A második évad fináléja lazán gyomorszájba rúgott, finoman arcon paskolt a könyökével és halkan dúdolva ott hagyott bennünket a padlón bucira dagadt arccal, hogy legyen időnk a még szánkban maradt fogainkat (vagy azok maradványait) átszámolni. Ez a cucc, ahogy lezárták, valami epikusra sikerült!

Még a jégbolygón Zeb és Kallus ügynök „összerázódása”, a Sith templomban a maradék három almumus felszecskázása. A előóvatoskodó Maul, aki úgy jött fel mint a talajvíz és már nem csak az agyatlan turmixgép szerepében bukkan fel, hanem tervei vannak, nem is gyengék.

Aztán találkozik mester és tanítvány.

Az egykori Anakin Skywalker és Ashoka Tano. Ráadásul Darth Vader olyan belépőt kap, hogy az ember a szemébe tolja a pattogatott kukoricát lányos zavarában. De ahogy Ashoka fogadja, az sem egy tipik elsőbálos kislány szende mosolya. Aztán Ezra olyan közel kerül a Sötét oldalhoz, mint még soha, Kanan pedig a szeme világával fizet ezért a karakterütközéshalmazért, mégis úgy csapja le Mault, mint vak a poharat. (A helikopterező inkvizítorokról pedig szó ne essék, mert ez egy másik tér, meg idő, meg dimenzó. És ha nekik így trendi…)

Mi várhat ránk a harmadik évadban? Próbáltuk összeszedni Nektek ami eddig sejthető.

Lesz harmadik évad

(Oké, ez várható volt.) A Ghost teljes legénysége tolja tovább az ipart, és lelkesen osztja az igét a birodalmi rosszfiúknak. Ezt a StarWars.com -on is bejelentették.

A harmadik évad elkészítésének munkálatai már elkezdődtek és még idén vetítésre kerül, jelentette be Marc Buhaj a Disney XD vezérigazgatója.

Buhaj elmondta, hogy büszkék arra, hogy a harmadik évadához érkezik a Star Wars: Lázadók és arra is, hogy a sorozat minden generációt képes megszólítani. Rendkívül elégedett a Rebels mögött álló kreatív csapattal, mert kielégítik a nézők elvárásait, képesek átadni mindent, amiről a Star Wars szól. A kalandról, a reményről, a jó és a rossz epikus harcáról.

Kiri Hart a Lucasfilmtől hozzátette, hogy nélkülük (kreatív csapat) nem lenne a Lázadók az, ami. Mert egy szívhez szóló, folyamatosan megújuló, szórakoztató és izgalmas történet, amely minden korosztályt képes megérinteni. A harmadik évadban új akadályokkal találkoznak a terroristák hőseink, de új szövetségeseket is szereznek a birodalom elleni harchoz.

Star Wars: Lázadók, 3. Évad premierjének dátuma

A Star Wars: Lázadók harmadik évadának premierje idén ősszel lesz.  Gondoljuk ezt abból, hogy az előző kettő évadé is ősszel volt. Szóval; 2016 ősze. (Nohát.)

Következzenek a sorozat körül keringő pletykák

Komoly meccseket játszottak, és mentek a viták, hogy kit emelnek be a legendás karakterek közül az új kánonba. (Ezzel szintén foglalkozott a Making Star Wars.)  Öveket becsatolni, mert valószínűleg az új szakiparos nem lesz más mint Thrawn admirális, Timothy Zahn Thrawn trilógiájának főszereplője.

maxresdefaultMég nem tisztázott a karakter szerepe a történetben, de minden valószínűség szerint, mint Birodalmi tiszt fog feltűnni a színen. (Mesélj még.) Ezt a hírt a sorozatot jegyző Dave Filioni, sem nem erősítette meg, sem nem cáfolta. Az orra alatt elengedett sejtelmes mosoly meg nem támaszt alá semmit. Szóval az esély komolyan megvan arra, hogy az admirális a következő évadban felbukkan, de mérget azért ne vegyünk rá.

Ahogy haladunk az időben, egyre közelebb kerülünk Az Új Remény időszakához. Ezra is öregedni fog, kap egy kicsit felnőttebb fizimiskát. A fénykardja is jóval konvencionálisabb lesz (ugye Vadernek nem tetszett a dizájn, és átalakította az eszközt), hasonlítani fog Obi-Wan vagy épp Anakin/Luke fénykardjához. Remélhetőleg sikerül az ösvényen maradnia, és egy Jedi köszön majd ránk a harmadik évad végén is, nem egy olyan Erő használó, mellyé Maul kívánta formálni őt.

Mi már tűkön ülve várjuk a harmadik évadot!

Addig is az swmini legyen Veletek! 😉

forrás: makingstarwars