“A szabadság! A szó melyet a galaxis nem felejti! –  Mon Mothma közelebb hajolt a kommunikátorhoz. – A mai nap pedig olyan hangosan fogjuk kiállítani, hogy a galaxis minden szegletében hallani fogják. A császár akárhány fegyveressel is veszi körül magát, ma tudni fogja, hogy hamarosan vége a zsarnok uralmának!”

Armada
A megmaradt lázadó vezérek revansra készülnek

A Star Wars Armada kampány nyitánya nagyot ütött (legalábbis a Lázadókra). A kezdeti előkészületek után, Lord Vader harapófogóba tette Rieekan tábornok flottáját és alaposan megtizedelte azt. A következő ütközetben a Lázadók igyekeztek revansot venni. Konstatnite seregei Nubia bolygójára készültek csapást mérni, míg Ackbar Tarkint óhajtotta megleckéztetni. Nézzük miként is alakultak az ütközetek:

 

A Lázadás visszavág

(Rövid beszámoló a Tamás tollából)

Konstantine seregeit, már készen várta a lázadó flotta: 2 korvett, a Redemption (Nebulon), egy Pelta oszályú cirkáló Mon Mothmával a fedélzetén, egy kis transport és a Foresight (MC30 torpedónaszád). Az egész megtámogatva egy ionágyúval, ami később igen hatékonynak bizonyult.

A birodalmi flotta a lázadók balszárnyán tört ki a hiperűrből, egy VSD I-es szemben a Foresighttal, ami mögött a 2 korvett tanyázott. A rombolóval együtt egy Interdictor és a szélen nagy sebességgel egy ISD-II érkezett a csatába. Az Interdictor és az ISD árnyékában hátul megbújt egy Gozanti.

SAMSUNG CSC
Most már biztos: Az Interdictor nem ionágyuk ellen van kitalálva

Az első kör szokásosan zajlott, token gyűjtés, illetve az Ionágyú elkezdte bombázni a Victory-t megszabadítva máris a hátsó pajzsától. A 2. körben az ágyú továbbra is tűz alatt tartotta a VSD-t újabb kritikus találatot érve el, ezután távolról lövést váltott egy korvettel és a Foresighttal. A kör végére 2 defense tokennel kevesebb lett. A Gozanti szorgalmasan osztogatta a védő manát, de ez sem volt elég a VSD javításához. A 3. kör elején az ionágyú újabb lövésével a Victory romboló le is került a pályáról. Az ISD ekkor kezdett el lövöldözni, illetve az Interdictor Konstantine-nal együtt megtréfálva a lázadókat; egymásba ütköztetett két hajót. Shara Bey halálát lelte két TIE Interceptor, Mithel és egy győzedelmes TIE vadász gyűrűjében. Az egyik korvett el is halálozott az ISD által, mire válaszul a következő kör elején Az ion ágyú kifektette az Interdictort is, amit időközben a Nebulon is tűz alá fogott. Szégyen.

war4
Nem haragszom önre Konstantine admirális

A megmaradt korvett kivonszolva magát épp csak megúszva a pusztulást üldözőbe vette a Gozantit, de utol már nem érte. A Foresight pedig a csatából kirohanva gyakorlatilag nem vett részt az utolsó 3. körben. A TIE vadászok rárajzottak a flottillára, megpróbálva lecsipkedni a pajzsából, de Mithel kivételével az összes belepusztult. Az ISD az utolsó körben még egy elkeseredett orr lövéssel megpróbálta farba rúgni Mon Mothma hordozóját, de a Pelta sajnos eggyel több élettel rendelkezett a kelleténél…

Végeredményben Konstantine vert kutyaként távozott a Nubia-ról, de a Birodalom még vissza tér, ebben biztosak lehetnek a lázadó kutyák!

Harag Litániája Csillagromboló – Saberhing Aszteroida Öv

(beszámoló és a story Szabó Andris tollából)

– Tarkin moff, Lázadó flotta a hiperűrből a 3-as szektorban! – hallatszott a romboló parancsnoki árkából. – Két Mon Cal cirkáló, egy Liberty osztályú és a Home One. Továbbá egy Mark II-es rohamfregatt és négy osztag X-Wing!

– Pont a megfelelő helyen. Üzenet az ionágyúnak: Ha készen állnak tűz! Minden egységnek cél a Lázadók zászlóhajója, a Home One!

A Csata:

Az első körben az ionágyú megkezdte a BC orrának a bontását, valamint az ISD II a közelebbi, míg az ISD I-es a távolabbi rést célozta meg az akadályok között. A Lázadóknál a fregatt előretört nyomában a Home One-nal, míg a BC elindult az űrállomás felé.

war1

A második körben az ion ágyú tovább bontotta a BC orrát. Tarkin előreküldte a vadászokat, hogy elintézzék a BC előtt lévő két X-Wing osztagot, közben az ISD I beállt a résbe és elszenvedte a csata során az első és egyben utolsó sérüléseket a BC nagy hatótávolságú orrlövegeitől. Az ISD II-es szintén beállt a két akadály közé immár 1-es sebességgel. A Home One bevitt némi sebet a vadászokba, míg a fregatt beállva két akadály közé felkészült arra, hogy lassan lőni fog. A BC miután megsorozta a rombolót hármas sebességre gyorsulva az űrállomás és a javítás parancs segítségével visszahozott 3 pajzsot.

