swx32-36_titleimage

Ó tervezőm! Megjött hivatalosan is a Wave 9 bejelentése! Kerek egy órával a kiszivárogtatás után. Ilyen gyorsan dolgozik az FFG marketing osztálya, vagy eleve tervbe volt véve a bejelentés a nagyközönségnek? Lehet, hogy sose’ tudjuk meg (még aznap cserélték az egyik, hibás képet, így a sürgetés igencsak elképzelhető).

Inkább nézzük, mik érkeznek! Röviden, klasszikus értelemben vett Turret-es vagy Turret slot-os hajó nem. Ellenben hátsó, vagy egyéb speciális tűzíve meg szinte mindenkinek lesz.

Frissítve: Egy összefoglaló táblázat a tárcsákról.

ARC-170

swx53_layout

Uramisten, előzménytrilógiás hajó, jön mindjárt Jar-Jar is!

NEM. Nem teljesen. Na, bízunk benne, gungan-ek nem lesznek még egy darabig. Az ARC-170-es elvileg szerepelt az egyik Star Wars: Rebels részben. Így része a Lázadó szövetség idejének. Ezt kihangsúlyozandó, kapunk is egy pofás, ingyenes címet a hajókra.

swx53-alliance-overhaul

Azaz előre eggyel több kockával támadhatunk, vagy hátrafelé normál mennyiségűvel, de ekkor egy szemből kritikus találatot forgathatunk.

Így már nem kell félnünk, hogy csak kettő az  elsődleges tűzerőnk, mert három kocka előre ezzel a címmel a szokásos mennyiség a lázadóknál. Az akció bár nem túl izgalmas, fókusz bemérés, hogy ne szorítsa ki még jobban a régi T-65-ös X-szárnyút az ARC (bár jön egy modifikáció, amivel kis hajóknak barrel roll-t adhatunk!).

Mert miben jobb az új hajó? 1 zöld kockát elcserélt rengeteg életre, így 6 hull point-unk és 3 pajzsunk lesz. Ami alapvetően 4-gyel több összesítve, mint a régi X-wing-en, és ha beleszámítjuk az Integrated astromech-eket is a 65-ösökhöz, akkor is 3-mal több. Tehát hasonló szívósságról tesznek tanúbizonyságot.

Határozott előny az upgrade bar. Először nyílik lehetőségünk asztromech-ekhez crew-okat párosítani! Egyből nem lesz világos, ha azt mondjuk, R2-D2-t teszünk a hajónkra.

Milyen pilóták jönnek a kiegészítőben? a 28 pontos Shara Bey-ből kiindulva, a legolcsóbb, PS 3-as valószínűleg nem lesz több, mint 25 pont. Egyébként ő is nevesített pilóta lesz, így nem lesznek nagy ARC-170-es swarmok a pályán.

swx53-shara-bey

Shara Bey lehetővé teszi majd más, közeli harcostársainak, hogy a target lock-jait elköltsék. Ha egy Weapon Engineer-t teszünk rá, akkor egy rakétás squadron mellé remek kiegészítés lehet. Shara egyébként az endori csatában a Zöld 4-es volt, és nem mellesleg Poe anyja.

Emellett bemutatásra került Nora Wexley,  a Heroes of the Resistance pakkban érkező “Snap” Wexley anyja. Az ő képessége a kiegészítő tartalmát mutató nagy képről olvasható le.

Nora Wexley, (PS7, 29pts, Elite/Torpedo/Crew/Astro): “When attacking or defending, you may spend a target lock you have on the enemy ship to add a [focus] result”

Nem gurítottunk elég sikert? Ellenben bemértük az ellenfelet? Költsük el a Target Lock-ot, és cserébe kapunk egy fókusz eredményt, akár támadásnál, akár védekezésnél. Teljesen nem győzött meg, de nem rossz.

Mi mást látunk a fejlesztések között? Jön még egy új torpedó, egy recon specialist kártya, R3 asztromech-ből kettő (még nem tudjuk, mit csinálhat). Adrenali Rush, crew-nak egy Tail gunner, amivel jó eséllyel a hátsó tűzívünkből végzett támadásokat tudjuk machinálni. Valamint a nagyágyú, két példányban modifikáció (Vertical Thrusters, vagy hasonló néven), csak kis hajókra: az action bar-od megkapja a barrel roll akciót!

Special Forces TIE

swx54_layout

Az a hajó, amit Poe és Finn elkötött a VII. epizódban. És a várakozásoknak megfelelően, tud lőni hátrafelé.

A 2/2/3/3 statisztikák egy rebel játékosnak impozánsnak tűnnek, birodalmi kollégák ellenben botrányosnak tartják, hogy nem a szokásos kismillió zöld kockával dobálnak, és előre temetik a hajót. Tény, ez a TIE variáns másfajta játékot igényel majd.

A Spec ops training cím ad nekünk valami trükközést a tűzívekkel, ahogyan az ARC-170-es. Itt vagy előrefelé tüzelésnél lövünk eggyel több kockával, vagy előre lövünk normálisan, és aztán hátrafelé is normálisan egy bónusz támadással!

swx54-special-ops-training

Mit tudunk a nevesített pilótákról? 4 ilyen karakter érkezik két generikus harcos mellé. A tisztán olvasható pilóta Quickdraw, az igazi vadnyugati cowboy:

“Quickdraw” (PS9 – 29pts – System, Tech, Missile, EPT): Once Per round when you lose a shield token you may perform a primary weapon attack.

Ami, így akár lehetővé teszi azt is, hogy a title-lel összesen 4-szer támadjunk. Aha. Köszönjük, Mr. Dengar és Corran Horn, majd visszahívjuk önöket, ha menő lesz újra, hogy egy körben 2-szer támadhatnak. Még szerencse, hogy ez a négy támadás nem mehet egyetlen célpont ellen. Vagy várjunk csak.

