star_wars__tcg___han_solo__pilot_by_anthonyfoti-d88va1tEndor ciklus – 1. Solo’s Command

Sziasztok!

Sajnálom, hogy rég jelentkeztem a Star Wars LCG témával, de úgy éreztem kis megújulásra van szükség, mert a beharangozó cikkek után kevesebb motivációm volt visszamenni a játék kezdetéhez és hangulatot kelteni és toborozni bármennyire is kedveltem azt az időszakot. Természetesen továbbra is szeretném, ha minél több új játékos ismerné meg ezt a fantasztikus játékot, de a kezdő játékot bemutató kedvcsinálók helyett a jövőben inkább a friss megjelenések elemzésén és véleményezésén lesz a hangsúly. Úgy érzem ebből, mind a frissen játékba lépők mind a régi veteránok profitálhatnak, ezért remélem, hogy örömmel olvassa majd mindenki.

Ennek apropóján a legfrissebb ciklussal indul ez a sorozat és a következő fél év során utazzunk együtt az Endor bolygó kis holdjára. Elsőnek természetesen a ciklus első force packja a Solo’s Command következik, ami már a nevéből adódóan is kedves a szívemnek. Először is pár szó magáról a ciklusról.

Endor ciklus (2016)

Nem vagyok az az LCG játékos, aki tűkön ülve várja az első spoilereket és előre vágja, hogy mi jön az adott évben a ciklusban. Szeretem meghagyni a bontás pillanatára a felfedezés örömét. Ugyanakkor, ha 1-1 cikkben látok 1-2 lapot vagy épp leírást milyen koncepció jön a jövőben, akkor sem zárom be egyből a böngészőt. Úgy vagyok vele, hogy amit látok megnézem, nagyjából képbe kerülök, de nem várom epekedve 1-1 lap megjelenését, sőt azt se tudom, mi mikor jön még a spoileresek közül sem. Ebből kifolyólag nehéz átfogó képpel szolgálnom az Endor ciklusról, mert kb. annyit tudok mondani így 2 pack után, mint amit tudtam 1 éve is amikor bejelentették.

A ciklus elsősorban arra fókuszál, hogy egy úgynevezett mission lapot helyezzünk az ellenfél irányítása alá, amelyek olyanok mintha az objective lapjai lennének, de számára semmilyen bónuszt és resource-ot nem nyújtanak. Ellenben ha mi leszedjük ezeket a mission-öket akkor a kártyákon található jutalomban részesülünk. Továbbá a mission beleszámít a győzelmi feltételünkbe is, vagyis LS oldalon olyan mintha elvittünk volna 1 DS objective-et, míg DS oldalon tekerhetünk érte a Halálcsillagon. Az is fontos tudnivaló még, hogy a mission játékmechanikai szempontból amint a játékba kerül objectivtarsas_starwarslcg_ec01solocommand_lrge-nek számít, vagyis pl Target of Opportunityval is sebezhető míg mondjuk a Halálcsillag nem. Amíg nincs a játékban addig sima command lapnak számít és paklinkból húzhatjuk fel, a rajta lévő költséget fizetve pedig kijátszhatjuk az ellenfélhez. Mindenkinek csak 1 aktív missionje lehet és nem lehet lecserélni mint a pilótákat, hogy az egyik kilöki a másikat, úgyhogy jól meg kell fontolnunk milyen missionre megyünk.

A személyes véleményem az egész koncepcióról az, hogy ez egy már bevált kisebb változtatás az FFG részéről és közel sem lesz akkor hatása a játékra, mint tavaly a pilóták voltak. A többi LCG-ben is találhatunk ilyen mechanikát és mindegyikben többnyire érdekességként hozható be ilyesmi, amivel dilemmába kerülünk, hogy foglalkozzunk-e vele a jutalomért, vagy inkább nem éri meg. A Warhammer Invasion-ben is volt Quest, míg a Call of Cthulhu-ban is Conspiracy kártya a storyk mellé, a Lord of the Rings LCG-ben pedig nemrég vezették be a side questet. Mindegyik hasonlóan működik. A SW mission-nél is mérlegelnünk kell. Behozni még nem nagy dolog, mert sokszor az az 1 nyersanyag nem fog számítani, de utána nehéz eldönteni, hogy az ellenfél durva objectivejei-t sebezzük vagy a saját missionünket, hogy nekünk legyen jó. Persze ha az ellenfél csupa 2-es objective-el rendelkezik képesség nélkül akkor kicsit könnyebb a helyzetünk a döntésben. Mindenesetre érdekes mechanika, de 2 force pack után nem látom a hatását. Az biztos, hogy próbálják ezt a mechanikát erősíteni kicsit és vannak olyan egységek akik mission esetén jobbak, de ezen a témán majd úgyis végigmegyünk idővel.

