defenderswmini

Bár az olvasótábor talán nem érti a fenti filmes referenciát, ettől függetlenül sejteni lehet, miről is lesz szó. Bár ebben sokat segít az „X-Wing” előtag is a címben.

Kijöttek az új Defender-ek, és természetesen egyből szaladtam, hogy kipróbáljam őket, illetve még a versenyre is belőlük próbáltam sereget készíteni. Ami szó szerint csak félig sikerült, lévén, érdekes versenyformátumunk volt.

tie-defender-imp-vet-600px

Pick your poison

Ezen a versenyen mindenkinek két listát kellene hoznia (standard dogfight-os 100-as lista, de nem kötelező, hogy azonos frakció legyen). Minden meccs előtt megkapod az ellenfeled két listáját és átböngészve egyszerre kiválasztjátok, mivel játszik a MÁSIK.

Így eleve csak az egyik listába tehettem Defender-eket. Viszont fennállt az esély, hogy az ellenfél végig a másik listát választja.

Eredetileg féltem ettől a formátumtól, mert amíg barátokkal ötleteltünk, úgy éreztük, hogy két seregtípusnak lejt a pálya. Az egyik az IG-88/Brobot lista és a 3 Jumpmaster, mert pont egymás gyenge pontjait fedik le. Itt, ha esetleg a 2-2 lista között körbeverés van, azaz ellenfelük 1-es listája üti a Robotokat, a másik a Contracted Scoutokat, akkor bajba lehetnénk.

A másik listaépítési ötlet, építsünk két „egyforma” listát. Birodalomnak van annyi ász a tarsolyában, hogy ezt meg lehetett volna tenni könnyedén. Soontir, Carnor, Inquisitor, Valan Rudor, Vader,  Whisper, Omega Leader,  (új, D title-ös) Vessery (és Wampaaa!) olyan ászok, melyek közül az elsőkön van Autothrusters, Stealth Device is esetleg, a többieken nincs. Az elsőkön Push the limit van, a többin nincs. Meglepően könnyedén lehet teljesíteni velük a listaépítést. Sőt, egyik listába még Palpatine-t is beültethetjük, ha úgy érezzük, szükségünk van rá.

Még mindig érzem a fény hívását, így Palpatine-om továbbra sincs, ellenállok a Sötét Oldal Hatalmának. Meg aztán befutottak a veteránok, így rosszul éreztem volna magam, ha nem teszem az asztalra ezt a végre használható hajót. Nem tartottam nagy összegzést arról, pontosan mikor-mivel repkedek, de Endor óta igyekszek csak minél szélesebb listaválasztékból meríteni, és változatos sereg összeállítással játszani. Így az egyes taktikák nem lesznek annyira kiforrottak, de jobb átfogó képet kapok a játékról. Zárójelben, kicsit hiányzik a Dash-Eaden-os listám, júliusban párszor elő fogom venni.

FirstOrder

A megmérettetés

Nem állítom, hogy én egy remek Omega Leader játékos vagyok, de már szívatott meg párszor ez a bestia. Mivel vele rendelkezek is, valamint a TIE Advanced Prototype-om sem olyan régi még, elkezdett testet ölteni az elképzelés. Soontir Fel pedig eléggé adja magát, mint kötelező elem. Ezek után láttam, hogy Inkvizitorra még jut majd rakéta, valamint egy Stealth Device is Omega Leaderre, nehogy le merjen esni. A 98 pontos listával elfogadható esélyem van arra, hogy én döntsek a kezdeményezésről.

Első lista

„Omega Leader” (21)
Juke (2)
Comm Relay (3)
Stealth Device (3)

Soontir Fel (27)
Push the Limit (3)
Autothrusters (2)
Stealth Device (3)
Royal Guard TIE (0)

The Inquisitor (25)
Push the Limit (3)
Proton Rockets (3)
Autothrusters (2)
TIE/v1 (1)

Total: 98

View in Yet Another Squad Builder

 Második lista

Itt az idő, hogy Defender-ekkel kezdjek valamit! Ryad bárónő körül forgott sokáig a figyelmem, de ugyanakkor Whisper-t tettem volna be hozzá társalkodóhölgynek (angolok következetesen nő neműként kezelik). Vessery-vel és a D-title-lel még azért nincsen akkora gyakorlatom, így erre nem akartam feltenni az esélyeimet.

Egy jó Whisper VI, FCS, ACD-vel (lásd lentebb) 39 ponttól kezdődik, és fene a dolgodat, ha crew-ot nem teszel rá. Persze, jó a Gunner, de kéne valami, ami a túlélést is elősegíti. Agent Kallus erre egy remek választás, mint azt volt szerencsém megtapasztalni lázadó játékosként a múltban. Így a 41 pontos TIE Phantom mellé már nagyon nem fért más, mint 2 28 pontos, X7-es Delta Osztag Pilóta. Ismét csak zárójelben, nem lebecsülendőek, a fókusz-evade minden körben meglepően ellenállóvá teszi őket.  Jó blokkolók, és a fehér visszafordító elég erős manőver. Ha blokkolják őket, aszteroidán mennek át, de legalább 3-as gyorsaságú manőverrel, akkor is fixen kapnak egy evade tokent. Nagyon korrekt. Megváltom majd velük a világot, mert átrendeződik a játékegyensúly? Ez két kérdés, de egyikre sem tudom még a választ.