4_tamadas

Van az a nagyon speciális helyzet, amikor egyetlen hajónak az első és a hátsó ívében is lehet egy másik hajó!

Ami a TIE/sf hajó másik nagy előnye lesz, hogy system slot és tech slot is van a járművön, ami szintén újdonság. A Hero of Resistance-ben is érkezik új Tech, meg ide is jön valami két példányban, (és jön system kártya is!), így előbb-utóbb lesz itt jó kombináció. Például, ha már egy körben többször támadunk két kockával, az accuracy corrector pont ideillő fejlesztésnek tűnik.

Protectorate Starfighter

swx55_layout

Az a hajó, ami Herát és a Főnix-osztagot ementálisra luggatta az egyik Rebels részben. Ott az animáció során a központi rész körül pörgött a két szárny, és elképesztően jól nézett ki. Nem azt mondom, ez a hajó csúnya, de nyilván nem fog úgy mozogni a két szárny sajnos.

Kapunk egy interceptor típusú hajót a 2-es Talon Roll-lal. Ez egy olyan manőver, amit egy klasszikus interceptor sose végezne el, mert az akcióiból élnek. Igen ám, de a Protector-oknak nincsen evade action-jük! Nem klasszikus arc dodger-ek. 4 kártya aktiválásához kell Range 1-ben lenni, és 3-hoz meg arc-on belül, ellenfél arc-ján belül!

swx54-fenn-rau

Fenn Rau, aki az első igazi, kis hajós ásza lehet a Scum-oknak, (Cobrabane Talonhead-re vagy kire úgyse emlékszik senki sem 😛 ) kifejezetten előnyben részesíti a frontális, test-test elleni összecsapást. Tényleg a korábbi Khirax-tól vette a képességét, hogy Range 1-ben még egy kockával dobhat, de ellenben zölddel is! Range 1-ben 5 pirossal támad, 4- zölddel védekezik. És ott ugye nincsenek Autothrusters-ek, amik megvédik az ellenfelet.

Egy title-t tudunk elolvasni:
“Concord Dawn Protector”, title, 1pt: “When defending, if you are inside the attacker firing arc and at range 1 and the attacker is in your firing arc, add 1 [evade] result.”

Azaz, ha Range 1-ben néztek egymással farkasszemet, kapsz egy sikeres kitérés eredményt a védekezésedre.

Shadow Caster

swx56_layout (1)

 

Szintén a Rebels-ből. Sabine Wren társnőjének, Ketsu Onyo-nak ikonikus hajója elérte a játékot.
UPDATE: Elsőre egy rossz képet töltöttek fel, azóta már frissítették. A régi kép itt található. Ezen például a lenti Scum-os Sabine kártya nem látható a kiegészítő minden lapját mutató képen, és mások az art-ok is, cserélve lettek (Köszi Feri!). Vajon az “Asajj” keresztnevű, 6-os pilot skill-ű karakter Asajj Ventress lesz a Shadow Caster-ben?

swx56-sabine-wren

Scum-oknak nincsenek nagyon bombázóik, így ezen meglepődtem, hogy Sabine képessége nem kapcsolódik ehhez valahogy.

A nagytalpas hajó érdekes statisztikával rendelkezik, valahogy a Firespray-ekre hajazva 3 piros kocka, 2 zöld, és 7/3 arányban összesen 10 élet. A crew egy elég megszokott fejlesztés egy nagytalpas hajón, ellenben a dupla illicit slot újdonság.

Az első képen látszik a hajó talpán egy előre mutató, sárgás színű nyíl egy tárcsán. No, az lesz a hajónak a mobile arc mutatója. Bár még sokat nem tudunk a részletekről, alapvetően csak annyit, hogy ha ezt az új forgatás (rotate arc) akciót hajtjuk végre, akkor majd megváltoztathatjuk, merre nézzen ez a tűzívünk, illetve elég sok lapunk és képességünk erre az arc-ra reagál. Azt még nem tudni, lehet-e támadni ebben az ívben vagy sem, az elsődleges támadásunkkal.

Szerencsére jól olvasható az egyedi cím, amit a hajóra aggathatunk:

“Shadow caster”, title, 3pts: “After you perform an attack that hits, if the defender is inside your mobile firing arc and at range 1-2, you may assign the defender 1 Tractor beam token.”

Emellett Ketsu kártyája is jól kivehető:

Ketsu Onyo (PS7, 38pts  Elite/Crew/Illicit/Illicit): “At the start of the combat phase, you may choose a ship at range 1. If it is inside your primary and mobile firing arc, assign one tractor beam token to it”

Azaz javában osztogathatjuk a tractor beam token-eket. Lehet, hogy a Shadowcaster-en már megéri használni? Végül is nem támadás helyett, hanem azzal kombinálva bónusz, ajándék ellenfél gyengítésről beszélhetünk. A beharangozó cikk szövege szerint valahogy lehetőségünk lesz olyan fejlesztést hozni a harcba, hogy a Tractor beam token-ek ne essenek le az ellenfélről a kör végén!

Sőt,  3 új crew-ot is kapunk, Ketsu-t, Latts Razzi-t, és IG-88-at, akinek a beharangozó cikkből úgy sejthető, hogy a felhelyezésével a hajónk megkapja az összes IG-2000-es Agressor képességét.

Ezen túl feltételezhetően képesek leszünk átrendezni a terepet! Lehetőségünk lesz csomagot/törmeléket kidobni, ami egy új debris field-et képez majd a pályán!

Remek hajókat lebegtettek meg az orrunk előtt! A várakozás alatt is veletek lesz az swmini!

Forrás:

További bejegyzések