Ugyan a legújabb epizód, azaz a Csillagok háborúja: Az utolsó Jedi utómunkálatai még folyamatban vannak, a 2018-re ígért Han Solo film már javában forog. Bár a filmet nagy titokzatosság övezi, íme egy – sajnos igen rövid – lista arról, amit biztosan tudunk.

Minden, amit tudunk a Han Solo filmről_03A filmtörténelem egyik leghosszabb és legkiterjedtebb casting-ját végül Alden Ehrenreich nyerte, akit elsőként hallgattak meg Han Solo szerepére, és kiválasztásával körülbelül 2500 jelentkezőt utasított maga mögé. Aldent eddig olyan filmekben láthattuk, mint például Francis Ford Coppola Tetro-ja, Ave Cézár, vagy éppen a könyvadaptációs Lenyűgöző teremtmények. A mindössze 27 éves színész olyan versenytársakat szorított háttérbe, mint Dave Franco, Logan Lerman és Scott Eastwood, csak, hogy néhány ismertebb jelentkezőt említsünk.
Alden nagy rajongója Han Solonak, és saját bevallása szerint gyerekkorában sokszor tett
úgy, mintha egy Star Wars karakter lenne, valamint saját Han Solo figura gyűjteménnyel is rendelkezik. Külön érdekesség még, hogy Aldennek november 22-én van a születésnapja, akárcsak a Zsivány Egyes Galen Erso-ját alakító Mads Mikkelsennek. Ti is zavart éreztek az Erőben?

Lando Calrissian karakterét nem más fogja megformálni, mint Donald Glover, aki egy interjúban elárulta, hogy az első játékfigura, amelyet kapott, és amire emlékszik, nem más volt, mint Lando és Darth Vader. Glover édesanyja anno nagy rajongója volt Billy Dee Williams-nek, így biztos kicsit fura számára, hogy fiatalkori szerelmének ifjú karakterét a saját fia alakítja majd. Afelől, hogy iszonyatosan büszke fiára, semmi kétségünk nincs.Minden, amit tudunk a Han Solo filmről_04

Miután hivatalossá vált Donald Glover szerepe, a két rendező Phil Lord és Chris Miller viccelődve bocsánatot kértek tőle, amiért az összes jövőbeli Comic Con-t tönkretették számára. Azért nem hinném, hogy Donald nagyon bánná, csekély ár ez egy Star Wars szerepért.

Minden, amit tudunk a Han Solo filmről_05A film női főszereplőjét nem más fogja alakítani, mint Emilia Clarke, a Trónok harcából már jól ismert tüzes Sárkányok Anyja. Ms Clarke-nak ez lesz a harmadik science fiction filmje, azt azonban még nem tudni, hogy pontosan kit fog alakítani. Egy biztos, a fénykard ugyan olyan jól áll neki, mint a sárkányok.

 

Woody Harrelson is fel fog tűnni a filmben, ám róla egyelőre csak annyit tudni, hogy Han Solo mentorát fogja alakítani.

A forgatókönyvet Jon Kasdan és Lawrence Kasdan írja, így szinte biztos nem fogunk csalódni, ugyanis az idősebb Kasdannak köszönhetjük olyan nagy filmek forgatókönyvét, mint például A Jedi visszatér, A birodalom visszavág, vagy éppenséggel Az ébredő erő.Minden, amit tudunk a Han Solo filmről_02

A rendező páros Phil Lord és Christopher Miller otthagyták írói posztjukat a szuperhős Flash DC adaptációnál, hogy a Han Solo filmen dolgozhassanak. Christopher Miller gyakornok volt az ILM-nél, valamint szerepelt A Birodalom visszavág plusz jeleneteiben, melyet 1997-ben adtak ki, így egyáltalán nem idegen neki a Star Wars univerzum.

Természetesen nincs Han Solo film Chewbacca nélkül, de a híres wookie-t alakító színészről még sajnos nem tudni semmiféle információt. Találgatások persze vannak, és ezen elméletek szerint az sem kizárt, hogy a 72 éves Peter Mayhew alakítja a karaktert, ahogy Az ébredő erőben is történt, ám hivatalos megerősítés nem történt, ahogy cáfolás sem.

A történetet nagy titok övezi, mindössze annyit tudunk, hogy az eredeti trilógia előtt játszódik, és Han Solo fiatal korát mutatja be, illetve azt, hogyan vált azzá az emberré, akivel Luke Skywalker és Ben Kenobi Mos Eisley-ben találkozik. Egyes találgatások szerint az is ki fog derülni, Han hogyan nyerte el Lando-tól az Ezeréves Sólymot. Reméljük igazuk lesz, hisz ki ne lenne kíváncsi arra a történetre?

Chris Miller rendező Twitteren jelentette be a forgatás hivatalos kezdetét január 30-án, mégpedig nem is akárhogy. Egy csapóval pózol, melyen a ’Han First Shot’ felirat látható, utalva a jól ismert fandom vitára, hogy ki is lőtt először. Persze mindannyian tudjuk, hogy nem Greedo. A képről az is kiderül, hogy a produkció ’Red Cup’ fantázia néven fut – ez egy újabb vicces utalás az alkotók részéről, ugyanis az amerikai házibulik jól ismert piros poharát a Solo nevű cég gyártja. 😉

Minden, amit tudunk a Han Solo filmről_01

A film hivatalos megjelenése egyelőre úgy tűnik, hogy 2018. május 25, bár keringnek pletykák arról, hogy 2018. december 13-ra lesz eltolva. Az Imdb honlapján a májusi dátum szerepel, úgyhogy szerintem nem kell aggódni. Egyelőre.

Akárhogy is legyen, ez a film minden várakozást megér. Addig is, az SWmini legyen velünk!