“A Lázadók Szövetsége szétszóródott a hoth-i csatában szenvedett vereség után. A Millenium Falcon fedélzetén menekülve a Birodalom elől, Han Solo, Leia Organa hercegnő, Chewbacca és C-3PO Han egy régi barátjához, Lando Calrissianhoz tartanak, menedéket remélve.

Darth Vader azonban korábban ért Cloud Citybe és rákényszerítette Calrissiant, hogy fogja el és használja csaliként őket, Luke Skywalker tőrbe csalásához. Ugyan Leiáéknak sikerült megszöknie, de Han Solo Vader fejvadászának fogságába került.

Luke pedig a Vadertől elszenvedett vereségen kesereg…”

Ugyan a Marvel által 2015-ben újraindított Star Wars képregénysorozat a 75. számával véget ért tavaly novemberben, azonban nem kellett sokat várnunk az új széria megjelenésére. 2020 január elsején ugyanis azonos címmel útjára indult egy újabb sorozat, amely most az A Birodalom visszavág közvetlen folytatásként szolgál.

Star Wars (2020) #1

A most induló történet főbb kulcspontjai – természetesen spoilermentesen (amennyire csak lehet):

  • Luke még mindig nem tért magához a történtek után, hiszen megtudta, hogy Vader az apja. Úgy érzi Ben és Yoda hazudott neki és amikor megpróbált kapcsolatba lépni Kenobival az Erőn keresztül, nem érkezett válasz.
Star Wars (2020) #1 Adam Hughes borító variáns
  • Visszatér Shara Bey és Kes Dameron karaktere is, akik az új trilógiából Poe Dameron szülei. Reméljük minél több szerepet kapnak ismét a most induló történetben.
  • Feltűnik a színen egy új ellenség is, Zahra parancsnok, aki a Tarkin’s Will birodalmi csillagromboló parancsnoka. Zahra legnagyobb motivációja, hogy bebizonyítsa képességeit és rátermettségét Vadernek. Talán egy a múltban elkövetett hibán próbálja meg kiköszörülni a csorbát? Majd meglátjuk… Mindenesetre érdekes karakternek tűnik.
  • A most megjelent első rész végén kiderül, hogy a Birodalomnak sikerült feltörnie a Lázadók kommunikációjának titkosítását és így szervezetten tudnak támadást indítani az egymástól független lázadó sejtek ellen.
Star Wars (2020) #1 Mahmud Ahsrar borító variáns

Kíváncsiak leszünk milyen pluszt tud adni a jól ismert történethez az újonnan indult sorozat, bár Marvel képregénybe idáig még nem csalódtunk, ráadásul a történet minőségéről nem más gondoskodik, mint maga Charles Soule, aki többek között a Star Wars: Darth Vader: A Sith sötét nagyura vagy a Star Wars: Obi-van és Anakin történetéért is felelt. A képi világot pedig az a Jesús Saiz alkotta, aki a Star Wars: Mace Windu: a Köztársaság védelmezője képregényt is rajzolta.

A következő szám nem sokat várat magára, ugyanis január 29-én jelenik meg.

Aiig is, az SWMini legyen Veletek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