Hosszúra nyúlt hallgatás után (ahogy azt egyik kedves ismerősöm szokta volt mondani, a január az év hétfője) ismét szeretnék bemutatni Nektek egyet a messzi-messzi galaxis űrvadászgépei közül. A VII. epizód mozikba kerülésével mi más is lehetne mostani cikkünk témája, mint az új film egyik üdvöskéje, az Incom-Freitek konglomeráció által gyártott T-70-es X-szárnyú űrvadászgép, mely az endori csata után eltelt 30 év során került le a gyártószalagokról. Az új típusú űrvadászt a Leia Organa tábornok által alapított Ellenállásnak nevezett független katonai szervezet használta már csak ezidőtájt(a Star Wars VII. történéseinek ideje alatt) melynek elsődleges célja, a felbomlott Galaktikus Birodalom maradékaiból született Első Rend megfigyelése és katonai akcióinak megakadályozása. Az Új Köztársaság flottájában ekkor már egy újabb típus, a T-85-ös X-szárnyú űrvadász állt szolgálatban.
Az Ellenállás mivel nem rendelkezett megfelelő anyagi támogatással, lévén egy nem hivatalos, szinte a semmiből szerveződő katonai szervezetről beszélünk – milyen érdekes párhuzam a három évtizeddel korábbi Lázadó Szövetséggel – így elsősorban az Új Köztársaság azon rendszereinek adományaiból szerezték felszerelésüket – többek között a T-70-eseket – , akik szimpatizáltak a szervezet által képviselt nézetekkel. Az Ellenállás űrvadászokból álló flottája a D’Qar bolygón található bázisukon állomásozott, ahol két vadászszázad név szerint a Vörös és a Kék század teljesített szolgálatot. Az új Csillagok Háborúja film eseményei során két alkalommal is bevetésre kerültek a régi T-65-ös keresztszárnyúakhoz képest jóval korszerűbb űrvadászok. Először az Első Rend, a Takodana bolygón található csempészközpont támadása során láthattuk őket, amely misszió célja az Ellenállás számára létfontosságú információkat szállító asztromechanikus droid, BB-8 megmentése volt. A sikeres mentőakció után nem sokkal az Első Rend bevetette a szinte teljesen titokban épült bolygópusztító fegyverét, amely a Csillagpusztító Bázis nevet viselte és sikeresen elpusztította a Hospian rendszer több bolygóját is, amelyek közül a Hospian Prime éppen az aktuális központja volt az Új Köztársaságnak. (Egy későbbi cikkben részletesebben fogunk foglalkozni az új film idején fennálló politikai rendszerek struktúrájával) A bolygók elpusztítása után az Első Rend figyelme az Ellenállás bázisára terelődött és csak egy a Kék és Vörös század pilótáiból álló vadászkülönítmény, és a Fekete Vezér hívójelű Poe Dameron parancsnok erőfeszítéseinek – valamint egy különös tagokból verbuválódott beszivárgó csapat tevékenységének – köszönhető, hogy sikerült elpusztítani az űrállomást és elhárítani a közvetlen fenyegetést.
Az űrvadász technikai részletei
A T-70-es típusú keresztszárnyú űrvadászgép elődeihez hasonlóan kétállású szárnyakkal rendelkezik. Normál üzemmódban a 4 db szárny egymással párhuzamos, vízszintes síkban helyezkedik el, míg támadás során a szárnyak elválnak egymástól, ezzel jellegzetes X formát alkotva. A gép teljes hossza 12,48 méter, így fizikális paraméterei szinte teljesen megegyeznek híres elődjével a T-65-ös széria tulajdonságaival. A géptestet viszont már négy darab 5L5 típusú ion meghajtású fúziós tolóhajtómű hozza mozgásba, melyek jóval fejlettebbek a régebbi hajtóművekhez képest. Alakjukat tekintve a szárnyanként egy-egy félkör alakú ionmotor és a géptesten található elektromagnetikus giroszkóppal felszerelt segédhajtóművek jóval nagyobb sebességet és mozgékonyságot biztosítanak az új X-szárnyúnak, felvéve a versenyt a TIE széria fordulékonyságával. Az új keresztszárnyúban természetesen helyet kapott a szokásos hiperűr hajtómű is, mely által alkalmassá váltak a nagy távolságú űrbéli utazások megtételére és rendelkeznek saját pajzzsal is, mely a hajó védelmééért felel. Fegyverzetét tekintve is jobban felszerelt lett az új széria az elődökhöz képest. A szárnyvégeken található négy darab Taim & Bak KX12 típusú lézerágyún kívül a T-70-es meghosszabbított orr részében található az a fegyverkamra, amelybe a szokásos dupla protontorpedó-vetőn kívül magnetizált-pulzus kilövő rendszer, valamint rakétahajtású robbanótöltetek kilövésére alkalmas rakétavető is beszerelhető volt. A gép törzsének hasi részen került elhelyezésre egy nagyfényerejű keresőfény, mely a pilótafülke alatt található, valamint ide lehetett felfüggeszteni egy 360°-ban elforgatható kiegészítő lézerágyút is. A pilóta biztonságáról a Guidenhauser rendszerű pilótaszék – mellyel vészhelyzet esetén a személyzet biztonságosan katapultálhatott a meghibásodott űrvadászból – valamint a megerősített páncélzatú pilótafülke gondoskodott. A kabin mögött került kialakításra egy dokkolóegység a pilóta munkáját segítő asztromechanikus droid számára is, amely gyors átalakíthatósága miatt különböző asztrodroid típusok befogadására is alkalmassá vált.
Az Első Rend új generációs TIE vadászaihoz képest a T-70-es szériájú űrvadászgépek jóval drágábbak és komplexebbek voltak, viszont sokoldalúságuk miatt képesek voltak eredményesen felvenni a harcot mind az ellenséges űrvadászokkal, mind a nagyobb méretosztályba tartozó űrhajókkal is.
forrás:
– A Wookiepedia témához kapcsolódó cikkei