A Star Wars azért (is) jó, mert olyan elemeket kombinál amelyek önmagukban is megragadják egy gyerek (és egy gyereklelkű felnőtt) fantáziáját. Űrhajók, lézerfegyverek, fénykardok, idegen világok és… SZÖRNYEK! A mai napig imádom a jó kis szörnyetegeket, és szerencsére a Star Wars tervezői jó néhány emlékezetes bestiával leptek meg minket az évek során.

Na de mi számít szörnynek? Az én értelmezésem szerint szörnynek minősül az a nem értelmes lény, amelyik rátámad a hőseinkre vagy fel akarja falni őket. Tehát a rancor szörny, de a bantha nem. A bantha egy hátasállat.

Nézzük is végig, hogy milyen szörnyeket vonultat fel az eddigi nyolc Star Wars film:

IV. Epizód: Az új remény

dianoga.jpgEgyetlen szörny szerepel az első filmben, ez pedig a Dianoga, ami valamiféle kígyószerű lény, és előszeretettel tanyázik a Halálcsillag szemétzúzójában. Ő az aki lerántotta és majdnem megfojtotta Luke-ot a térdig érő vízben. Egy szeme van, és igazi fallikus rondaság. Nem tudom, hogy milyen lehetett először szembesülni azzal a ténnyel, hogy a Star Wars világa tele van szörnyekkel, mert a Jedi visszatérben is voltak, szóval számomra nem lógott ki a miliőből, ám maga a felbukkanása teljesen meglepetésszerű. Ki számítana egy ilyen lényre a birodalmi űrállomás mélyén? Rondának is elég ronda és talán nem is baj, hogy a csápján kívül többet nem tudunk meg róla.

V. Epizód: A birodalom visszavág

wampa.jpgFene gondolná, hogy ebben a részben van majdnem a legtöbb szörnyeteg. Én kapásból azt hittem, hogy a Jediben hemzsegnek inkább. Aztán kiderült, hogy mégsem. Kezdetnek ott van a Wampa, a hoth-i yeti, aki a felújított változatban végre teljes valóságában pompázhat. Elég masszív és rusnya teremtés és ez is Luke-ot nézi ki magának.

 

mynock.jpgAztán jönnek a Mynockok, akik ugyan nem klasszikus értelemben vett szörnyek mármint nem akarják megenni a Falcon legénységét az aszteroida belsejében, de ijesztgetnek. Olyanok, mintha óriási, piócaszájú denevérek lennének. Leiára hozzák rá a frászt, a nézőkre talán nem annyira.

spaceslug.jpgInnen már csak egy lépés és máris kiderül, hogy a Falcon nem egy barlangban húzta meg magát, hanem egy Űrcsiga gyomrában. Na bumm! Az Űrcsigáról nem érdemes leírást adni, a neve mindent elárul. Viszont emlékszem milyen frenetikus élmény volt, amikor először láttam ezt a jelenetet: ahogy zárultak össze a fogak a Falcon előtt, velük együtt szorult össze a gyomrom is.

dragonsnake.jpgÉééés… Még nincs vége! Van még egy szörny a filmben. Ez pedig az a mocsári dínó (Dragonsnake a hivatalos neve), amelyik a Dagobáh-n rágás nélkül megeszi, majd kiköpi szegény Artut. Sokat nem látunk belőle, így inkább poénos a jelenet, semmint félelmetes.

 

VI. Epizós: A Jedi visszatér

Jabba palotája tele van fura lényekkel. Naná, hogy szörnyek is akadnak köztük! Rögtön itt a Rancor, akit a pincébe rejtett a gengszterfőnök, és egy távirányítású csapóajtóval juttatja el hozzá a táplálékul szánt delikvenseket. Pazar és persze retro megoldás. Emlékszem volt egy második világháborús tévésorozat, ahol szintén a padlóba rejtett csapóajtóval intézték el az embereket. Maga a Rancor nagyon félelmetes, komplett akciójelenetet rittyentettek köré és szegény Luke is alig tudja megvédeni magát. Sokáig meg voltam győződve róla, hogy van egy olyan jelenet a filmben amikor Luke felugrik, elkapja a rácsot, és az őrök addig ütik az ujjait, hogy elengedi. Nem, nincs ilyen jelenet a filmben, csak a regényváltozatban.

sarlacc.jpgA film másik szörnyetege, a Sarlacc eléggé lusta teremtés. Illik rá a „várja a sült galambot” közmondás, viszont arra kiválóan alkalmas, hogy a kitátott szájába lökjék az áldozatokat. Persze már megint Luke-kal kezdik. Ezt a szörnyet legyőzni sem kell, annyira nem csinál semmit azon kívül, hogy megeszi az ikonikus Boba Fettet. Na jó, majdnem megeszi Landót is. A felújított változatban adtak még hozzá csápokat és egy másik szájat, hogy aktívabb legyen. Szerintem jól tették, dinamikusabb szörnyet faragtak belőle.

