Véletlenül kikerült információmorzsáról tudósított ma az express.co.uk nevű mozifilmekkel foglalkozó oldal.

A Making Star Wars rejtélyes forrásai szerint csak „A Feketébe Öltözött Férfi”-nak nevezett Benecio del Tororól tudjuk, hogy szerepelni fog a decemberben érkező 8. részben, hiszen MV5BMTkzODQ4NzU1N15BMl5BanBnXkFtZTcwOTUzMzc5Mg@@._V1_UY317_CR10,0,214,317_AL_már 2015-ben aláírt a produkcióhoz. Azonban a wikiwand.com-ra (ami a népszerű wikipedia oldal modernizált változata) ideje korán kikerülhetett egy olyan információ, aminek legalább áprilisig, azaz az első előzetes vélt érkezésének időpontjáig titokban kellett volna maradnia.

Az azóta már megváltoztatott bejegyzés nyoma viszont nem tűnhet el a Google mindent figyelő szemei elől, így ha bepötyögjük a „Vicrum Fett wikiwand” kifejezést keresőnkbe, bizony a színész nevével jelzett szócikk alatt az alábbi szavakat olvashatjuk.

victrum_fett

Tehát Sir Victrum Fett… És hogy ki is ő? Emlékezzünk vissza az A klónok támadás címet viselő 2. epizódra. Ebben a részben Jango Fett mellett szerepelt a kisfiú Boba Fett is, illetve később az A klónok háborúja névre hallgató, nagy sikerű animációs sorozatban többször is feltűnt a kis srác, mint az apja nyomdokaiba lépett fejvadász. Fettet utoljára az VI. részben láthattuk, amint belezuhant a Tatooineon, a Carkkon veremben élő sarlacc nevű lény szájába. Azonban kedvenc fejvadászunk a legendák (és ha igaznak bizonyul a hír akkor a kánon) szerint volt olyan tökös, hogy kimászott a Nagy Homoktenger fenevadjának gyomrából és folytatta tevékenységét Galaxis-szerte.

Jango-and-Boba-Fett-with-Obi-Wan-833989

Mi van akkor, ha ez a rejtélyes Victrum Fett, aki ráadásul Sir is, Bobánk kicsiny fia és ugyanolyan mélyen izzó gyűlöletet táplál a Jedik iránt, mint a fater? (Boba apját, Jangot a geonosisi csata kezdetekor Mace Windu mester rövidítette meg nyakmagasságban.)

Mace-Windu-kills-Jango-Fett-833991

Nem tudunk egyelőre semmi hivatalos információval szolgálni. A fent említett bejegyzés már szőrén-szálán eltűnt – illetve módosítva lett. Az is lehet, hogy így akarják még jobban felizzítani a hype-vonat egyre jobban dübörgő kazánját.

Áprilisban remélhetőleg minden kiderül … addig is az SWmini legyen Veletek! 😉

forrás: ( express.co.uk )