A harmadik körben a BC bal oldala elvesztette a pajzsait az ion ágyú tűzében és két defense tokent is ki kellett merítenie, hogy ne kapjon belső sérüléseket (az átirányítás az ion ágyú kritje miatt fordult át). Ezután becélozta az ISD II-est, ami hála az előző körben történt lassításnak csak hosszútávban volt és összesen két pajzsot veszítve megúszta a lövést. A cirkáló ezután megjavítva a pajzsait előrehaladt pontosan a romboló mellé, úgyhogy annak oldalsó ágyúi az orrát, míg az orrlövegei a baloldalát látták (a hajónak fordulnia kellett, mert különben a következő körben kisodródik). Az ISD I némi vadásztámogatással elérte, hogy a BC-nek ismét eltűnjenek a baloldali pajzsai és az orrpajzs csökkentése mellett már csak két kimerült felezés tokenje maradt az elszenvedett egy seb mellett. A fregatt gyengítette még az ISD II-es orrpajzsait, mielőtt eljött a leszámolás ideje. Az ISD II-es előbb tovább gyengítette a BC orrpajzsait, majd a félelmetes orr sortűzzel bevitt 7 sebet és kinyírta a BC-t. A kör végén a Home One belőtt egyet a romboló pajzsa alá, míg az IG 1 életre került viszont a Lázadóknak már csak egy X-Wing maradt.

war2

A negyedik körben az ionágyú elkezdte a Home One baloldalát szeretgetni, és a Birodalom a vadászok segítségével le is szedte az összes orr- és bal pajzsot, valamit majdnem az összes hátsó pajzsot. Cserébe a Lázadók az orrban 1, baloldalt 2, hátul 2 pajzsot hagytak 7 élet mellett az ISD II-esen.

Az ötödik körben az ion ágyú bevitt két sebet a Home One-ba. A fregatt lőtte meg először az ISD II-est és elpusztítva az oldalsó pajzsait 2 sebet vitt be. Az ISD I-es 3 bombázó osztagot küldött a Home One felé, amik meglehetősen pontatlanul céloztak és csak 1 db hátsó pajzsot tudtak leszedni, viszont a romboló végül okozott 1 sebet. A Home One, mivel jó esély volt arra, hogy nem éri meg a következő kört a hiperugrás mellett döntött. Előtte még egy sortüzet adott le az ISD II-esre, ám az szerencsésen két élettel túlélte a támadást. A romboló ezért szintén a hiperugrás mellett döntött, csak még előtte két bombázó segítségével szétlőtte a Home One-t.

A hatodik kör nem lett lejátszva, mert a két megmaradt hajó sértetlen volt és nem lett volna már esély semmit lelőni, illetve értelmesen lőni azokat.

war6

Tanulságos volt így kevés fejlesztéssel játszani. Meglátásom szerint ilyenkor hatványozottan előtérbe kerül a manőverezés és a stratégia. Én mindenképpen elértem azt, hogy a BC kiszedéséig lehetőleg ne tudjon több hajó egyszerre rálőni a rombolókra, illetve amíg lehet inkább csak nagy hatótávú tűzet kapjak. Tudom az utóbbi Ackbar ellen nem életbiztosítás, de a mínusz kék kockák elég sokat jelentettek a végén. Sajnos az ISD I-es a vadász aktiválásokon kívül nem sok vizet zavart így a szélre felrakva. A csata kulcs pillanata mindenképp a negyedik kör utolsó aktiválása volt, amikor az addig viszonylag sértetlen Home One majdnem az összes támadható pajzsát elvesztette. A bombázások 2 dobást leszámítva katasztrofálisak voltak, talán kétszer dobtam fekete kritet, míg legalább 4 tök üres is volt benne. Az ionágyú bázis védelemnél félelmetesen erős, mivel azután rakod fel, hogy az ellenfeled felrakta a hajóit, illetve a nagy hajók, ha megfelelő a lefedettség nagyon nehezen tudnak kimenekülni. Ebben a csatában 5 körig folyamatosan lőtte valamelyik nagy hajót.

– Tarkin moff az Igazság Pörölye jelenti, az utolsó Lázadó hajó most lépett hiperűr sebességre. A lázadók vesztesége jelentős. A Home One és a Liberty súlyos sérüléseket szenvedett valamint mind a 4 X-wing század is megtizedelődött. A mi oldalunkon a Harag Litániája és az IG2000 szenvedett komolyabb sérüléseket. A jelentések szerint a korábbi szolgája Ackbar vezette a Lázadókat.

– Azt hitte a halfejű, hogy jobb lehet nálam – tűnődött Tarkin. – Azonnal kezdjék meg a javításokat! Új feladatunk kiűzni a Lázadókat a Koréliai szektorból.

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