Pár hete a GAMA 2015 kiállításon megszelőztette az FFG a közelgő Wave-2 hajóit. Tegnap reggel a nagyközönségnek is bemutatták az új hajókat.

Most, hogy nem csak mobilról felvett távoli képekre hagyatkozhatunk, lássuk miből is élünk:

Birodalmi Osztályú Romboló (ISD)

Megkapjuk a játék eddigi legnagyobb, legvagányabb, legszebb stb. hajóját. Azt hiszem a kép magáért beszél, ezért nézzük inkább a részleteket:

ISD I kockáit tudjuk csak elemezni, mivel csak ezek látszanak a talapzaton. Előre 3 piros, 2 kék és 3 fekete(?). Eddig a csak rakéták és bombák amit fekete kockákat jelentették, de elképzelhető, hogy a nehéz turbólézereket akarják így szimulálni. Mindenesetre – az alaphajókat tekintve – ez az eddigi legnagyobb elérhető tűzerő. Jobbra és balra szerényebb négy kocka, hátra pedig három. Figyelembe véve, hogy kísérők is csak fő tűzívén rendelkeznek ennyi fegyverrel, azért annyira nem rossz. Vadászelhárító fegyverzete is az eddigi legerősebb a játékban: egy kék és egy fekete. Elég masszív, pajzsok és 11 Hull védi a hajónkat. Tarkinnal kombinálva akár 4 pajzsot is vissza tud körönként tölteni!  Kíváncsian várom, hogy az ISD II mit tud, hiszen ez a típus tudottan a nehéz turbólézerekre koncentrál.

Sajnos a fejlesztési kártyák szövegének csak egy részét lehet kivenni, de ami a legfontosabb, hogy Vader nagyúr is irányíthatja a jövőben a flottánkat! Ráadásul megkapjuk a Devastator „title”-t is, bár az nem derül ki, hogy pontosan ez mit jelent. Relentless viszont jól látható. Mindössze három pontért, a rombolónknak csak két körre előre kell gondolkoznia, de három tokent tud gyűjteni. Nem rossz…

Mozgékonyságról nincs info, de nem számítok sokkal jobbra mint a Victory osztályúaknál. Ráadásul a hajónk nagy talpra érkezik, így számíthatunk karambolokra is.

Amire szintén érdemes egy pillantást vetni az a Sqadron rating: 5! Azaz paranccsal is már egy nagyobb csapatot, de egy tokennel egy egész hordát tudunk aktiválni. Sweet.:)

Kapunk egy új védelmi tokent is, ami a kritikusokat tudja semlegesíteni. Ártani nem árt.:)

MC80

Nem lett volna igazságos, ha a Lázadók igazi csatahajó nélkül maradnak. Eredetileg az MC80.-as luxus szállítóhajónak készült, de a halfejűek gyorsan kidobálták a bútorokat és telerakták fegyverrel ezeket a monstrumokat. Most látunk először kifestett modellt. Mit is mondjak, jóval mutatósabb mint feketében:)

Az elülső és hátsó fegyverzete szerény 3 kocka, de nagy lázadó hajók sosem ezen a téren voltak erősek. Oldalra hat(!) kockával tudjuk szórni a rombolókat, ami már igen masszív, tekintve, hogy a VSD-nek az elülső tűzíve ennyi. Vadászok ellen két kék kockánk van, ami már elég veszélyt jelent a gyengén páncélozott TIE vadászokkal szemben. Pajzsokban picit erősebb, mint az ISD, de felépítménye (Hull), ahogy várható volt, kevésbé masszív. Ez a hajó is rendelkezik az új védekező tokennel.

Ha mindez nem lett volna elég, Ackbar személyében hihetetlenül erős parancsnokot kapunk. A flottánk összes(!) hajója, az oldalsó tűzívire kap két piros kockát, ha más tűzívről nem lő a körben! Ha veszünk rá Enhanced Armament-et, akkor oldalra kilenc(!) kockánk lesz, amiből 6 a nagy hatótávolságú piros! Kegyetlen. (Gondolom nem lesz olcsó.) A képességnek azért egy hátránya van: mivel egy tűzívről csak egyszer lehet támadni, ezért csak akkor lehet igazán jó, ha mindkét oldalunkon van egy ellenséges hajó.