I. Epizód: Baljós árnyak

colo_claw_fish.jpgsando.jpgopee.JPG

Az előzmény trilógia első filmje ugyan sokféle állatot felvonultat, ám szörnyek terén nem kényezteti el a nézőket. Emlékszem, hogy megörültem, amikor lementek a hősök a víz alá. Micsoda lehetőség! Jön is a szörny (Opee), aztán jön a másik (Colo karmoshal), amit megesz egy harmadik (Sando víziszörny). A főhősök közül pedig Jar Jar jajgat egy keveset, a Jedik meg ülnek tovább, mintha mi sem történt volna. Lucas elég hamar lerendezi a kötelező szörny-kört, ráadásul elég unalmasan.

II. Epizód: A klónok támadása

kouhun.jpgEbben a részben aztán vannak szörnyek rendesen! Padmét rögtön két kis mérgező féreggel (Kouhunok) akarja meggyilkolni a fejvadász, ami szerintem remek ötlet. A mérgezett nyíl, vagy gáz túl sablonos lett volna.

Az egész Star Wars saga szörnyparádéja azonban a film végére került: a geonosisi aréna jelenetben három szörnyeteget dobott be Lucas egyszerre! Amikor megtudtam, hogy lesz egy ilyen rész, rögtön éreztem, hogy a kedvencemmé válik. Eleve vonzódom az arénákhoz, és a küzdelmekhez, főleg ha szörnyek is vannak benne.

reek.jpgA leggyengébb közülük egyértelműen a Reek, amolyan orrszarvú-bika kombináció, sok meglepő nincs benne. Vele Anakin harcol, és tetszik a megoldás, hogy végül nem megöli hanem megszelídíti az Erő segítségével. Persze aztán Jango Fett kinyírja.

A Nexu egy macskaszerű, sokszemű, nagypofájú szörnyeteg, elég fürge és veszélyes. Ő Padmét szeretné felfalni de csak a ruhaszabászathoz ért, ám mielőtt bikinivé alakíthatná a főhősnő ruháját a Reek felökleli.

acklay.jpgA három szörny közül az Acklay tetszik a legjobban, ami egy visító imádkozó sáska-zsiráfhoz hasonlít. Ahogyan Obi-Wan harcol vele, az egy az egyben megidézi a klasszikus szörny vs. főhős stop-motion megoldásokat.

 

III. Epizód: A Sith-ek bosszúja

Egyetlen szörny sincs benne… Lucas – Lucas… 🙁 Egy ideig szörnynek minősítettem azt a gyíkot, amelyiknek a hátán Obi-Wan lovagol, de valljuk be az egy hátasállat.

VII. Epizód: Az ébredő Erő

Megmondom őszintén sok infót megtudtam a filmről, mielőtt beültem volna a moziba, de valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy lesznek-e benne szörnyek. Szóval amikor Han Solo elmondja, hogy Rahtharokat szállít, amik már a komplett legénységet felfalták, akkor összedörzsöltem a tenyeremet. A Rathtarokról egyébként a fantasy-ből ismert Beholderek ugrottak be elsőként. Csápos golyóbisok, inkább tűnnek vízi lényeknek, semmint szárazföldi szörnyeknek. Most belegondolva, amikor Han Solo fut az egyik gördülő szörny elől, az tisztára olyan, mint amikor Indiana Jones menekült a kőgolyó elől. Hmm… Félelmetesek nem voltak számomra, inkább groteszk módon viccesek, ahogy az egyik még a Falcont is megpróbálja felfalni.

Zsivány egyes

Azt hittem, hogy az első önálló Star Wars történetben nem lesz szörny. Gondoltam, ha kihagyják a fénykardpárbajokat, a jediket, az üldözéseket, akkor nyilván az ijesztgetős szörnyek is kimaradnak. Erre jön egy Bor Gullet! Elsőre meglepő volt, olyan… fura. De másodszor már minden stimmelt. Végre nem egy karmos, agyaras, főhőst-felfalni-akaró lényről van szó, hanem egy kínvallató „eszközről”, amelynek túlzott használata halálos is lehet. Bor Gulletet a népnek!

Ha gondoljátok, írjátok meg, Nektek melyek a kedvenc a szörnyeitek, és természetesen az SWMini legyen Veletek! 🙂