Delta Squadron Pilot (30)
TIE/x7 (-2)

Delta Squadron Pilot (30)
TIE/x7 (-2)

„Whisper” (32)
Veteran Instincts (1)
Fire-Control System (2)
Agent Kallus (2)
Advanced Cloaking Device (4)

Total: 97

View in Yet Another Squad Builder

97 ponton, 3 pontos initiative bid-del jó eséllyel én döntök a kezdeményről.

Ennek a listának azonban nagy hátránya, ha Whisper-t elkótyavetyélem, és az ellenfél hajói még tudnak akcióból helyet változtatni, akkor elég rosszak lesznek a kilátásaim.

A megmérettetés

A usetheforce lelkes csapata kitette az összes listát, köszönjük nekk! Öt ellenfelem közül mind az öt a Whisper-Defender listát választotta. Mindig úgy választottam a velem szembe felkerülő listák közül, hogy ne legyen bennük 10-es pilóta (bár elvileg adaptability és Veteran Instincts ügyes használatával mindkét listában lehetett volna 10-es pilóta, ennyire elvetemült emberrel nem akadtam össze). Mivel Whisperrel meg akartam tartani a kezdeményezést, ezért igyekeztem az ászok között is szűrni, például rakétás Jake Farrell ellen nem akartam repülni. Végül két Poe ellen szálltam ringbe, az egyik 9-es volt, és utánam lépett, kemény ellenfél volt, de nem leküzdhetetlen.

Kicsit összegezve. 3-2 lett a végeredményem, ahhoz képest a legerősebb MoV, így felcsúsztam az ötödik helyre. Abban a két meccsben, amit elvesztettem, az egyik az első ütközet volt, ahol Whisper-rel túl vakmerő voltam, és úgy éreztem, Range 3-ból nem jelentenek rám a lázadó gépek veszélyt. Hát jelentettek, leradíroztak 3 támadásból. Az volt a taktikai hibám, hogy jó repülés helyett arra számítottam, 4-5-6 zöld kocka (volt Range 3 aszteroidán át) majd mindent megfog. Nyilván ha nem óvatosabban játszok, akkor nem kerülök ilyen szituációba. Elég jó lecke volt a napra. 2 Defender a teljes, hiánytalan, 100 pontos max pajzsos sereg ellen (Paul Heaver első világbajnok listája, 2B és 2X) kijött az, amitől féltem, hogy túl alacsonyak a pilótaképességek. Advanced sensoros B-wingek pont jók voltak ebben a helyzetben.

Másik vereségem Marci dupla IG-i ellen esett meg. Azt beszéltem Simon Zolival, hogy 2 blokkolóm van, akkor talán jobbak az esélyeim 2 hajó, és nem 3 ellen. Marci nagyon jól tette fel az aszteroidamezőt, hogy a szokásos 45 fokos folyosók jó része blokkolva legyen, ezért Whisper-t valami nagyon mesterséges, furcsa szögben dobtam a pályára, ami eszméletlen jól működött, így nem volt problémám a decloak-kal egyszer sem, mindig volt legalább 3 értelmes döntési lehetőségem. Nagyon jó meccs volt, Whisperről a két pajzs hamar elment a Crack Shot + Glitter kombóval az egyik IG-ről, de utána én irányítottam 2-3 körön át, és mindkét Agresszornak elfogyott a pajzsa, nekem meg csak egyet sérült eddig az egyik Defender-em. Ezután sajnos mindkét Delta Squadron pilótám hibázott, az egyik 4 visszafordítóval (isteni helyen lett volna), de megcsípett egy aszteroidát, míg a másik meg barrel roll-olt, hogy majd a Whisper-re ráinduló Agresszort blokkolja. Helyette mindkét Agresszornak a barrel roll-oló Defender volt a célpontja, és kilőtték az öt életét egy körben, hiába volt evade tokenem. Ezúton csókoltatjuk az IG- B Gunner képességét. Egy-két körrel később Marci nagyon ügyesen leszedte Whisper-t, majd pedig az utolsó Defender-emet is megölte. Ott még elég jó esélyem lett volna legalább megsebezni az IG-ket, de nem úgy alakult, szépen elfogyott a kis piros Delta. Így végül pont csak a pajzsokat szedtem le az IG-88-asokról.

Amíg a 2-3-4 hajós listák látnak sok időt az asztalon, főleg magasabb, akciófüggő pilótákkal, addig a Defender-ekkel úgy érzem, számolni kell. Egy swarm ellen valószínűleg komoly problémákba ütköznének az alacsony pilótaképességűek, de pont ez kell az ászok ellen. Emelett Whisper, aki mindenki rémálma lehet, mind az ászok, mind a generikusak ellen jó választás lehet. Hozzátenném, hogy még csak a mostani verseny 5 mérkőzésével vagyok túl Whisper-rel a 10 lejátszott meccsen, így nem csak a TIE-Defenderek-kel, de a TIE-Phantom-mal is van hova fejlődnöm.

defender-phantom
Piros TIE Defender-einket piros TIE-Phantom-okkal is kiegészíthetjük!

A Defenderek már nem csak a spájzban vannak, és érdemes elgondolkodni a használatukon, de ha kételkedünk akkor irány a Veterans kezdőnap ahol kipróbálhatjuk őket és a GeekHub jóvoltából akciósítva szállítjuk az olvasóinknak!

Az swmini legyen veletek! 🙂

 

Comments are closed.