Imperial Raider

Még mindig nem kaptuk meg az X-Winghez ezt a jó kis hajót, de Armadában már egyre többet lehet róla tudni. Ahogy várható volt a CR90-el került egy súlycsoportba, kis kísérő és zavaró hajó lett belőle. Kevesebb (semmi) nagy hatótávú fegyverzettel rendelkezik, de cserébe közelre a halálos fekete kockákból kapott, és a vadászok elleni fegyverzete is igen masszív lett (kék és egy fekete). Bár nem látszik pontosan a manőverező képessége, de ami kikukucskál, az pontosan megegyezik a korvettével, így reménykedhetünk, hogy a Birodalom is kap egy gyors naszádot. Életerőben (Hull) és pajzsban sincs nagy meglepetés, gyakorlatilag a korvettével megegyezővel rendelkezik.

Fejlesztésekben megkapjuk a fent említett Enhanced Armement párját, csak nem piros, hanem fekete kockákkal erősíthetjük az oldalsó tűzíveink.

Nagy hiányt fog pótolni a birodalmi flottában ez a hajó. Gladitátor jó kísérő, de más szerepkörben mozog. Úgy érzem Raiderből 1-2 mindig követni fogja a nagyobb rombolókat.

MC30

Azt kell mondjam, hogy ez a hajó kifestve is gyönyörű. Majd igyekszem óvatosan rommá lövetni őket a jövőben.:)

Lázadók eddig is elég jól álltak kísérőhajókból, de most a Gladiátornak megfelelő kis közelharcossal gazdagodtak. Szépen tele vagyunk pakolva a pontos kék és a brutális fekete kockákkal. Oldalra konkrétan 5 kockával dobálhatunk (fejlesztéssel akár 6!). Szép!

Pajzsokban is nagyon erős a méretéhez képest, de ahogy egy MC-től elvárható, a teste (HULL) igencsak gyengkécske. Mivel van sebzéselosztás védekező tokenje, így elég sokáig bírhatja.

General Rieekan, mint új flottaparancsnok brutálisan megtápolja a egyedi vadászaink és hajóink. Ha le is lőtték őket, egészen a kör végéig úgy viselkednek mintha még élnének. Képzeljünk el néhány A-Winget counter attackkal. Egyszer akkor támad amikor őt lövik (és meghal), egyszer pedig amikor ő jön.  Mivel csak az egyedi gépekre hat, akkor lehet igazán hatásos, ha telerakjuk magunkat Luke, Wedge… emberekkel. Mondjuk nem olcsó, 30 pont, de ha szeretjük az egyedi vadászokat, akkor kötelező lesz!

 Csempészek és Bűnözők

A Végére maradtak az „apróságok”.  Nyolcféle gépet kapunk közös csomagban. Azaz a csempészeket kapják a Lázadók (mint Han Solo vagy Dash), és a fejvadászokat a Birodalmiak (mint Bossk vagy Boba). A vadászokhoz képest elég masszívak lettek ezek a hajók. Személy szerint kicsit furcsállom, hogy több élettel rendelkeznek, mint egy X-Wing kötelék. Úgy jobban el tudom képzelni, hogy vezérhajó a Milleneum Falcon, és követi néhány vadászgép. Mint a Jedi Visszatérben, a  második Halálcsillag támadása közben.

Mindegyik típusból vagy egy nevesített, és egy hagyományos gép. Szerencsére ügyeltek a balancra. Bár masszív hajókat kapunk, a tűzerejük nem annyira kiemelkedő, és általában elmondható, hogy bizony nagyon lassúak.

Konkrétan: YT-1300, YT-2400,Scurrg H-6, HWK-290, Firespray – 31, Agressor, YV-666JumpMaster 5000

Nekem annyira nem jön be ez a szállítóhajó vonal, de ez az én személyes nyomorom.:)

A végére pedig még néhány kevésbé ismert kép az előző csokorból: