A Lázadók korosodó, elavult hajói nyomába sem érhetnek a TIE vadászok erejének, és még az Incomtól megszökött árulók prototípusa, a T–65-ös X-szárnyú sem képes felvenni velük a versenyt.

David West Reynold kapitány szavai a “TIE vadász – A zseb kézikönyv” című munkájának oldalain

 

Hivatalos nevén a TIE/LN űrvadász, vagy TIE/sorhajó a Birodalmi Flotta szabvány, nagy tömegekben gyártott űrvadászgépe, mely a Birodalom szolgálatában állt a Galaktikus Polgárháború ideje alatt. A hétköznapi életben egyszerűen csak TIE vadászként emlegetett rettegett fegyverre, a Lázadók pilótái az igen elmés „eyeball” csúfnevet aggatták rá, azaz csak „szemgolyó”-ként emlegették egymás között. Hosszú pályafutásának története még jóval a Galaktikus Birodalom létrejöttét megelőzően, a Klónháborúk előtt kezdődött.

Történelem

Az iker ionhajtóművek alkalmazása nem számított új keletű dolognak, hiszen a lassan a múlt ködébe vesző Jedi Polgárháború idején is ilyen hajtóművekkel voltak felszerelve a Darth Revan által vezetett Sith Birodalom vadászgépei is.

A T.I.E, azaz Twin Ion Engine (iker ionhajtómű) típusjelzésű űrvadászt Y.E. 32 előtt tervezte meg a Rraithsienar1.jpgaith Sienar által vezetett Sienar Design Systems, egy rejtélyes sötét alak – aki történetesen Darth Sidious, a későbbi Palpatine Császár volt – megrendelésére készített beszivárgó/szállítóhajó modellhez, mely alapján Darth Maul, Sith Nagyúr Scimitar (Handzsár) nevű hajója is készült. A Scimitar viszont nagyobb méretekkel rendelkezett, valamint lágyabb vonalvezetése nem hasonlított a későbbi kompakt, tömegtermelésben gyártott űrvadászgéphez. A hajó történetének következő állomása az Advanced Project Ship, azaz Továbbfejlesztet Projekt Hajó nevet kapta, ami méretileg kisebb volt és Y.E.29-ben került le először a gyártósorról. Nem kevesebb, mint hét évükbe tellett Sienaréknak, hogy kifejlesszék és bemutassák a T.I.E. sorozat végső komponensét, ami a hangzatos SIE-TIE iker ionhajtómű néven futott. Raith Sienar tervezői kvalitásának gyermeke volt az alapja a P-s4-es kódjelzésű hajtóműveknek, melyek később a TIE szériába tatozó űrhajókba kerültek beszerelésre.

A hajtómű felépítésének lényegi elemei azok a mikrorészecske gyorsítók melyek az ionizált gázokat relatív sebességre gyorsítják és azokat két, egymástól függetlenül mozgatható, csuklós rendszerű ionsugár terelőn keresztül a külvilágba szórják, ezzel hajszálpontos manőverezési képességet biztosítva a járműnek. A hajtóművek energiaellátását egy sor napenergia begyűjtésere alkalmas cellával oldották meg, amelyeknek továbbfejlesztett változatai később a TIE szériába tartozó gépek ismertetőjegyeivé váltak. Az első geonosis-i csatát követően kitörő Klónháborúk során a Köztársaságnak égetően nagy szüksége lett egy új, egységesített és főként tömegesen gyártható űrvadászra, aminek a gyártását az akkor már Republic Sienar Systems néven futó vállalat készségesen magára vállalta. Olyan hajók építése vált szükségessé, melyeknek elsődleges tulajdonsága a kis helyen történő szállíthatóság volt, ugyanis a Dreadnaught és Carrack osztályú cirkálók igencsak limitáltak voltak raktér kapacitás terén.

