borito

Megérkezett kedvenc lázadóink legújabb kalandja! A történet folytatása eddig soha nem látott kihívások elé állítja hőseinket Thrawn admirális személyében. A kék bőrű chiss remekül el lett találva, nem ijesztő, egyenlőre nyugtalanító. Sherlock Holmes gonosz kiadásban. Kicsit előreszaladtam a rész elemzésével, beszéljük először általánosságban az epizódról.

star-wars-rebels-season-3

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy mind a rajongók, mind a készítők tudták, a második évad első részétt, a Siege of Lothal-t nem nagyon lehet überelni. Tele volt akcióval, drámával, feszültséggel. Darth Vader meghatározta egész évre az alaphangulatot.

Hatalmas szerencsénkre pontosan ezért nem is próbáltak meg túltenni a fent említett pontokban a készítők. Teljesen más ez az évadnyitó, mint a korábbi, másra helyezték a hangsúlyt. A már alaposan megismert és jól felépített karakterek jellemfejlődésére volt helyezve a hangsúly, különös tekintettel Ezra-ra és Kanan-re.

ccg_mist_hunter

Vigyázz, Spoiler!

Ezra Bridger már nem az a gyerek, aki volt, sokkal inkább egy fiatal felnőtt, fizikailag is nagyobb, férfiasabb a megjelenése, főleg a frizura váltásával. Egyre nagyobb felelősséget helyeznek rá, és a bizonyítási kényszer, valamint a barátai iránt érzett szeretett és féltés a legrosszabbat hozza ki belőle emberileg. A készítők tanultak szerintem az Anakin-féle hisztikből, és számomra legalábbis jobban/reálisabban fogták meg a témát és az életérzést, valaki hogyan kezd átcsábulni a sötét oldal felé.

A kezdeti átfordulását az akció dús első felvonásban figyelhetjük meg, ahol a fiatal padawan hatalmas fejlődést mutatott a korábbi képességeihez viszonyítva. A tetőpont a már ajánlókból ismert „elmetrükkős incidens”, amikor is Ezra átveszi az irányítást egy lépegető felett, lemészárolja vele a rohamosztagosokat, majd a járművet a pilótájával is a mélységbe irányítja. Barátai teljes döbbenetére csak hűvösen azt felelte, azt tette, ami szükséges volt. EZ A SÖTÉT OLDAL. Bámulatos volt, a hideg futkosott a hátamon.

Persze nem volt az egész epizód ennyire rideg. A Star Wars univerzumban mindig jelen szokott lenni valamilyen fajta humorforrás. A sorozatnak korábban az volt szerintem az egyik legnagyobb hibája, hogy pontosan ezzel esett túlzásba, és gyerekes poénokkal tömte meg a legtöbb részt, és emellett a tartalmat meg fokozatosan tolták el egyre a felnőttesebb irányba. Most végre a humorforrás szerencsére lekorlátozódott két karakterre, Hondo Ohnaka, valamint Chopper-t leszámítva a többiek véresen komolyan vették ezt a 40 percet. Hondo is sokkal visszafogottabb volt így, hogy nem volt, aki folyamatosan rákontrázott volna a megjegyzéseire, valamint Chopper-Ezra-Zeb humordudor felbontása is jótt tett a résznek. Amennyi feszültségoldás esetleg kellett, mert azért ez még mindig egy gyerekeknek is szóló sorozat és nem egy pszichológiai dráma, annyi volt.

Ezra folyamatos, akció dús kalandjaival szemben remek sarokkő Kanan elmélkedése és találkozása a deus ex kőszörnnyel Bendu-val, valamint az elmélkedésük a Világos és Sötét oldal természetéről. Nem hiszek abban, hogy komoly önismereti problémákat ilyen rövid időben be lehet mutatni,  ezzel szemben átéreztem és megértettem, sőt átéltem Kanan helyzetét.

Az Ezra-Kanan örök barátság felbomlása Kanan sérülése miatt, és a jedi begubózása miatt egy fontos mozgatórugó volt afelé, hogy Ezra elindult a Sötét oldal felé a Sith Holocron-tól kérve tanácsokat. Számomra ezért kicsit furcsa volt, hogy a fiú olyan könnyen feladta az ereklyét, Kanan meg odaadta a kőgólemnek  Bendu-nak, hiszen az egész előző évad ennek a tárgynak a megszerzésében csúcsosodott ki. Mindenesetre a végén kibékült egymással a két jedi, és csak ez számít, nem?

Hát nem. Mert már megmutatták előre, hogy lesznek még problémáik egymással és a Sötét oldallal bőven, főleg, amikor Maul visszatér.

