kwing.jpg

Következőkben egy „rövid” szösszenetet olvashattok a haza X-Wing egyik nagy ászának, Sebők Richárd kollégának a billentyűjéből.

(Figyelem! Erős az anyag! Ha még csak most ismerkedsz a játékkal, akkor erre parancsolj, mielőtt nekivágsz!)

PS 8 is the new sexy

Mostanában azon kapom magam X-Wing lista összeállításkor, hogy nem bírok lázadó listát összerakni 8-as pilot skillű (továbbiakban PS) pilóták nélkül. (Most és a továbbiakban is az alapból 8-as pilot skillű pilótákról fogok beszélni, nem olyanokról, akiket Veteran Instinct-tel 8-asra növelhetünk.)

12179365_990988694291516_714086452_n.jpg

Rövid gondolkozás után rájöttem, mi lehet az oka ennek a jelenségnek. Egyszerűen megfogalmazva, most már rengeteg jó 8-as PS-ű járgányt vethetünk be, remek egyedi képességekkel.  Megpróbálok végigfutni rajtuk, és pár hasznos gondolatot papírra vetni. A vén rókák meg majd beleköthetnek a rizsázásomba és kijavíthatnak 😛

Mielőtt azonban belevágnánk az egyes pilóták kitárgyalásába, meg kell neveznem az elefántot a szobában. Van egy nagyon komoly probléma a 8-as PS-ű pilótákkal, amin talán átlátnak a rutinosabb játékosok. Igen, ez a még magasabb szintű pilóták. Ez vitathatatlan, és jelen van az életünkben. Ezzel a problémával most nem fogok külön foglalkozni, pedig tény, hogy a Birodalom jó sok arc dodger-t reptet ebben a tartományban, gondoljunk csak Soontir-Vader-Whisper hármasra (igen, aki Whispert, Veteran Instincts nélkül hoz, az vagy tudja, hogy mit hoz az ellenfele, és nem kell neki a VI, vagy csak bátrabb, mint én életemben bármikor.)

Jelenleg a pesti játékosok nagy része szokott 9-es vagy magasabb pilot skillű pilótát reptetni. Ez érthető, mert legtöbbször jó később lépni és előbb lőni és csak aztán kérdezni. Így a meta jelenlegi állapotához képest NEM egy kifizetődőnek látszó lépés PS 8-ra váltani, mert sok listához képest hátrányba kerülünk, és látszólag feleslegesen fizetjük ki a magasabb PS-ért a pontokat a flotta összerakásakor.

Akkor mégis miért hozzunk pont 8-as pilot skillű pilótákat? Nem marad más választási alapunk, mint esetleg a remek képességeik, gondoljunk csak Carnor Jax-re, aki Soontir mellett bár háttérbe szorul, ettől függetlenül előfordul versenyeken is és nagyon rossz ellene repülni. Ezért talán nézzük olyan szemszögből az egészet, hogy melyek azok a pilot ability-k, amik megérnék a pontot talán még akkor is, ha a pilótánk csak mondjuk 3-as  vagy 4-es PS-ű lenne (tehát a standard swarm után mozogna).

Miranda 

A K-winget lehet szeretni, lehet utálni, de itt vannak, és jelentősen átrajzolják az erővonalakat, ha mással nem is, a hozzájuk kiadott Twin Laser Turret kártyával (szerintem a Tiny Laser Turret sokkal jobb név lenne neki, továbbiakban csak: TLT).  A K-wingek közül az egyetlen, akit biztosan sokat fogunk látni, az Miranda. Remek képességével vagy pajzsot égetünk plusz támadó kockáért vagy pajzsot töltünk vissza eggyel kevesebb támadó kockáért. Az előbbivel meg lehet lepni azokat az ellenfeleket, akik akcióból óhajtanak Range 1-be kerülni, hogy a TLT támadást megússzák.

Érdekes képesség, nem véletlen a Twin Laser Turret-hez jött ki ez a pilóta, és nem mondjuk egy Z-95-öshöz. Meg tudjuk-e becsülni a képességét? Egy próbát megér.

