armada-wave4-title-image

Miután az FFG bejelentette, hogy a 3. hullám a két kis teherflottából fog állni, gyors fejszámolás után ki is jött, hogy a megjelenés után fog maradni parizerre is. Nem úgy mint pár hónapja az ISD-k után, aminek darabja többe került mint most az egész hullám, és komolytalannak számítottál ha nem szereztél be belőle legalább kettőt. Jól emlékszem, hogy fel kellett törni a kis malacperselyt, hogy fussa mindenre mi szem-szájnak ingere volt a Wave 2-ből, de most bárhogy is osztottam szoroztam, még a ha burzsuj gyerek akarok lenni, es mindenből 2-őt veszek (bár egyenlőre nem látom miért tenném), akkor is kijövök az előző beruházásom fele alá. Felettébb gyanús…

Jóságos FFG apó bizony nem adja ilyen olcsón a bőrét, mert mire megnyugodnánk, hogy nem kell száraz vízen tengődnünk a következő hónapban, mert a fizu/ösztöndíj/zsebpénz megint elment az új játékszerekre, megint bevetik a nehéztüzérséget, és még mielőtt megérkezne a mostani szállítmány megszellőztetik a következőt. Hát itt vannak a 4. hullám csodái a Birodalom kísérleti csodafegyvere az Interdictor, és az MC80-as kevésbé virsliszerű testvérkéje a Liberty osztályú cirkáló.

Szabadság! Szerelem?

swm17_spread

Csak, hogy megzavarjuk a világ rendjét kezdjük ezúttal a Lázadás új „csillagrombolójával”. Merthogy tulajdonképpen kapunk egy olyan hajót amelynek a karakterisztikája egy az egyben az ISD-t másolja. Hatalmas első tűzív megszámlálhatatlan mennyiségű kockával és pajzzsal, leginkább a többi oldal kárára, megtoldva Gunnery szlottal (ezt abból lehet kiszaszerolni, hogy egy Veteran Gunners kártyát is belerejtettek a fejlesztés dekkbe, amit a hajóhoz adnak), és viszonylag magas (már a Lázadókhoz képest) Hull mennyiséggel. Talán az egyetlen komolyabb eltérés a 2-es Squadron érték, amely méltatlanul kevés lenne egy rendes csillagrombolónak. Bár feltételezem ez kicsit magasabb lesz a hajó nem Battle Cruiser változatán, ahogy a Lázadásnál már megszokhattuk, de alapvetően arra számítok, hogy nem innen fogjuk vezérelni a vadászflottánkat. Ha sokáig vizsgálja az ember a Liberty-t olyan érzése lehet mintha a VSD és az ISD szerelemgyermekét nézné, amelyet valaki poénból leöntött egy galaktikus méretű vödör barna festékkel. Hát kíváncsi leszek arra, hogy hány pontért is fogja majd a Home One-t váltani, mert ezen fog múlni a használhatósága, ha már se Ackbar (elég halovány az oldalsó tűzív), se Mon Mothma (nincs Evade token) nem igazán ideális admirális hozzá.

Mit tudunk még?

Hát az osztály névadó title-jét a Liberty-t. Csekély 3 pontért amikor Squadron tokent költünk 1 helyett 2 vadászrajt aktiválhatunk. Húha. Hát ez… Végülis jobb mint az Independance. Egy egészen halvánnyal. Remélem azért a többi cím ennél ütősebb lesz!

Új admirálist is kapunk Madine tábornok személyében. Crix Madineswm17_general_madine pályafutását még a Birodalom berkeiben kezdte, amely a hírhedt Vihar Kommandó vezető posztjában érte el a fénypontját. Kegyetlen küldetések hosszú sorozata után azonban (például egy pusztító járvány elterjesztése a rebellis Dentaalon) Madine megcsömörlött és menyasszonyát hátrahagyva csatlakozott a Lázadó Szövetséghez. De ha már tudjuk a hátterét, ismerjük meg mire is képes ez a bizonyos tábornok. Nos, 30 pontért azt mondja, hogy ha Navigation Command-dialt költünk akkor 1 helyett 2 pöcköt módosíthatunk a fordulás mértékén, ha pedig Navigáció tokent költünk akkor eldönthetjük, hogy sebességet, vagy fordulást módosítsunk. Hát végül is ha az volt a céljuk, hogy kompenzálják a Birodalmat azzal, hogy egy Ozzelhez mérhető haszontalanságú admirálist toljanak a Lázadásnak akkor maradéktalanul teljesítették a feladatot.

swm17_veterangunnersEzen felül kapunk még Veterán tüzéreket is, akik körönként egyszer a teljes kockamennyiségünk újradobását adják. 5 pontért kicsit sokallom főleg, hogy 7 pontért a Gunnery team-mel megint ellőhetjük a teljes 7 kockás arzenálunkat, de adja az ég, hogy ne nekem legyen igazam, és tényleg használható legyen a kártya.

Nagyon-nagyon bízom abban, hogy a csomagba mellékelt két új turbólézer, és ionágyú használhatóbb lesz ezeknél. Ránk férne már egy jó alternatíva az XI7 helyett.

