Féljetek Engem!

Végül hosszas várakozás után megkapjuk az első híreket a Wave 2 egyik legjobban várt hajójáról a Birodalmi osztályú csillagrombolóról. Ennek a kiegészítőnek a képében köszönthetjük az eddigi leges-legebb hajót: Legnagyobb méret, legnagyobb tűzerő, legnagyobb élet, és legtöbb pont 😉

A Birodalmi-osztályú Csillagromboló a Birodalom által leggyakrabban használt hajó a Galaktikus Polgárháború korában. Ez a hajó a kisebb méretű Victory-osztályt váltotta a flottában. A Kuat Drive Yards által gyártott romboló nem kevesebb mint 70 vadászgépnek szolgál az anyahajójaként, 9200 tiszt, 27850 fő kiszolgáló személyzet, nem kevesebb mint 9700 rohamosztagos, 20 AT-AT lépegető és 30 AT-ST lépegető hordozására képes, amely miatt egyik leggyakoribb szállítóhajóvá is vált a Birodalmi haditengerészetben.

Mint megszokhattuk a birodalmi hajóknál, itt is két osztályt kapunk, egyet inkább közelharca, egyet pedig a kék-piros összeállításban.

swm11_box_left.png

Az Imperial I-class rombolót „mindössze” 110 pontért már be is rakhatjuk a flottánkba. Elől nem kevesebb mint 8 kockával büszkélkedhet, amelynek az az érdekessége a Victory I-es hajóhoz képest, hogy a három piros, három fekete kockánk mellé nem két újabb fekete kockát kapunk, hanem két kéket. Ez azt eredményezi, hogy drasztikusan megnőttek az esélyeink arra, hogy Accuracy-val lefogjuk az ellenfél tokenjeit. Ha ennyi kocka mellett lestoppoljuk az ellenfél felezés tokenjét, akkor komoly károkat okozhatunk neki. Oldalra a Victory-hoz képest 1-1 fekete kockával bővültünk, hátrafele viszont az egy piros, két kék kocka akár zavaró tényező is lehet a nyomunkba szegődő lázadó hajóknak. Emellé kapunk egy meglehetősen erős fekete-kék vadászelhárító tüzérséget, amely már komoly károkat tud okozni az eddigi birodalmi hajókhoz viszonyítva, mivel a fekete kockának hat oldala is tartalmaz sima találatot. Mindezt megkoronázza egy 3-as maximális sebesség (most már nem tudnak olyan könnyen elfutni a lázadó hajók előlünk), és 11 élet (amely Mottival lehet 14 is!).

Az Imperial II-Classra nem fordítanék sok szót. +10 pontért az előző hajó összes fekete kockáját kékre, és a két Offensive Retrofit-ből az egyiket Defensive Retrofit-re cseréltük, és tulajdonképpen nincs más változás.

imperial-i-class-star-destroyer.png imperial-ii-class-star-destroyer.png

Mint láthatjuk a megszokott 3 token helyett kaptunk egy új negyedik tokent, amely a  Contain nevet kapta. Elköltésekor semlegesíti az alap kritikus effektet, amivel meglehetősen nagy kellemetlenséget tudunk okozni a Doddonna által vezetett Lazadó erőknek. Viszont nem mehetünk el az „alap” szócska mellett, tehát a kártyák által adott critical effectet pl. (XX-9 turrets, Dodonna’s Pride) sajnos nem tudjuk ignorálni.

swm11_defence_token_diagram.png

Az Erő Sötét oldala

Vader Nagyúr a vadászok vezetését feladva végre kezébe veszi rombolóink irányítását!

darth-vader-commander.png

Nem kevesebb mint 36 pontért bejelentkezett a játék legdrágább admirálisainak második helyére (Grand Moff Tarkin után) és mindezért azzal a meglehetősen erős képességgel ruházza fel a rombolóinkat, hogy támadásonként egyszer elkölthetünk egy védelmi tokent, amelyért cserébe választásunk szerint akárhány kockát újra dobhatunk. Ez a képesség remekül működhet bizonyos title-kel összekombinálva (lásd lejjebb).