Az új hajtómű-technológia ugyan inkompatibilisnek bizonyult olyan fontos szerkezetekkel, mint a hiperhajtómű, a létfenntartó rendszer és a védőpajzsok, viszont a T.I.E.-k előállítási költségei így rendkívül alacsonyak lettek. Amellett, hogy az új típus meghökkentően nagy sebességre volt képes, nagy előnyüknek számított, hogy a direkt erre a célra átalakított raktérbe nagy mennyiség fért el belőlük, illetve a Flotta már meglévő sorhajó állományára felszerelt külső indító állványokról is képesek voltak a startolásra. Az Új Rend kihirdetése és a Galaktikus Birodalom megalakulása utáni első hetekben a T.I.E. űrvadászgépek – melyeket a frontvonalbeli katonák már csak egyszerűen TIE vadászként emlegettek– telepítése olyan hajók fedélzetére is megkezdődött, amilyen a Strikefast nevű Victory-osztályú Csillagromboló is volt. A TIE vadászokat később lecserélték a már fejlettebb TIE/LN típusjelzésű űrvadászokra, mely típus aztán a Birodalom meghatározó szerepű űrhajójává nőttetiefighter2-fathead.png ki magát.

Felépítés

A 8.99 méter hosszú titánium ötvözetből összerakott hajótestet egy SFS P-s4 típusjelzésű iker ionhajtómű hozza mozgásba, a precízebb manőverek végrehajtásáért pedig két darab SFSP-w401-es ugyancsak ion meghajtású manőverező sugárhajtómű felel. Az űrvadászgép 1200 km/h maximális sebességre képes az atmoszférában, legnagyobb gyorsulása pedig 4,1 G. A jármű energiaellátását az SFS I-a2b napenergiával működő ion reaktor biztosítja, ami teljes töltöttség mellett két napig képes ellátni a gépet. A gömb alakú pilótafülkéhez két hengeres tartóoszloppal csatlakoznak a hatszög alakú szárnyak, melyek felületén található a napenergia gyűjtésére alkalmas energiacellák. Az ezek által összegyűjtött energiát a tartóoszlopokban futó kábelek továbbítják a hajótestbe. Mivel a hajó nem rendelkezik semmilyen leszállásra alkalmas futóművel – a súlycsökkentést elősegítvén – így felszíni körülmények között a szárnyak alsó részére szálltak le a “szemgolyók”, míg szállítás közben a transzporthajók rakterében a direkt erre a célra kialakított rácsszerkezetre rögzítették őket.

tief-eg1.gifEzzel el is érkeztünk a TIE vadász talán egyik legnagyobb hátrányához. Mivel a gépeket nem szerelték fel semmilyen hiperűrben történő utazáshoz szükséges hajtóművel, így a Birodalmi Flotta nagyobb, szállítására alkalmas hajótípusai nélkül nem voltak bevethetőek. Egyes a Lázadók által terjesztett propagandaanyagokban ezt azzal magyarázzák, hogy így akadályozták meg a pilóták dezertálását, de természetesen a birodalmi akadémiákról kikerült magasan képzett személyzetnek ilyen gondolatai sohasem támadtak. 🙂 A TIE/LN pilótafülkéje elég szűkösre sikerült, egy személy fér el benne, valamint a raktérben 65 kilogrammnyi egyéb felszerelés tárolására alkalmas hely van. Mivel a hajó nem rendelkezik beépített létfenntartórendszerrel, így a pilóták egy teljesen zárt rendszert viseltek, mely a folyamatos oxigénellátásért és a testhőmérsékletük szinten tartásáért felel. Ezen kívül egy beépített külső sokkhatásokat elnyelő rácsrendszerrel, valamint nagyobb G hatások kiküszöbölésére alkalmas üléssel voltak felszerelve a kabinok, hogy megvédjék a pilótát és elsősorban a gépet. Ennek köszönhető, hogy ugyan nem rendelkeztek beépített pajzsrendszerrel a TIE vadászok, de egy lecsúszó, nem direkt találatot még képesek voltak túlélni – erre jó példa a TIE Fighter animációs filmben látható csatajelenet. A rosszmájú propagandát megcáfolván fontos kiemelni, hogy a TIE sorozat gépei is rendelkeztek egy, az ülés katapultálásáért felelős rendszerrel. A fegyelmezett és magasan képzett birodalmi pilóták viszont ismervén az űrben zajló harcászat természetét, inkább választották a hajójukkal közös gyors pusztulást ahelyett, hogy a végtelen űrbe történő kijutás után, a lassú kihűlés és fulladás legyen a vesztük.