Nézzük inkább a Solo’s command-ot!

Shield Generator Assault (185)

med_SWC24_185-1

Standard objective 5 hp, 1 resource. A képessége érdekes, mert eddig a LS objective healelési lehetőségei elég csekélyek voltak. Ha ebben a ciklusban is olyan gyakran találkozunk az Endor trait-tel mint 3 éve a Hoth trait-tel akkor erős képességnek gondolom. Nem elég, hogy gyógyulunk, de még a másikat is sebezhetjük.

5/5-ös lap, ennél többet egy objective-től nem várok el.

 

 

Han Solo

A force pack neve is rá utal, de a Return of the Jedi után nem meglepő, hogy ő az, aki vezeti a támadást a pajzsgenerátor ellen. Őszintén szólva el tudtam volna képzelni egy kis várakozást még a ciklus során, hogy a kommandós Solo-t csak később kapjuk meg. Főleg úgy, hogy az előző ciklus utolsó (!!!) packjában is ő volt. FFG pls!… Ennek ellenére örmed_SWC24_185-2ültem, mert bár Solo a kedvenc karakterem a Rebel-es verziója a Hoth ciklusban nem lett nagy durranás. Fel lehet ezt úgy is fogni, hogy Han elsősorban smuggler és csak alkalmanként Lázadó, de ide azért illett egy jó lap tőle. Meg is kapjuk 4-ért, és végre nem 2 HP-val, így nem kell imádkoznunk minden egyes edge battle során, hogy lelövi-e valami kis nyomorék. Az elite-et a 3 force ikon mellé jogosnak is vélem így nyugodtan tehetjük az Erőhöz. A két pisztoly és a fókusz korrekt, de az egyetlen fehér blast-ot nem tudom hova tenni, hisz ki robbantja fel azt a nyomorult pajzsgenerátort ha nem ő. Na de nézzük a képességét, amivel akár engagement közben is átugorhatunk másik objective-re. Eddig is volt ilyen engagement átirányítás amit a FAQ a Secrets of Yavin esetében ki is tárgyal, mégpedig ha átugrasz egy másik objective-ra akkor az ellen mehetsz még egyszer mivel még nem jelentettél ki engagement-et ellene, csak az ellen amiről átugrottál. Úgy néz ki az FFG ezt erőlteti ebben a ciklusban hisz az új fate kártya is erre kombózik (amit később bemutatok), de már megkezdte korábban a Jedik-nél hisz Luke homoksiklója is hasonló. Viszont mindegyik gyengébb Solo-nál, mivel a homoksikló és a fate kártya kvázi az edge előtt illetve után változtatja meg az engagement célpontját, míg Solo a harc közben is megtudja, csupán ki kell vele várni (Han most nem lő először). Ezt segíti elő a 3 HP, hogy ne haljon meg. Vagyis lehet úgy is játszani, hogy elmegy a sereged egy 1 HP-s objective ellen, majd ütsz valami kis emberrel, aki leszedi az objectivet, majd amikor Solo jön, ő már egy másik objective ellen üt. Nagy kombó, mert így elég csak 1 db edge battle-t megnyerned és mindjárt megbocsáthatóbb Solo kevés blastja is.

5/5 Tulajdonképpen ez egy erős lap, amire muszáj 5-öt adnom. Bár nem látszik elsőre az ereje ez a 2in1 edge battle aranyat érhet egy endgameben. Solo tulajdonképpen végig pihenhet az Erőt tartva és a végén betámadhat amikor számít. Szerencsére nem ez van, hisz mindjárt meglátjátok, hogy frissülhet gyorsabban a kelleténél.