 Űrbe lépni tilos!

swm16_spread

Habár a filmekben nem jelent meg, de a Rebels sorozat végül úgy néz ki mégis behúzta a kánonba a Birodalom kísérleti csodafegyverét az Interdictort. Hosszas kutatás után a remek birodalmi mérnökök rájöttek, hogy hogyan tudnak olyan gravitációs mezőt generálni, amely ki tudja rántani a hipertérből a hajókat, és ott is tudja tartani őket. Ez nagyon hasznos, mert remek rajtaütéseket lehet végezni az ellenséges konvojokon. Hát most végre megkaptuk ezt a lehetőséget az Armadában is.

Mit is tudunk a hajóról? Captain-needaHát mérsékelten erős anti-ship arzenállal rendelkezik, de cserébe kifejezetten combos vadászelhárítással. Bármelyik Lázadó hajót, sőt még a Victory osztályt is megszégyenítő hull-mennyiségével a játék 2. legstrapabíróbb hajóját üdvözölhetjük, amelyhez ráadásul 4 db védelmi token is társul. Mondjuk ebből 2 Contain, de legalább nem kell sokat gondolkodnunk mit fogunk Needa-val Evade-re cserélni. Amit mindenkinek a figyelmébe ajánlanék az az 5 Engineering pont, amely példátlan a játék eddigi történelmében. Feltételezve, hogy nincs Engineering Team-ünk, egy command dial, és token együttes elköltése 8!!! pont összeguberálását jelenti, amely 4 kövér pajzs visszatöltésére, vagy 2 Hull + 1 Pajzs begyógyítására is elég. Brütál! Persze kedvenc kiadónk titokzatos, mint a Birodalmi kormány a galaktikus közpénzek átjátszásának idején uncsi-tesó Moffok propagandacégeibe, és nem árulja el az istenért se, hogy mennyit pontot kell majd költenünk ennek a kis csodának a pályára hozatalára. De hát nekünk is kell izgulni valami miatt, nem?

Vonzó megoldások

swm16_g7_x_grav_well_projectorA játékba bevezetésre kerül egy egyenlőre Only Imperial fejlesztéskártya típus az Experimental Retrofits. Ez a fejlesztési csomag fogja tartalmazni azokat a csodákat amelyeket az Interdictor karakterisztikáját adó dudorok rejtenek. Rögtön az első ilyen a mindössze két pontért hozható G7-X Grav Well Projector, amely csekély 2 pontért azt eredményezi, hogy még a játék elején a hajók felrakása előtt ledobhatunk egy Grav Well tokent a pályára és az a hajó, amely 1-3-as távolságban lép ki a hipertérből, az bezony 0-ás sebességgel kezdi a körét. Elsőre nem tűnik nagy cuccnak, de ha összekombináljuk egy jól megválasztott küldetéssel meglepően hasznosnak bizonyulhat. Például Minefields esetén meggátolhatjuk az ellenfelünket, hogy az első körben elhagyja a mi gondosan felhelyezett aknáink bűvkörét. Vagy mondjuk az Intel Sweepnél belassíthatjuk szegény ellenséges hajókat, és amíg ők a sebesség módosításával bajlódnak addig mi kényelmesen összegyűjtjük az objektívákat. Valószínűleg önmagában nem lesz egy kifejezetten értékes fejlesztés, de kohéziós szempontból vicces dolgokat tudunk majd kihozni belőle.

A G-8 Experimentál swm16_g-8_experimental_projectorProjector a Phylon Q7 Tractor Beam nagytesója tulajdonképpen a maga extra két pontjával, és képességével. A különbség annyi, hogy ennek a hatása akkor aktiválódik, amikor az ellenséges hajó lépni akar, és nem akkor amikor mi aktiválunk. Emellett csak ideiglenes sebességcsökkenést eredményez, de azt leviheti 0-ra is. Jah, és mielőtt elfelejtem nincs méretkorlát. Érdekes lehetőség, de az igazi potenciálját az Interdictor title-el éri el, amelyet sasszemű olvasóink már levehettek a kettővel fentebbi képről. 7 pontért amikor egy ellenséges hajó aktiválódik, visszaállíthatunk egy kimerített fejlesztéskártyánkat. Kis matekkal kijön, hogy minden egyes Range 1-5-ben lévő ellenséges hajót lassíthatunk 1-el ha összekombináljuk a címet a G-8-al. Hö-hö-hö.

 

Verdikt

Habár elég szűkszavú volt az FFG az infókkal, ámde a lényeget mégiscsak le tudjuk szűrni az új hullámból. A Lázadás kapott egy ISD bonyolultságú cirkálót (Menj előre és lőj!), amely lehet, hogy meg fogja törni Ackbar Admirális jelenlegi egyeduralmát. Lehet… A jóságos Birodalom ezzel szemben gazdagabb lett egy meglehetősen taktikás hajóval, amely hatalmas színfoltja lesz szerintem a játéknak. Bár alapvetően a tűzerő nyeri meg a meccset, de ha egy jó stratégiával fel tudjuk borítani az ellenfél játékát, akkor azzal kompenzálhatjuk azt ami a kockákban nem adatott meg. A tesztjátékok majd eldöntik.

Amint bármit megtudunk az új hullámról jelentkezünk! Az SWMINI legyen Veletek!