Kevés szó eset a történetről. Bármilyen furcsa leírni, de nem ezen volt a hangsúly, és nem is ezen kellett lennie a hangsúlynak, így ezt nem hibaként írom. De nehogy valaki pont ezt hiányolja, így az egész évad számára feltehetőleg fontos momentumokat megemlítem.

A második és harmadik felvonás az „eseménydús” szálon Köztársaság korabeli Y-szárnyú bombázók megszerzéséről és kimentéséről szólt. Ez a történetszál is már el lett sütve az előzetesben, és bár rutinból is már jól megcsinálták az alkotók, két elem miatt lesz emlékezetes. Az egyik, hogy az epizód végén Hera megemlíti, hogy Dodonna tábornok számára szerezték meg ezeket a hajókat, tehát kis túlzással ezek a IV. epizód Y-szárnyúi!dodonna

A másik olyan elem, ami fontossá teszi magát a részt, hogy Thrawn elkezdte szövögetni a hálóját.

Most még nem világos, hogy pontosan mit tervez, mindenesetre látszott, hogy nem erre a kis lázadó-sejtre hajt egyedül, az egész Lázadást egyszerre akarja felgöngyölíteni, nehogy újra erőre kaphasson a túlélőkből. Pontosan ezért hagyja elmenekülni a hőseinket. Ami így belegondolva elég ijesztő, főleg, hogy ezt nem is tudják Hera-ék.

Thrawn főadmirális megjelenése természetesen történelmi pillanat, hiszen mostantól lett tényleg szentesítve a hivatalos, nagybetűs, Disney Kánonban is.

Ugyanakkor kicsit zavart, hogy az a pár sor, amit mondott, az már az előzetesből ismert sorok voltak szinte kivétel nélkül. Ha indulna egy testvérsorozata a Rebels-nek, ami csak Thrawn-nal foglalkozna, biztos nézném. Ijesztő intellektusával nem tudom, hogyan veszik fel a hőseink a versenyt. Mert míg Hera tud ravasz lenni, addig Thrawn szó szerint zseni. A régi Kánonban nem is tudta megállítani a az Új Köztársaság ezt a megátalkodott chiss-t.

thrawn-zahn-tall

A Phantom Attack Shuttle elvesztése nem tudom, hogy szimbolikus akart-e lenni, vagy a történetvezetést akarják átalakítani a jövőben. Ha belegondolunk, ez a második hajó tette lehetővé a legtöbbször, hogy egyszerre párhuzamosan, több szálon és bolygón folyjon a cselekmény. A csapat egyik legalapvetőbb felszerelésének a megsemmisülése jelképesen a csapat szétesését is előrevetítheti, azzal a furcsa csavarral megfűszerezve, hogy mindeközben kénytelenek lesznek együtt utazni, többet együtt lenni, és jobban kiéleződnek a belső ellentétek.

Pár jóslat a jövőre nézve

Ha véletlenül beletalálok, és pont ez történik, akkor sajnos pechetek lesz! Szóval saját felelősségetekre olvassátok tovább!

Két dolog ragadta meg jobban a figyelmemet, ami esetleg egyes karakterek sorsára enyhe előreutalás lehet.

Kallus ügynök pedzegeti Thrawn-nak, hogy mennyi civil áldozattal is járt a legutolsó győzelme és előléptetése. A főnökének az ISB-nél (Imperial Security Bureau). Hallottam már azt a pletykát, hogy elképzelhető Kallus Lázadáshoz történő átállása.Rex támogatása Ezra irányába elég feltűnő volt. Eddig is egyfajta apafiguraként jelent meg, árnyalva a Kanan-Ezra viszonyt, ami nem mindig felhőtlen. Korábban is támogatta a fiatal fiút, de most az idegesítő, parancsnokló Ezrát is meglepően jól kezelte Rex. Támogatta a döntéseiben, amikor lehetett, de finoman szembe is ment vele, felhívva az esetleges hibákra a figyelmet, ha nem ért vele egyet.

star-wars-rebels-season-3-ezra-sabine

És igen, szó volt róla, hogy Thrawn megjelenésével nő a tét, komolyodik a témája a sorozatnak. Lassan elkerülhetetlen egy haláleset a főszereplők közül. Bár nem érzem Rex karakterét feleslegesnek jelenleg, de talán az ő kiírása okozná a legkisebb törést a sorozatban, ugyanakkor Ezra számára komoly érzelmi súlya lenne az eseménynek. Főleg, ha a fiú hibájából következik be a haláleset.

Így éltük meg mi az évadnyitót! Nektek hogy tetszett? Valami fontos részletről megfeledkeztünk? Írjátok meg a véleményeteket vagy észrevételeiteket nekünk itt vagy Facebook-on!

Addig is az swmini legyen a Lázadókkal és Veletek!