A legjobb védekezés a támadás

A Devastator

A Devastator a legagresszívabb title amit a Birodalmi osztályú csillagromboló megkaphat. Barátságtalan 10 pontért körönként egyszer, az első tűzívünkről elsütött támadáshoz hozzáadhatunk egy kék kockát, minden eldobott védelmi tokenünk után. Ez azt jelenti, hogy a játék vége felé akár 4 kék kockával is megtoldhatjuk a támadásunkat, amely azt jelenti, hogy 4 piros és 8 kék kockával támadunk (még leírni is hosszú, nem hogy kiszámolni)! És itt jön képbe Vader Nagyúr, aki meglehetősen fel tudja gyorsítani a tokenek eldobásának folyamatát.

devastator.png

Az Avenger

… és itt most nem Thorról, vagy a Vasemberről van szó. A második title-el szerintem rengeteget fogunk találkozni a játék során, mert így első olvasatra nekem rögtön belopta magát a szívembe. Amikor támadunk az ellenfél nem költhet el kimerített védelmi tokent! Na most képzeljük magunk elé Screed admirálist, és egy Overload Pulse ágyút. Screednek köszönhetően garantált a kék kritikus találat, amelyet nem semlegesíthet ez ellenségünk a Contain tokenjével sem, (már ha van neki) és rögtön exhaustoltuk az összes tokenjét. Nos innentől kezdve az ellenfelünk nem védekezik. Amit kidobtunk 8-9 kockából a front tűzívünkről, azt kapja. Beleborzongós.

avenger.png

A Relentless

Nem tetszik a Birodalom, mert nagyon előre kell gondolkodni? Nos itt a hajód! A Relentless title röpke 3 pontér 1-el csökkenti a kijelölendő Command dialok számát, vagyis már csak két körre kell előre gondolkodnunk. Helykitöltőnek nem is rossz, ha van fölösleges 3 pontunk. És még csak Grand Moff Tarkin command token gyűjtögetését sem befolyásoltuk vele.

relentless.png

Irányítsuk mi az ellenfeleinket!

A győzelem legegyszerűbb módja ha az ellenfél hajóit is mi irányítjuk. Megkaptuk az első hivatalos Modificationt is a a játékhoz, mégpedig a Phylon Q7 vonó nyalábot. Bármelyik Offensive Retrofit-el rendelkező hajóra felszerelhetjük, de minél nagyobbak vagyunk annál jobb. Ennek a lapnak az a képessége, hogy aktiváláskor kiválaszthatunk egy velünk egyméretű, vagy nálunk kisebb ellenséges hajót 1-5 távolságra. Ha az a hajó nem költ el egy Navigation tokent, akkor eggyel csökken a sebessége minimum 1-ig. Tehát még csak meg sem kell támadnunk, ha a vonalzónkkal elérjük akkor már mehet a nyaláb. Remek lehetőség, hogy 1 körrel tovább tartsuk az első tűzívünkön a fürge Lázadó hajókat.

phylon-q7-tractor-beams.png

Elő a nehéztüzérséggel! Lássuk a Heavy Turbo Laser-t! Ha az ellenfelünk elkölt egy Brace tokent az ahelyett, hogy felezné a kiosztott sebzést, csak eggyel csökkenti azt, kivéve azt az esetet, ha abban a támadásban nem költ el más tokent. Vagyis belekényszeríthetjük az ellenfeleinket, hogy vagy felezzenek vagy átirányítsanak.

heavy-turbolaser-turrets.png

A Birodalom vezetői

Nézzük meg még mit is aggathatunk a rombolóinkra ennek a kiegészítőnek a birtokában.

Kezdjük rögtön Needa kapitánnyal, aki két pontért garantáltan ott lesz minden birodalmi seregemben. Az első körben Needa segítségével az egyik általunk választott tokenünket elkerülés tokenre cserélhetjük. Mit is jelent ez? Kitérhetünk a lövések elől egy Victory, vagy egy Imperial rombolóval. Ha például látjuk, hogy az ellenfelünk fel van szerelve kritikal effekteket módosító lapokkal, egyszerűen eldobhatjuk a haszontalan Contain tokenünket egy evade-ért.

