corellian_cr90_e___f_by_dlamont-d5o1luuA galaxis egyik legrégebbi és legproduktívabb hajóépítő konszerne, a Corellian Engineering Corporation által gyártott CR90-es típusú korvett, a maga idejében alighanem az egész galaxis egyik legsokoldalúbb űrhajója volt. Kereskedőktől kezdve, kalózokon keresztül, diplomatákon át, a különféle haditengerészetekig gyakorlatilag mindenféle felhasználó igénybe vette, és általánosságban remekül helytállt a legtöbb helyzetben. Számos kialakításban számos néven ismert volt, mint például Koréliai Korvett, Blokádtörő, vagy éppenséggel Alderaan-i Cirkáló (Az Alderaan-i Királyi Flotta rengeteget alkalmazott a típusból).

CR90

Népszerűségét talán annak köszönhette leginkább, hogy a moduláris felépítése miatt, a hajó belső felépítése nagy mértékben variálható volt, az alkalmazó igényei szerint. Használták többek között egyszerű áruszállítónak (a raktérbe 3000 metrikus tonna áru fért), utasszállítónak (ez esetben 600 utas), diplomáciai futárhajónak, katonai alkalmazásban pedig csapatszállítónak, könnyű kísérőhajónak, de ritkán még repülőgép-hordozónak is. A megfelelő átalakítások után 12 TIE/LN vadászgép vagy 12 X-szárnyú számára tudott helyt adni.

CR90 escorting
CR90-es konvojban

A korvett második leginkább figyelemre méltó tulajdonsága, a méretéhez képest igen nagy sebessége volt. A hatalmas hajtóműblokk 11 darab Ion-turbina hajtóműből állt, ami a hajó megjelenésekor (a típus legelső példányai már 30 évvel a Klónháború előtt repültek) egyenesen elképeztő gyorsaságot kölcsönzött neki. Az akkoriban gyakori bolygóközi vám-, és őrhajók alig, vagy egyáltalán nem is tudtak lépést tartani vele. A CR90, és a hozzá hasonló blokádtörők elterjedése késztette a hadmérnököket arra, hogy a legújabb csillagrombólók fejlesztésénél (Venator és Imperator/Imperial osztályok) akkora reaktorokat és hajtóműveket fejlesszenek, amivel az említett rombolók képessé válnak a korvettek elfogására.

CR92
CR92 Assassin-osztályú korvett

Fegyverzet tekintetében szintén jelentős eltérések voltak a CR90-esek közt, attól függően, hogy milyen konfigurációban használták őket. Az alapfelszereltség 2 darab duplacsövű H9-es turbólézer torony volt, a hajó hátán és hasán, valamint további 4 turbólézer. Ezt igény szerint lehetett bővíteni, maximum 8 dupla turbólézer, 6 gyorstüzelő lézer-, és 6 ionágyúig. Létezett egy külön, hadi célokra épített alváltozat, a CR92 Assassin-osztály. Ez 6 erősebb, Taim & Bak típusú turbólézerrel, 2 gyorstüzelő lézerágyúval, vonósugár generátorral és hajók ellen tervezet protontorpedó-vetőcsövekkel volt felszerelve, valamint az alapmodellhez képest erősebb páncélzatot és pajzsokat kapott. Ezt a változatot a Birodalmi Hadiflotta is nagy számban állította rendszerbe.

A mindenféle űrhajókban nagy hiányt szenvedő Lázadók Szövetségének pedig pont egy ilyen univerzális hajóra volt szüksége, ami kisebb-nagyobb átalakítások után arra használható, amire épp szükség van. A Lázadás szolgálatában ezek a hajók gyakorlatilag minden elképzelhető feladatkörben alkalmazásra kerültek, mint például közönséges hadianyag-, vagy csapatszállítás, ellátó konvojok kísérete, a birodalmi ellátóhajók fosztogatása, vadászgépek közvetlen támogatása rajtaütésekkor vagy akár Mon Calamari csatacirkálók védelme a TIE-vadászok hordáitól.

Satos_Rebel_Fleet
Három lázadó Korvett, előtérben a Phoenix Home-mal

 

Corv_Thunder2
A Thunder korvett a Vengeance szupercsillagrombolóra zuhanáskor
RebelsS02E07-1
Birodalmi cirkálók kereszttüzében megsemmisülő CR90

A birodalmi változatokkal ellentétben a Lázadók első vonalbeli hadihajónak is kénytelenek voltak használni a CR90-est, ám a hatalmas Csillagrombolókkal szemben nemigen vehette fel a harcot, legalábbis a hagyományos módszerekkel. Kétségbeesett vészmegoldásként előfordult, hogy távirányítású, robbanóanyagokkal megpakolt Korvetteket nekivezettek a Csillagromboló parancsnoki hídjának, ily módon semmisítve meg azt.

 

AlderaansPromise-TCGEoD
A Tantive IV utolsó útjára indul az Alderaan-ról

Az egyik leghíresebb CR90-es korvett alighanem az Alderaan-i királyi család szolgálatában álló Tantive IV. volt. Eredeti nevén Star of Alderaan, amit a Tantive rendszer diplomatáinak tiszteletére kereszteltek át. A Tantive IV. évtizedeken keresztül szolgálta az Organa családot, számtalan diplomáciai és humanitárius missziót teljesítve sikerrel.  Néhány évvel a Galaktikus Polgárháború kitörése előtt Leia Organa hercegnő személyes protokollhajója lett, immáron burkoltan a Lázadók Szövetségének teljesítve kulcsfontosságú missziókat. Később ez bizonyult a hajó végzetének, ugyanis amikor Leia hercegnő elindult a Tatuinra a Halálcsillag tervrajzaival, hogy személyesen kérje fel Obi-wan Kenobit a Lázadáshoz való csatlakozásra, a Birodalmi Flotta Devastator nevű csillagrombolója utolérte és elfogta. De Leia hercegnő küldetése így sem fulladt kudarcba, olyan események láncolatát indítva el, amely később megváltoztatta az egész Galaxis sorsát. Mindez pedig nem lehetett volna lehetséges egy kiválóan megépített hajó, és legénysége hősies önfeláldozása nélkül. Ugyanis erősen kétséges, hogy egy kevésbé gyors hajóval eljutott volna-e a hercegnő a Tatuin fölé… pedig ha még a mélyűrben elfogják, akkor minden remény odaveszett volna a Lázadás számára.

 

 

Remélem élveztétek az olvasást, és az SWmini legyen Veletek! 🙂

 

Források:

http://starwars.wikia.com/wiki/Tantive_IV

http://starwars.wikia.com/wiki/CR90_corvette

http://starwars.wikia.com/wiki/CR92a_Assassin-class_corvette

Star Wars X-Wing: Balance of Power

Star Wars X-Wing Alliance

Star Wars Rebels

Star Wars: Incredible Cross-sections