SpecForce Pathfinder 2X

med_SWC24_185-31-ért 1 HP, legalább olcsó. A fehér blastja elég gyenge, de igazából mindegy is, mert ha nem nyersz edge-et akkor feketével se éli meg, hogy üthessen. Nem ez az ereje, hanem a képessége. Ha egyszer megsebzel egy Endor objective-t akkor vagy ő vagy Solo frissül. Vagyis nem egészen, mert csak 1 focus kerül le valamelyikükről és mivel Solo valszeg az Erőnél van eliteként így nem frissül még. Mivel két ilyen kis nyomkeresőt kapunk és nem limit 1 hanem limit once per turn-ösek így akár a 2-vel frissíthetjük is Solot még Erőhasználóként is. Abba már bele se merek gondolni, hogy milyen lenne harc közben frissíteni Solot és akár egy engagement során 3 objective-ba is sebezni. Egyébként meg saját maga frissítésére se rossz 1-1 unopposed támadáskor amikor épp 1 blast hiányzik. Az mondanom se kell, hogy az egész kombózik ugye az objective-el hisz az így benyelt sebzést könnyen gyógyíthatod.med_SWC24_185-5

4/5. Ha nem lenne Solo frissítése akkor csak 3/5 lenne.

Secret Objective

Itt a fate kártya amiről beszéltem korábban. Úgy néz ki ez a ciklus egyik speckó fate kártyája a a szokásos kettőből. A 3 Erő ikon masszív, ahogy a képesség is okozhat meglepetést. Pl, elmegy a Pathfinder valami erős objective ellen, az ellenfél nem áll be erre ezzel a Pathfinder átvált valami 3 HP-s ellen, sebez duplát a képességével és az unopposed-dal meg is van. Sok kombó, sok lehetőség csak a végére bele ne zavarodjunk.

4/5: de főleg a 3 ikon miatt.

Ground Support

med_SWC24_185-6És az első mission!!! 5 HP, 1-ért jön, gondolom ez lesz a standard mission arány. Ilyen jutalomért jöhetne 2-ért is. Először is 3X1 objective damage az tuti, meg amire ezt elpusztítod addigra lehet lesz olyan egység is aminek az 1 sebzés halálos lesz.

5/5 kétségtelenül. Ennek leszedéséért megéri fennhagyni DS objective-okat is.

Összességében:

4/5 a szett. 3 lapnál is rezeg a léc a 3-as felé, de még Solo-t is tudni kell használni. Azt kell mondanom, hogy ez komplikált szett, amit nem lesz egyszerű használni, de aki ki tudja aknázni az biztos jól jár. Nem hiába a Rebel kommandózás téma mindig is csak fifikás játékkal volt eredményes. Ha Endor témájú paklit építesz Rebel oldalon valszeg kötelező lesz.

 

Warriors of the Forest (186)

med_SWC24_186-1Rég volt már Ewok téma és hát mikor jönne, ha nem most az Endor-on. Rég volt neutral szett is és az Ewok témát annyira szétszórták a frakciók között (Jedi, Smuggler, Neutral), hogy legegyszerűbb neutralként új szett hozzájuk, hogy törhesse a fejét szegény játékos, mégis milyen affiliationt használjon. (Segítek, csakis Jedi-t) Nem kertelek tovább, szokásos 5/1-es objective. A szöveg a lényeg ismét, mégpedig 1-1 fehér blast minden ewoknak. Nem túl táp ez így kicsit egy swarm pakliban?! Hosszas tesztelés után sem tűnik annak. Először is mázli kell, hogy ebből akár egy is kijöjjön, de ha 2 akkor se OP, mert hát edge-t is kell nyerni ami azért elég nehéz szegény ewokokkal. Erőt még úgy ahogy megtartod a Sacrifice at Endorral és van idő kifejlődni, de a kevés HP-juk és edge hiányuk kritikus lehet. Elsősorban az unopposedokra kell hagyatkozni, de az meg nem egyszerű minden DS pakli ellen.

