyik másik hajónknak megspórolhatunk egy akciót, amelyet Target Lockra, Evadre, vagy most már akár pajzs visszatöltésre is használhatjuk. Ha ügyesen választjuk a listánkba a hajókat akkor még akár akciót sem kell költenünk arra, hogy minden hajónkat felszereljük Focus-szal, ugyanis a Mindlink a pilóta képességekre is reagál. Tehát, ha Kaa’to Leeachos-szal, vagy Palob Godalhi-val emelünk le egy tokent egy másik hajóról akkor is megkapják kis barátaink a jóságot. E mellett azonban óvatosan kell bánnunk a Mindlink-kel, mert egy gonosz Stress-bot, vagy egy benézett törmelékmező könnyedén elláthatja az egész csapatunkat piros háromszöggel. És ha esetleg van olyan hajónk, amely piros manővert választott egy ilyen szerencsétlen pillanatban, akkor afölött ellenfelünk rögtön át is veheti az irányítást, és kedve szerint levezényelheti a pályáról vagy felkenheti egy aszteroidára.

A kezelhetetlenrage düh általában rosszat jelent, de most egy ponttért komoly agresszivitást tud kölcsönözni néhány hajónknak, ha lemondunk a következő néhány körben akcióinkról. Két stresszért cserébe ugyanis kapunk egy fókuszt és a támadásinkból 3 kockát újradobhatunk. Bár ebben a kiegben jön ez a kártya mégis azt gondolom, sokkal értékesebb lesz a Youngster-es Birodalmi swarmokban, vagy a Lázadó A-wing pilótán Tycho Celchu-n, aki streszelve is akciózhat. A Rage-el ő tulajdonképpen rögtön két akciót vált ki egyel, és mivel az A-wing Test Pilot-tal van még egy lehetőségünk felrakni mellé egy Push The Limitet (PTL) ezért felrakhatunk mellé egy Evade-t, vagy egy Jó Boost-tal rákorrigálhatunk a manőverünkre.

A legénység

dengarHa már van Dengar pilóta, legyen Crew is! És milyen Crew! 3 pontért kaptunk egy inverz Predatort, amely remekül reagál a 10 PS-es elit pilóták uralmára. Támadásokkor 1 kockát újradobhatunk, kivéve ha ellenfelünk Unique pilóta mert akkor rögtön kettőt. Jobban motivált egy fejvadász ha komoly ellenfélre kell vadásznia, nem? A Predatorral kombinálva gyakorlatilag konstans 3 kockát dobálhatunk újra. De remek pótlása is lehet a 3 pontos lapnak, ha másra akarjuk az értékes EPT-énket használni.

Boba Fett (Crew)boba-fett upgrade kártya Paul Heaver X-Wing világbajnok által tervezett új csodafegyvere a Scumnak. 1 pontrért nem kevesebbre képes, mint amikor a támadásunk következményeképp az ellfelünk egy felfordított sebzéslapot kap, akkor Boba Fett eldobásával leszedhetünk az ellenfelünkről egy Upgrade kártyát típusra való megkülönbözetetés nélkül. Zavar, hogy 8-adszor tölti vissza a pajzsait Corran Horn? Puff. Nincs több R2-D2. Idegesít, hogy Dash Hevy Laser Cannon-al (HLC) durrogtat? Egy jó találattal szedjünk le róla 12 pontnyi fejlesztéskártyát (a HLC nélkül működéskeptelen az 5 pontos Outrider title). Ki akarod húzni Soontir Fel méregfogát? Nem kell oda az a PTL. Persze ez jól hangzik, de be is kell nyomni az ellefélre egy kritet, de ezt a gondot már hagyjuk meg a találékony scum játékosokak.

Mindkét crew kártya a swarmok malmára hajtják a vizet, mert Dengar is kevésbé hatékony a nem egyedi pilóták ellen, Boba pedig egyértelműen haszontalan fejlesztés egy TIE raj ellen. Kezdjenek reszketni a fejlesztésekre építő elit pilóták.

Ottvagyunk már?!

Érzed már ennek a kiegnek az égető szükségét? Remélem, mert kevés olyan hajó van az X-wing eddigi nem is olyan rövid törtenetében, amely jobban át fogja alakítani a játékot. A JumpMaster 5000 minden pilótájának van helye a játékban, és szerintem sokkal fogunk is találkozni. Egy Mindlink-es Contracted Scout swarm legalább olyan veszélyes, mint egy vadászkísérettel ellátott Dengar, vagy egy feltámadó Tel Trevura. De ha összepakoljuk Bobát, Dengart, es egy Gunnert Bossk hajójába és felcuppantunk melléjük egy Mangler Cannont egy igazán veszélyes kombinációt kapunk.

Dengar_p

Az FFG március közepére (kb mostanra) ígérte az USA-ba a Wave 8 megjelenését, amely sajnos azt jelenti, hogy ha nem történik valami csoda nem igazán kaparinthatjuk meg az új hajóinkat április előtt. De addig is tartsunk ki, tegyünk félre egy kis konyhapénzt, és várjuk a flottánk kiegészítését.

Ha többet szeretnétek megtudni a Wave 8-ról és a Punishing One-ról halgassátok meg a Podcast-unkat!

Az SWMINI legyen Veletek!