2018 januárjától nem jelenik meg többet nyilvános rendezvényen a Darth Vadert játszó szinész, David Prowse.

Az 1935-ben született Prowse eredetileg sikeres testépítő és súlyemelő karriert tudhatott magának, mielőtt négyszer is magára öltötte a Sith Sötét Nagyurának jelmezét az eredeti trilógia három filmjében, valamint a kétes sikerű Holiday Specialben. Ugyan a vásznon soha nem láthattuk őt maszk nélkül, ráadásul a Nagyurat az amerikai színész James Earl Jones szólaltatta meg, mégis az idősödő Prowse mindig is nagy tiszteletnek örvendett a rajongók között és szinte minden nagyobb Star Warssal kapcsolatos rendezvényen jelen volt.

2014-ben bejelentette, hogy kezdődő időskori demenciája miatt kevesebb nyilvános szereplést fog vállalni, azonban ez nem akadályozta meg őt, hogy részt vegyen a 2015-ben debütáló I Am Your Father című dokumentumfilmben. Sőt nemrégiben szerepelt a velszi énekes, Jayce Lewis Shields című számához készített videóklipben is.

Sajnos az idő vasfoga azonban őt is kikezdte, így teljesen érthető, hogy visszavesz a tempóból.

Köszönjük David, az Erő és az SWMini legyen Veled!

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