Mindannyiunk kedvenc FFG-je nagyon belenyúlt a Star Wars mézesbödön licenszbe az elmúlt évek során. Kaptunk szerepjátékot (immáron 4 verziót) kockajátékot, 2 kártyajátékot, 2 kisebb-nagyobb léptékű űrcsata játékot és egy 2 az 1-ben figurás társasjátékot. Ez utóbbi, az Imperial Assault már talán kezdte birizgálni a hagyományos terepasztalos (összeragasztom, kifestem, terepet gyártok és méricskélek) játékot kedvelők ingerencia küszöbét, de nem volt az igazi, hisz hiányzott belőle pár dolog  – az összeragasztom, terepet gyártok (ez csak félig, mert lehet hozzá konzolokat, falakat és ilyesmiket fabrikálni), méricskélek és leginkább talán a nagyobb léptékű csaták.

Szerencsére az FFG használta a gondolatolvasás képességét (és persze közrejátszhat a Games Workshop-al való szerződésének bontása is) és Alex Davy játéktervező neve alatt kiadja nekünk a Star Wars Legion-t.

A kezdődobozban (mert persze lesz hozzá egy „légiónyi” kiegészítő) az eddigi infók alapján kapunk 33 figurát, köztük természetesen egy raklap rohamosztagost (2 rajnyit, hogy pontosak legyünk, egy rajban minden figura különböző pózban), hasonló mennyiségű lázadó gyalogost, az előbbiek kapnak 2 speeder bike-ot és parancsnokként Vader nagyurat, míg az utóbbiak egy AT-RT lépegetővel gazdagodnak és Luke Skywalker vezetése alatt szállnak harcba. A figurákat össze kell rakni, de minimál darabból fognak állni.

Lesz egyedi kocka, kártyák és még némi tereptárgy is szorult a dobozba.

Csülökre legények, vagyesetleg’ Ichbindeinfatherluke.

A meccsek 6 körből állnak, ennyi idő alatt kell majd ellenfelünket jobb belátásra bírni.

A kezdeményezés kártyákkal van megoldva, amelyekből hetet kapunk. A kör elején a Parancs fázisban mindkét játékos kiválaszt egy kártyát, melyeknek van egy kezdeményező értéke (bal felső sarok (Priority) – az kezd akinek kevesebb pöttye van), valamint mennyi egységet lehet vele aktiválni (alul középen – Orders section)) azok közül, akik a parancsnok közelében vannak. Ennek leginkább annak fényében van jelentősége, hogy a játéktér mérete a Star Wars Armadáéhoz hasonlóan 90×180 cm-es, így a távol lévő szakembereket nem, vagy csak fejlesztés/képesség segítségével tudjuk aktiválni. A kiválasztott kártya a játék során már nem használható, kivéve a”Standing Orders” kártyát, az visszakerül a kézbe. Érdemes megjegyezni, hogy a parancsnokhoz jár három egyedi kártya, melyek különféle bónuszokat adnak.

A „Push” kártyával 2-es kezdeményezőnk lesz és 2 egységet tudunk aktiválni. Az alábbi képen eme kártya segítségével a birodalmi játékos aktivál egy rajnyi rohamosztagost és Vader nagyurat, melléjük rakja a hozzájuk tartozó parancsjelölőt. A megmaradt jelölőket vagy lefordítja és összekeveri, vagy berakja egy szütyőbe, pohárba, egyébbe.  A továbbiakban vagy a Parancs fázisban választott egységet aktiváljuk vagy pedig véletlenszerűen választunk egyet a többiből.

Az egységekhez jár egy minden információt tartalmazó kártya is. Bal oldalon a fejlesztések (Upgrades), jobb felül az egység szintje és az egységben lévő figurák száma található (Rank). Jobb oldalon a mozgás értéke (Speed), az életerő és a védekezés módja, lent pedig a fegyverek (Weapons) értékei, hatótávjai és kockái.

