Már csak alig néhány hétre vagyunk az idei Comic-Contól, ahol természetesen a Star Wars is képviselteti majd magát. Mint minden évben, idén is lesz néhány exkluzív csecsebecse, amit csak a rendezvényre kilátogató szerencsések tudnak majd beszerezni, és amelyeket minden bizonnyal minden rajongó örömmel tenne fel a saját polcára.

Az egyik ilyen csak a Comic-Conon beszerezhető exkluzív nyalánkságot, a Hot Toys jelentette be nemrég, amely nem más, mint egy 1:6-hoz arányú szobor, ami A Sithek bosszújában látható, sötét oldaltól meghasonlott Anakinról készült. A figura egyébként azon túl, hogy már külsőre elképesztően jól néz ki, további finomságokkal is szolgál az ehhez hasonló ritka ereklyék gyűjtői számára. A hivatalos leírásból kiderül, hogy az egykori Jedi lovag szobra a legapróbb részletekig ki van dolgozva, tehát az olyan apró részletekre is hatalmas gondot fordítottak, mint Anakin sárgán izzó szemei, vagy az elmaradhatatlan és mára ikonikussá vált Jedi köpeny

A dolog azonban itt még nem ér véget, ugyanis a fénykardja, valamint a lábai alatt található droid is LED-es világítást kapott, így téve még autentikusabbá a szobor összhatását. Emellett pedig a csomagban megtalálható lesz még 9 darab cserélhető kézfej is, (kesztyű nélküli bal, valamint kesztyűt viselő jobb kezekkel). Továbbá ezen kívül még a tartozékok közé tartozik majd egy pár ököl, egy pár fénykardot tartó kéz, egy pár erőt használó kéz, egy pár nyitott kéz, valamint egy cserélhető mechanikus jobb kéz is ami Anakin, a filmben is látható, nyers művégtagját takarja.

A figura már előrendelhető az alábbi linken keresztül, azonban ahogyan azt fentebb is említettem, az átvételre csak a Comic-Con helyszínén lesz lehetőség. Ár tekintetében nem mondhatjuk, hogy elszállt volna a gyártó, mivel a cirka 265 dolláros árcédula (kb 80 ezer forint) abszolút korrektnek mondható, főleg annak a fényében, hogy egy limitált kiadású, maximálisan prémium minőséget képviselő figuráról beszélünk.

Tud valaki olcsó repülőjegyet San Diegoba? 😉

Az SWMini legyen Veletek 😉