Miranda 4 ponttal kerül többe, mint a 4-es Pilot skillű Guardian Squadron Pilot, és 4 pontos fejlesztés kártyaként elfogadnám-e Miranda  képességét… hát, valljuk be, Twin Laser Turret -hez tényleg jól passzol, mert módosítom az első lövést, másodikat meg normálisan lőhetem. Szóval persze, néha jó lenne plusz egy kockával dobni, de cserébe lemegy egy életünk…

Hm, várjunk csak, ez az Expose képesség, ami 4 pontba kerül, mondjuk ha kétszer lőnek ránk, 1-gyel csökkentett agility mellett kb 1-gyel sebződünk többet. A pajzs visszatöltés, cserébe egy gyengített támadásért, hasonlít R5-P9-re. Hiszen fókuszt kértünk, amit nem használunk el támadáskor (ez három kockánál 3/4-del kevesebb sebzés átlagosan), majd védekezéskor sem és a kör végén visszatöltünk egy pajzsot. Tehát Miranda talán egy 3 pontos és egy 4 pontos kártyát kapott beolvasztva, csak ki kell választania, melyiket akarja használni.

 

Ez egy teljes mértékben vitatható vélemény, amit vázoltam, de kicsit el kell rugaszkodni, amikor megpróbálunk megbecsülni egy képességet. Egy szó mint száz, szerintem Mirandát még valamivel kisebb PS-en is megpróbálnám játszani, úgy se lenne talán túlságosan túlárazva.

Kicsit talán beszélni kell a SLAM akcióról is, mert páran még nem látták játékban. A képesség, hogy másodszor is mozogjunk a támadásunk feladásáért cserébe, más wargame-ekbe már jelenlévő gondolat (lásd még Warhammer játékok lövés fázisában szaladgálás). Itt azonban egy újszerű ötlet, és azt mondom, hogy nagyon tetszik, de nem egy game changer. Mirandával biztosan érdemesebb pajzsot visszatölteni, mint mondjuk megpróbálni egy Range 2-es vagy 3-as lövés elől elSLAM-elni (értve az alatt azt, amikor tényleg necces az eredmény, hogy ki tudunk-e menni a tűzívekből).

Nem rossz az advanced slam lap sem, de ez pont az a fajta upgrade, amit néha jól tudnánk használni, de alapvetően csak megnöveli a hajó árát, és még vonzóbb célpont lesz. Miranda meg szeret túlélni sokáig, és akár egy az egyben szembeszállni egyes hajókkal a végén. Pl. Wave 7-es Hound’s Tooth-t, ha az aszteroidák nem zavarnak be, ügyes repüléssel maga előtt tarthatja.

Miranda új ruhája

Bevallom, még nem próbáltam ki más Turret-et, mint Twin Laser Turret -et vele, de érdekesnek tűnik a gondolat, mi lenne, ha az alábbi turreteket pakolnánk a „jó öreg” TLT helyett:

Autoblaster Turret: az egyébként 2 kockával Range 1-ben kivédhetetlen hit-eket produkáló, nagyon olcsó (csak 2 pont!) tornyot Miranda, ha 3 kockával dobja, meglepő kárt okozhat egyes hajóknak, főleg, ha action-ből tud valamit módosítani. Egy Autoblaster-es Miranda lehet, hogy elsőre nem is tűnne sok ellenfélnek ijesztőnek, és talán megpróbálnák elkerülni csak szimplán, mint hogy még őt lőjjék. Ha megpróbálunk mondjuk Prototype A-wingekkel blokkolni, hogy Mirandától ne legyen távol a célpont, akkor lehet, meglepődik Soontir, amikor egy lövésből leesik. Mondjuk blokkolt Soontir egyébként is szeret leesni… 🙂

Blaster Turret: ha Recon Specialist-ot is hozunk, akkor nem teljesen értelemtlen, de az már 7 pont, akkor inkább csak egy TLT.

Ion Cannon Turret: 4 kockás dobással már azért van esélyünk nagy agility-s hajókat is eltalálni (szintén feltételezve, hogy van legalább egy fókuszunk), ezt szerintem ki fogom egyszer próbálni.

Twin Laser Turret: szimplán 35 ponton Miranda egy tekintélyes ellenfél, 38 ponton Recon Specialisttal precízen talál, és Range 3-ban is néha felfog pár lövést.

Mit tehetünk még rá? Anélkül, hogy az összes lehetőséget végignéznénk, a Recon Specialist kiemelendő. C-3P0 szerintem túlzás, a meta kezd a 3 és több hajós buildek felé tendálni, így Aranyember szerepe kevésbé meghatározó, mint mondjuk Fat Han esetében.

Általános vélemény, hogy pajzs visszatöltős hajót addig kell kilőni, amíg még nekünk is a legtöbb hajónk él, mert minél kevesebb hajó ellen kell Mirandának harcolnia, annál kevesebbet sebződhet egyszerre, és annál tovább meg tudja hosszabítani az időt, amit az asztalon tölt. Egy magányos Miranda egyetlen, hasonló árazású hajó ellen elég jó esélyekkel néz szembe. Minél drágábban hozzuk Mirandánkat, az ellenfelünkben annál inkább kialakul az az érzés, hogy őt kell elsőre kilőni. Persze lehet, hogy nekünk pont ez a célunk, a seregünk maradékát még Mirandánál is fontosabbnak tartjuk, és csak csalinak használjuk a K-Winget, de ez esetben meg szintén érdemes fukarul bánni a pontoknál. Negyven pontnál többet csak nagyon indokolt esetben tartok elfogadhatónak.