Igazából elégedett vagyok az FFG-vel ezen a téren. Sose szívleltem az ewokokat, de el kell ismernem, megvan a rajongótáboruk. Kell valami a fanoknak is, de azért nem lehet nevetségessé tenni a játékot, hogy a kis macik mindenkit lealáznak ezért nem tolták túl őket erőben szerencsére. Erősek, de nehéz velük nyerni és sok minden kell, hogy összejöjjön. Most már bőven van lehetőség tiszta ewok paklikhoz és fun játékra nagyon jó. Nincs is annál viccesebb, mint mikor Yub Yub-bal kiszeded a pilótát az űrhajóból!

5/5. Sokat írtam eddig is, ide már felesleges. Magáért beszél, ewok pakliban 2X ajánlott.

Wicket W. Warrickmed_SWC24_186-2

Jön a fő ewok is, vagyis inkább az ewok főszereplő, Wicket, akivel Leia találkozik az erdőben. 4-be kerül ami elég masszív ár érte, de 3 HP-jával ő is az. A 3 erőpont miatt szerintem tipikus kezdő lap az Erő megtartására amíg a Sacrifice at Endor-hoz nem fejlődünk fel eléggé. Sajna Impersonating a Deity-vel nem hozható játékba, mert az csak max 3. költségig működik. A képessége pedig király, mert kb. egyből aktiválódik és egy 3-ast egyből lefókuszálhatunk aki be se tud állni. Szeretjük az ewok unopposed-ot mondtam már?

5/5. Ha van ewokmed_SWC24_186-3 lap amire max-ot tudok adni az ez. Tényleg minden van benne ami kell, egyedül egy elite-et tudnék még elképzelni rá, mivel a fenti eszmefuttatásom után én az Erőhöz raknám nyitólapként.

Ewok Warrior

Standard egység, 2-ért 2 HP, 2 ikon. Legalább a blast fekete. Igazából arra jó, hogy elküldjük egyedül és az ellenfélnek nem elég egy 1 pisztolyost beállítania ellene, az edge meg kb mind1. A fő sereg része is lehet az ewok swarmként, hisz kell a létszám.

3/5: Semmi extra, de nem is gyenge.med_SWC24_186-4

Part of the Tribe

Imádom az ilyen tematikus lapokat. C-3PO a törzsfőnök. Igazából mindegy is kire rakjuk fun az egész. Egyelőre pl. profitál az objective blastjából is az illető. Ingyen is van, erőikonja gyér így edge-be kevés, valakire érdemes rárakni. Leia-ra ideális mind tematikailag, mind mechanikailag.

4/5. Szeretjük az olcsó lapokat amik kombókat segítenek. Az se hátrány ha az emberen van enhancement, mert sok új DS lap épp azokat bántja akin nincs. Nem nagy szám, de tőlem egy 4-est kaphat.

Secret Objective

4/5. Lásd korábban

med_SWC24_186-6Repel the Invaders

Standard mission 5/1-es. Nagy hátrány, hogy csak ewok-kal támadható, de tételezzük fel, hogy a macik szerelmesei úgyis ewok paklival támadnak, és ha nem akkor majd a törzs befogadja. A jutalom megint durva, még ha nem is olyan nagy mint korábban. Két 3-ast visszaadatni a kézbe nem kis dolog azért, még ha nagy skalpot nem is remélhetünk. Azért 1-1 erősebb trooper vagy AT-ST áldozatul eshet csak, hogy a témánál maradjunk.

3/5: Úgy érzem erre nem biztos, hogy futja resourceból egy swarm pakliban. A két egység visszavétele a korábban áhított unopposedokat elősegíti mondjuk.

Összességében:

4/5. Talán a legjobb ewok szett, de egy jó event hiányzik belőle. Wicket és az objective szuper cucc, a több szódával elmegy, de lehet csak edge-be.

The Emperor’s Legion (187)

med_SWC24_187-1Swarm itt, swarm ott. Most éppen egy trooper swarm szett. Sok újdonság nincsen, mert a trooper paklik eddig is swarm taktikán voltak. Érdekes objective 3 HP, 1 resource, de +1 HP minden Trooperért. Nos ha van lent 5-6 trooper mindjárt elveszi az ellenfelünk kedvét a támadásától, ugyanakkor lehet épp meghozza, hisz így egy csapásra öli a trooperjeinket és az objective életét. Kétélű fegyver és veszélyes nagyon, főleg, hogy egy jól időzített asztalsöprés ki is csinálhatja (False Report, My Ally is the Force).