…teljesen nevetséges az ötlet, hogy az úgy nevezett Lázadás felelős lehet egy Birolmi Csillagromboló elpusztításáért.― Needa kapitány az Avenger hídján az Ezeréves Sólyom üldözésekor, Star Wars: A Birodalom Visszavág

captain-needa.png

A Ruthless Strategists egy remek kártya az idegesítő bombázó vadászok ellen. Egy életen ott maradt melletted egy kellemetlenkedő bombázó, esetleg még a Gallant Heaven vigyázó árnyéka is ott tornyosul felette? Ezzel a kártyával ha megsebzed az egyik saját vadászodat egy élettel, garantáltan egy sebet kioszthatasz a mellette álló (engagelt) ellenséges vadásznak, amelyre még a tokenjeit sem használhatja.

ruthless-strategists.png

Nagyon nem úgy alakultak a körök, ahogy az elején számoltad? Ott állsz maximum életen betárazva 3 db Engineering comanndal? Esetleg pont az engineering mentene meg a végső pusztulástól, de a következő 3 körben már nem jutsz hozzá? A játék során egyszer Command fázis elején resetelheted a parancsaidat a Support Officer segítségével.

support-officer.png

Variációk két csillagrombolóra

Az érdekesség kedvéért csináltam egy összeállítást 400 pontra (ugyanis a nagy hajók megjelenésével ennyire fog nőni a ponthatár), amely alapvetően az Imperial-class Stardestroyer kiegészítőre épít. És szerintem bármely ellenfelünknek inába szállna a bátorsága, ha ezzel a builddel szembetalálkozna.

Zászlóshajó: Imperial II-class Star Destroyer (120)

  • Darth Vader (36)
  • Avenger (5)
  • Phylon Q7 Tractor Beam (6)
  • Captain Needa (2)
  • Overload Pulse (8)

Kísérőhajó: Imperial II-class Star Destroyer (110)

  • Devastator (10)
  • Phylon Q7 Tractor Beam (6)
  • Heavy Laser Turrets (6)

Vadászok:

  • Soontir Fel (18)
  • TIE Interceptor (11)
  • Mayor Rhymer (16)
  • TIE Bomber (9)
  • 3x TIE Advanced (3 x12)

Küldetések:

  • Advanced Gunnery
  • Hyperspace Assault
  • Superior Positions

imp_build.png

Taktika:

Az Avenger szerepe: Zázlóshajóként kicsit lemaradva a Devestatortól, közepes távolságról Exhaustolja az ellenfél defense tokenjeit.

A Devastator előre veti magát a csata hevében és lecsap a lemerített defense tokenű ellenfelekre.

Mindeközben mindkét hajó a Q7-es vonónyalábbokkal, igyekszik az első tűzívén tartani az ellenfél hajóit. A két vonónyaláb erejét ne becsüljük alá! Egy rosszakaratú birodalmi ellenfelünk szeretne bevezényelni mellénk egy agresszív Demolishert (Gladiator I-Class Star Destroyer, Demolisher Title, Assault Concussion Missiles), akkor egy kör alatt visszalassíthatjuk 1-es sebességre!

A Vadászaink mindeközben Major Rhimer vezetésével Close-Medium Range-ben bombázzák az ellenfél hajóit körönként 5 db fekete kockával.

Verdikt

Összességében ahogy elvárható volt megkaptuk az eddigi legerősebb kiegészítőt a játékhoz. Minden eleme hozza a várakozásokat. Kaptunk meglehetősen agresszív, Birodalomhoz illő kártyákat (Devastator, Avenger, Ruthless Strategists), és kaptunk jó néhány olyan fejlesztést, ami orvosolja a Birodalmi seregek eddigi gyengéit (Phylon Q7 tractor Beam a száguldozó lázadókat, Captain Needa pedig a védelem hiányát).

Megállapíthatjuk, hogy ezek a rombolók a Lázadó hajóknál már csak a pénztárcánkra veszélyesebbek, ha fel akarunk sorakoztatni belőlük 2-3-at a következő novemberi bajnokságon.

swm11_layout.png