Mi lehet elfogadhatóbb indok, mint hogy kísérletezni akarunk, vagy szórakozni? Mirandát nem lehet ennyire egyszerűen leírni, baráti szinten erősnek érzem azt is, ha Mirandát az alábbi módon építjük:

Miranda 29 p (54 pont összesen)

  • Advanced Proton Torpedo 6 p
  • Extra Munition 2 p
  • Twin Laser Turret  6 p
  • Proton Bomb  5 p
  • Conner Net  4 p
  • Adv. SLAM 2 p

Ez rengeteg pont, de kis szerencsével az összes bombát le tudjuk dobni, és ha követni akar minket az ellenfél, akkor azok a bombák közéjük potyognak. Esege Tuketu-val párosítva Miranda megkaphatja az Adv. Proton Torpedóhoz a fókuszt, és így egy 6 kockás (!) támadást guríthat Range 1-ben. Eddig ezt egyszer sikerült elsütni, mert a K-winggel nehéz ilyen ügyesen bemanőverezni, de az megfordította szó szerint a meccset.

Ha az Adv. Proton Torpedót hülyeségnek tartjuk (egyébként az is, de vicces), akkor a 48 pontos Miranda és Esege (Adv. Slam TLT Recon) mellé befér akár egy Tala tizenhárom pontos Z-95-ös töltelék űrfejvadász, (igen, ez mostantól már létető szó 🙂 ) is.

Bár a fenti lista nagy eséllyel nem nyeri meg az idei Világbajnokságot, mutatja, hogy érdemes kísérletezni az új hajókkal, ha másnak nem is, akkor a puszta szórakoztatásunkért. És ennek a játéknak ez egy nagyon fontos célja, amit nem szabad elfelejtenünk.

Mielőtt áttérünk Poe-ra, meg kell említenem az alábbi gondolatomat. A legnagyobb hátrányáról eddig nem beszéltem a K-wingnek, mégpedig, hogy nem lehet rá Elite Pilot Talent-et tenni. Ez biztosan valami balansz kérdés, és valószínűleg így a jó, mert így is szórakoztató a hajó… de nem bírom megállni, hogy ne agyaljak azon, milyen broken, cheese dolgokat lehetne kihozni a megfelelő kártyák kiválasztásával!

 Poe 

Röviden; meglepően jó hajóban, az egyik kedvenc pilóta képességű pilótám. Nem is próbálom megbecsülni a képességét, de valahol Luke kaliberre asszociálok mindig, hogy egy szemet átforgathatok védekezésnél. Itt kell hozzá azért egy fókusz token, de cserébe támadásnál is működik.

Érdemes rátenni egy Autothrustert (ezt talán az összes T-70-esre, mert ha egy sebzést felfognak, akkor már megérte, ha meg többet, akkor kinevethetjük a meccs végén az ellenfelünket a sportszerűség jegyében).

Játékstílustól függően két különböző  irányba építik Poe-t, amivel tényleg kompetitív, de még nem borítja fel az egyensúlyt. Az első:

Poe (31 p, összesen 39 p)

  • AT 2 p
  • Predatot 3 p
  • R5-P9 3 p

Az eredmény, megfizethetetlen. A játék egyik legnagyobb kombója, az eddig csak „szegény ember R2D2”-jaként futó R5-P9-es valószínűleg jó időre bebetonozza majd magát a köztudatba, mint Poe-bot. Így már, ha szerzünk egy fókusz tokent, nagyon extrém esetben akár egy körben 3-4  védekezés során is 1-1 szemet átforgathatunk (maximálisan 8 támadás érhet minket egy 100 pontos meccsen), illetve még Predatorral újradobhatunk pár kockát, és itt is módosítjuk a dobás eredményét, majd még visszatöltünk egy pajzsot, ha hiányzik? MI EZ? Kérdezi a birodalmi kolléga. POE. Válaszoljuk mi, kedves lázadó polgártársak. Nagyon strapabíró, ha kb. egyedül marad egy 40-50 pontos sereggel a meccs végére, akkor én Poe-ra szavazok nyerési esélyeket illetően.