3/5. Legyen, annyi pont ahány élete van. Jó cucc, de nem biztos, hogy ér ennyi kockázatot a kombó. Tapasztalt játékosok ellen veszélyes lehet. Főleg, hogy nem kombózik igazán a Tagge-s Family connection feláldozós trooper szett-tel.

Lieutenant Renzmed_SWC24_187-2

Míg Tagge kapcsolatai lévén shield-et adott rohamosztagosainknak, addig Renz kemény kiképzése során +1 HP-val gazdagodnak. Az egység maga 3/3-as egy fekete blasttal ami hasznossá teszi támadásoknál is, de inkább vigyázzunk rá. Szerencsére a Swindli nem viszi, de az előbb tárgyalt Ewok kombó már igen. A másik képessége érdekes, mert miután kifizeted a 3-at érte akkor jutsz 0-5 trooperhez. Valószínűleg ilyenkor már nincs pénzed lehozni őket így következő körre jó lesz. Okosan kell lehozni az biztos. A keresés sose egyszerű ebben a játékban itt legalább „ingyen” van.

4/5. Főleg a +HP képessége miatt, de én Erőt tartónak is alkalmaznám simán.

Scout trooper 2X

med_SWC24_187-3Megint szabvány kis trooper 2/2, két ikonnal. Azt hinnénk, hogy semmi extra, de aztán a képessége miatt látható miért húzzuk a deployment során Renz-zel a kezünket maximum fölé. A kis felderítő ingyen jön be egy engagementbe és még marad is. Zseniális lap, hisz támadáskor is jól jön az extra blast, de védekezéskor se rossz amikor kiszámolja az ellenfél a szükséges blastokat, de bejön a felderítő és több lesz az előbb bemutatott objective-ünk HP-ja. Mivel ha 2 objective-el játszunk a 4-ből 1-2re nagy eséllyel rá is akadhatunk Renz-el. Csak azokat a fránya edge-eket ne kéne megnyerni.

5/5. Ami ingyen van és jó az nem kaphat rossz pontot.

Secret Objectivemed_SWC24_187-5

 DS-on más a kártya kinézete így berakom a képet, de a véleményem ugyanaz.

4/5. Lásd korábban.

Prepared Ambush

med_SWC24_187-6Rengeteg missiont kaptunk ebben a packban. Ez itt a szokásos 5/1-es, de ez már 2 erőikont tartalmaz így lehet mérlegelni szükséges-e vagy inkább edge. Igazából ha rosszul húztunk akkor hasznos. Troopert kikeresni nem nagyon fogunk vele, de az Officer már más téma, mivel hogy nincs költség megkötés. Ez jó Tarkin vagy Thrawn ingyen bármikor jó. Főleg utóbbi, mivel ha kitámadunk és levisszük ezt a missiont, akkor kiváló egy Thrawn megfordítani az erőt és lefókuszálni az ellenfél fő egységét védekezéskor.

5/5. Gondolkoztam és bár a képessége első ránézésre nyomába se ér Solo missionjének, egy jó mission pont ilyen. Korrekt erőikont kínál ha mégse választjuk, de közben kecsegtető a jutalom ha éppen szükségünk van rá.

Összességében:

4/5, ez a szett lehetne 5/5 is mert a trooper és a mission annyira jó benne és Renz se gyenge, viszont az objective lehúzza kicsit számomra a rizikófaktora miatt. Még tesztelnem kell, de elsőre nem aléltam el a szettől így marad a 4 pont.