Az aktiválás során a következő akciókat lehet végrehajtani (összesen kettőt, illetve képességek, fejlesztések lehetővé teszik további akciók végrehajtását): mozgás, támadás, célzás (Aim) és védekezés (Dodge), ezekből csak a mozgás duplázható. A célzással újradobhatunk 2 kockát támadáskor, a védekezéskor pedig érvénytelenítünk egy találatot. Az egységeket egyébként felváltva aktiválja a két játékos.

A mozgás során kézbe vesszük a távmérőt és az egység parancsnokától mérjük le, hogy hová akarunk mozogni. Az összes többi figurát úgy mozgatjuk, hogy az aktiváció végén a parancsnoktól max. egy lépésre (Speed 1) lehetnek. Minden távolságot és rálátást (Line of Sight) a parancsnoktól mérünk.

Támadáskor kiválasztjuk, hogy mivel akarjuk végrehajtani és ahány egységünk van annyi kockával dobunk. A lenti képen a Rebellis katonák 4-en vannak és mindannyian a fegyverüket használják, így 4 fekete kockával dobnak. A kockáknak van üres oldala, találat, kritikus találat és Surge. A találat egyértelmű, a kritikus találatot sem a fedezék, sem a védekezés nem érvényteleníti, a Surge pedig egységtől függően ad különféle módosítókat. A védekező fél találatonként dob annyi és olyan kockával, amennyit a kártyája mutat.  Ami még befolyásolhatja az eredményt, az a fedezék. Egy egység akkor van fedezékben, ha legalább a figurák fele az adott tereptárgy mögött van. A fedezék lehet részleges (Light) vagy teljes (Heavy). Az előbbi egy, az utóbbi két találatot érvénytelenít, kivéve a kritikusat. Dobások után matekozunk és amennyiben találat van, akkor megnézzük mennyi életereje van a figuráknak és annak megfelelően leveszünk annyit az asztalról vagy egyéb módon jelöljük a sérülést.

A játékban lesznek még különböző jelölők, morál stb., fejlesztések, felszerelés, miegymás. Ezek befolyásolják, hogy egyáltalán tudjuk-e aktiválni  az egységünket avagy sem.

A seregépítés a következőképpen zajlik. A standard seregméret 800 pontos lesz, kötelezően kell egy vagy két parancsnok és három alap egység. Ezenkívül lehet max. három speciális, max. három támogató és max. három nehézfegyverzetű egységünk.

A játék alapvetően küldetésközpontú. Lehet persze csak arra játszani, hogy zéróra redukáljuk az ellenfelet, de az egy idő után unalmasság válhat, ezért a következőt találták ki. Az egyik játékos a Vörös, a másik Kék lesz, akinek kisebb pontértékű a serege az választhat színt. A Kék játékos kiválasztja, hogy a terep melyik oldalán akar kezdeni. Ezután felépítik a küldetést úgy, hogy három különféle típusú (deployment zone – hol helyezzük el az egységeket a csata kezdetén, környezeti és győzelmi kondíciók) kártyából kiraknak 3-3-at, majd felváltva lefordítják őket addig, míg mindegyikből csak egy marad és gyakorlatilag ezek alapján zajlik a játék. Az alapdobozban ezekből 4-4 db lesz.

Röviden egyelőre ennyi infót találtam, ahogy jönnek a hírek természetesen megosztjuk veletek.

A játék bejelentése után azért volt némi felhördülés a világhálón (persze a Birodalmi Titkosszolgálat gyorsan lecsapott eme gócokra), hogy a figurák valamivel nagyobbak (így nem kompatibilisek), mint az Imperial Assault figurái és hogy mégishogyképzelik ezt, de én nem látok ebben problémát.

Az FFG-t ismerve rengeteg kiegészítő lesz és bár egyelőre azt mondták, hogy maradnak a klasszikus trilógia korszakánál, szinte biztos (és reméljük), hogy kapunk más érákból is figurákat

Gondolom mindenkinek van kedvenc csatajelenete a filmekből amit szívesen látna az asztalon, én valami ilyesmit szeretnék (bár az AT-AT fel se férne valószínűleg 😀 ).

Az SWMini legyen Veletek!