A korábban említett másik lehetséges útra egy példa:

Poe (31 p, összesen 39 p)

  • AT 2 p
  • Push the Limit 3 p
  • BB-8  2 p

avagy a lázadók 3 támadókockás „Interceptora”, vagy „bénán declock-oló Phantomja, még gondolkozok, melyik a találóbb elnevezés. Mi a jó ebben a kombóban? Ha stress nélkül kezdesz: zöldet beállítasz, megmutatod a lépésed az ellenfelednek, majd BB-8 barrel roll (igen, X-Wingen, ez mindig nagyon jó), majd pedig PtL-el végrehajtunk egy akciót, ezután zöldet mozgunk, lejön a stressz (!!!), majd még akciózhatunk egyet! A T-70-esnek már egészen elviselhetőek a zöld manőverei, és hála annak, hogy a BR-t akkor választhatjuk meg (vagy el is hagyhatjuk, ha úgy alakul), amikor lépnénk, több hajó kell ahhoz, hogy blokkoljanak minket. Nagyon mozgékony a fenti Poe build, tényleg arc dodge-olhatunk, amire korábban nem igazán volt lehetőségünk.

Az új X faktor

Látszik, hogy én szeretem ezt az új hajót. Nagyjából mik a különböző vélemények a játékosközösség tagjainak?

Bár a K-wingre lehet fújni, hogy minek még egy turretes hajó, a T-70-essel szemben a két  valós kifogásunk  lehetne csak. Az első, hogy miért nem ilyen volt egyből az X-wing, és a második, hogy mikor oldják meg végre, hogy a nevesített T-65-ös X-wing pilótáink átcsücsülhessenek az új járgányba (azért mert csak, és valószínűleg soha). Nem sokban változott a hajó, csak fontos részletekben.

Összesítve csak kis változtatások történtek a korábbi változathoz képest, de ezek kellettek, mert ezek plusz döntési lehetőségeket adnak a játékosnak, és a döntéseivel például kikerülhet egy tűzívből, vagy megfordulhat úgy 180-kos fordulattal, hogy kevésbé kell félnie, rutinos ellenfele könnyedén blokkolni tudná.

Mire is gondolok? Azzal, hogy lehetőségünk van három különböző helyre megfordulni a K-turn és a 2 Talon-Roll segítségével (Talon Roll-nál még egy fél hajónyit tologathatunk is a hajónkon szabályosan, ez egy szoros helyzetből azt is befolyásolhatja, hogy beférünk-e, vagy esetleg aszteroidára állunk vagy sem), nagyban lecsökkentette a belharcok során fennálló egyik nagy hátrányát a T-65-ös X-Wingeknek. Még a régi TIE variánsok is több különböző K-turn opcióval rendelkeztek, így egyes helyzetekben komoly előnyt mondhattak a magukénak amikor zsibvásár uralkodott a rengeteg hajónak köszönhetően a pálya közepén.

Persze a  plusz egy pajzs, és boost action hiánypótló szerepe sem elhanyagolható változtatás. Hiánypótló abból a szempontból, hogy a hat életes hajó már érezhetően tovább fennmarad a pályán, a boost-tal meg végre lehetőségünk van módosítani a végleges pozíciónkat mozgás után is. Eddig egyszerűen egy jó játékos többet ki tudott hozni a TIE-ok helyezgetéséből barrel rollal, mint azzal, hogy a T-65-öst bemozgatta volna valahova, aztán bízott volna benne, valaki majd csak berepül elé.

Van-e élet a T-70-esekkel Poe-n is túl? Korai erről beszélni, Wave 8-at mindenképpen meg kéne várni, jön még 2 nevesített pilóta, és csak az egyiket ismerjük közülük, meg pár jó fejlesztés. A már most is kapható, az új alapdobozban lévő pilótákról beszélve, a Blue Squadron Novice-ok és Blue Ace talán nem lesznek népszerű pilóták, ellenben a Red Squadron Veteran-t még nem írnám le előre. A nem egyedi Elite Pilot Talent-es pilóta eddig ritkaságszám volt a lázadóknál (konkrétan egy se jut eszembe a Green Squadron kívűl), így erre talán majd lehet építkezni. Itt ugye se a magas pilot skll-t, se az egyedi pilot ability-t nem fizetjük ki, így 3 darab jól felszerelve biztos befér egy listába. Kérdés, mi is lesz majd a „jól felszerelt” RSV, AT-t én tennék rá. Poe-n legalábbis működik.

Kedvező fogadtatás esetén a többi lázadó hajótípuson végigmenve olyan nevesített, 8-as pilot skillű pilótákról fogunk ötletelni, mint Luke, Jan és társaik.

A Blog legyen Veletek! 😉

 Sebők Richárd