Droid Revolution (188)

med_SWC24_188-1IG-88 nagy szívügye az FFG-nek, mert mindenhol nyomatja ezt a droid lázadást az Expanded Universe-ből átvéve. X-Wingben van 4 féle IG-88 pilóta, és Imperial Assaultban is létezik a figura és az ugyanilyen nevű mission. Eddig is volt LCG-ben IG-88-unk bár betűvel nem látták el sajna így nem egyértelmű melyik volt pontosan. Most viszont elkezdődik a droid lázadás a Mechis III-on, ahol IG-88A átveszi az irányítást (később egyesíti a tudatát a második Halálcsillaggal is), IG-88B pedig fejvadásznak állt. A C és a D modell pedig a bolygón maradt felügyelni a lázadás folyamatait. A filmből IG-88B-t ismerjük aki ott van Vader eligazításakor az Executor-on és az ő hatástalanított roncsait látjuk Cloud City kohójában. Boba Fett végzett vele, hisz ő akarta elvinni Solo-t Jabba-nak és nem tűrt meg riválisokat. Ezután a C és a D modell bosszúból üldözőbe vette Fett-et, amely harc során C megsemmisült és D is kényszerleszállást hajtott végre a közelben. Ő a személyes kedvencem, mert Ord Mantellen zuhant le ahol a Shadows of the Empire története során Dash Rendar becserkészi és kiszedi belőle az információkat Fett hollétéről, majd végez vele. Azért meséltem el mindezt, hogy pontosan be tudjuk lőni kik is ezek a robotok.

A szett maga nem rossz, szokásos 5/1-es. Elvileg védi a robotjainkat akik a háttérben vannak, pl. az Erőnél. Sajna csak sebzéstől véd, így a focus az bánthat minket, de épp elég az a kivédett targeted strike vagy Lightsaber deflection / Leia’s Command.

3/5. Nem túl hasznos alapjáraton, de bizonyos esetekben kincset érhet. Ha a focustól is védene akkor lenne az igazi.

IG-88Bmed_SWC24_188-2

Na és akkor itt a fejvadász IG-88B. Ez azért fontos, hogy B, mert a korábbi is a fejvadásznak tűnt és mégse volt odaírva. Magyarán a szabályok szerint elvileg egy asztalon lehet a két robot. Ez már szerencsére nem 5-be kerül így könnyebben lehozható, de cserébe nem is olyan erős a targeted strike-ja ellenére sem. Bár minden más droidnak tud adni pisztolyt, magának nem ad így 1-el szerénykedik. Ez persze kombózik a targeted strike-jára, hisz ha valakit megsebez 1-el akkor az egység beugrik az engangementbe. Ez is olyan képesség, hogy bizonyos körülmények között jó lehet, hogy az ellenfél nem őrizheti az Erőt, mert berántjuk és a több droid kinyírja. Legalább a dupla blast kárpótól a vékony sebzésért. Igazából téma szerint ennek kellett volna lennie az A-modellnek ha már a többi droid-ot tápolja a lázadással és a múltkori szupergyilkosnak a B-modellnek. Na mindegy…

5/5. Igazából jó áron van, erős is, a blast is sokat segít és 3 képessége is van amiből egy a paklit támogatja.

med_SWC24_188-3Assassin droid

Ez már régi lap, de akkor se volt nagy sikere. Jó ötlet a 2 dupla sebzés és a gyilkolás utáni frissülés, de 4 resource-ért ez drága. Hiába a két erőikon ha az Erőhöz nem rakhatom ha szeretném használni a képességét, de legalább edge-be jó lesz.

2/5. Azért nem 1/5, mert a szett egy másik lapja épp őt mentheti akár meg.

K4 Security Droid
med_SWC24_188-4

Olcsó kis görcs 1/1, de legalább 2 fehér ikon. Az igazán nagy ereje a képessége viszont. Kár, hogy csak támadáskor működik, mert védekezéskor amire ő az engagement-be kerül a többiek már rég ott vannak. Mindegy, mert támadáskor 1 ajándék damage aranyat érhet.

5/5. Tudom egy kis robot kap max pontszámot, de egyszerűen 1-ért ilyen képességet nem lehet edge-be dobni.

Illegal Modifcationmed_SWC24_188-5

Végre az említett enhancement ami tovább védi törékeny kis droidjainkat. Talán az assassin droidon van a legjobb helye, hogy az is érjen valamit, de én pl ráraktam múltkor a K4-re is. IG-88B-ből pedig egyenesen egy gyilkoló gépet csinál. El tudom még képzelni Guri-n is miután beugrás után megtette a dolgát. A 2 HP semmi a frissítő képességéhez képest. Spice visions a droidoknak!

5/5. Nem kérdés. Olcsó, 2 erőikon ha edgelnénk vele, szuper jó képesség.

Prized possession

Régi jó resource lap, nem feltétlen látom szükségét ebbe a szett-be de azért két drága egység is van. Mindenképpen örülünk neki. Pontozni nincs értelme.

Összességében:

5/5. Nem érzem itt se az átütő erőt, de attól még erősek a lapok és kész. Valójában ez egy kemény szett ami magában is funkcionál, de 1-2 droiddal megbolondított pakliban az igazi. Gurival ajánlom.

Mission Command (189)

med_SWC24_189-1A LS-hoz hasonlóan a DS is megkapta a saját neutral mission-ös szettjét. A nevén se sokat gondolkoztak, hogy mindenki megértse miről is van itt szól. Már az objective arra ösztökél, hogy ugyan tegyük már ki azt a missiont az ellenfélnek, mert mindenki kap 1 FEKETE blast-ot. Kellett már valami, mert a DS neutral szettjei nagyon gyengék voltak eddig.

4/5. Nem tudok neki 5-öt adni, mert csak mission ellen működik. Hiába rakjuk ezt egy másik mission-ös szettel egy pakliba akkor is csak 1 aktív mission lehet. Nagyon gyorsan kell aprítanunk ha profitálni akarunk ebből a bónuszból és el akarunk vinni több missiönt is.

Contract Hunter 2Xmed_SWC24_189-2

Ebből a kis szerződéses vadászból kapásból kettőt is kapunk. 2/2-es, az ikonja is standard, de a képessége durva igazán mi szerint duplán sebez frakción kívüli egységekre és objective lapokba. Előbbi még egész körülményes, és valszeg nem ez a vadász fogja leszedni Yoda-t, de Mission ellen tökéletes lesz ami eleve frakción kívüli. Tulajdonképpen ez a vadász az előbbi objective-el együtt egyedül elvisz egy Missiont unopposed.

5/5 Ennyit nekem megér egy kis rush. Előbb épp sérelmeztem, hogy ha nem sikerült hamar elvinni a missiont akkor oda az előny. Ez a fickó megoldja ha sietünk. Mivel olcsó marad is pénz más emberre aki tartja az erőt.

med_SWC24_189-4Filthy Accusation

Mondom, hogy a címadáskor elfogyott a fantázia, amire ehhez a szetthez értek. Ezt a címet át is hozták a Trónok Harca LCG-ből, ahol kb ugyanezt tudja a lap. Ingyen event mindig jó, főleg ha fókuszálhatunk vele. Ahogy az előbbi vadász sem, így ez sem intézi el a fránya jedi-ket akik valszeg homogén deck-el jönnek, de valami kis zsoldos fickót a frakción kívül kivehet a harcból.

4/5. Természetesen max pontos lenne ha bárkire lehetne használni, de akkor meg nem ingyen lenne. DS Jedi Mind Trick

Secret Objective

4/5. Lásd korábban

Assassination Contractmed_SWC24_189-6

Ez megint olyan lap, hogy nagyon körülményes és függ attól ki ellen játszol. Egy jedi valszeg egyszínű lesz, míg egy ewok nem. Míg a szerződéses vadász fickót és az objective lapot legalább én befolyásoltam ha missionra támadtam vele és járt a bónuszuk, addig ez nem olyan nagy előny ha az ellenfél egyszínű paklival van.

3/5 Nem rossz lap, de nem univerzális. Lehetne két erőikonos, hogy 4 pontot kapjon, így nagy eséllyel csak szemét a kézben, mivel az FFG mostanában úgyis támogatja az egyszínű paklikat.

Összességében:

4/5. Nem is nagyon volt jó DS neutral szett. Ez mindenképp megérdemel egy 4-est, de egy jó taktikus mission pakliban kulcsfontosságú is lehet. Vegyes színű paklik ellen pedig halálos is.

Jó lett ez a force pack! Nem mondom, hogy örök érvényű szetteket tartalmaz, hisz a többségnek 4-est adtam, de azért mindegyikkel lehet valamit kezdeni.

Legközelebb jön a New Alliances pack, csak még tesztelem és megrágom kicsit! Addig is, az swmini legyen Veletek! 😉

Jamie Solo