 

Vezérlőrendszer és elektronika

Az űrvadász repülés közbeni vezérlését a Sienar által gyártott SFS F–3.2-es típusú repülésiránytó rendszer felelős. Az érzékelő rendszer ugyancsak Sienar gyártmány, mégpedig az SFS S-c3.8 többsávos TAG, a megfelelő lőpontosságot pedig az SFS T-s8 típusú célzó számítógép biztosította. Mivel a TIE nem rendelkezett nagyobb távolságok megtételére alkalmas hajtóművel, így a mérnökök a navigációs rendszer beszerelését is fölöslegesnek ítélték meg. A rajok tagjai és a bázis közötti zökkenőmentes kommunikációt az AE–35 típusú fénysebességnél gyorsabb adatátvitelre képes adóvevő biztosította, valamint a beépített jeladó segítségével a kommunikációs tisztek nyomon követhették minden TIE vadász aktuális pozícióját és mozgását.

Fegyverzet

A TIE széria alapfegyverzete a kettő darab L-s1 típusú lézerágyúból áll, melyeknek rendkívüli pontosságát az előbb említett célzó, valamint szenzor rendszer biztosítja. Az ágyúk energiaellátásáért egy külön erre a célra beszerelt másodlagos generátor felel, ezáltal az ágyúk elég erőssé váltak ahhoz, hogy egy megfelelő helyen történő találat esetén egy ellenséges űrvadászt, de akár egy közepes méretkategóriájú szállítóhajót is simán elpusztíthatnak egyetlen lövéssel. Egyéb fegyverzet nem került beépítésre, bár ha a szükség úgy hozta, akkor utólagosan akár rakétavetőt is felszerelhető a hajótestre. Az L-s1-es lézerágyúk nagy hátrányának számított, hogy nagyobb igénybevétel esetén túlmelegedtek, így az endori csata idején már egy új továbbfejlesztett változat, az L-s7.2 volt rendszeresítve, amely kisebb átalakítás után már megfelelő hűtéssel bírt.

Az eddig felsorolt nem éppen pilótabarát kialakítását a TIE típusnak elsősorban a Galaktikus Birodalom katonai tie_target_ff7.pngfilozófiájával lehet megmagyarázni, mely szerint az űrhajók és a személyzetük csak eszközök és bármikor pótolhatóak. A kiképzés során ezt az ideológiát sulykolták bele a pilótákba is, így ugyanúgy tekintettek magukra, mint űrvadászgépeikre. Annak ellenére, hogy a kiképzésük során magasan kvalifikált pilótákká váltak, elvárták tőlük, hogy feláldozhatónak tekintsék magukat. A Birodalom többi pilótája ezért enyhén szuicid hajlamúnak tekintette őket.

Az űrben történő ütközetek során is, a minőség helyett a mennyiség elvét vallották a Birodalom taktikusai. Egy teljes létszámú repülőszázad 12 darab TIE vadászból állt, míg egy komplett harcászati ezred 6 századból tevődött össze. Ahogy az a földi egységeknél is megfigyelhető, a TIE vadászpilóták is egy 6 karakter hosszú azonosítóval rendelkeztek. Példának okáért a Halálcsillag elleni támadás során hősi halált halt „Mauler” Mithel azonosítója DS–61-2 volt. Az első két karakter a szolgálat helyszínét, a következő két – esetenként három számjegy – a század sorszámát jelöli, melynek tagja volt a pilóta, míg az utolsó szám a századon belüli rangnak felel meg. Mithel esetébeds-61-2.jpgn tehát a DS a Halálcsillagot, a 61 a Darth Vader közvetlen parancsnoksága alá tartozó 61. „Black” kódnevű repülőszázadot, 2-es pedig a század rangsorán belüli második pozíciót jelöli, azaz Vader nagyúr után ő volt a második legtapasztaltabb pilóta. Ezt a vadászgépén található 27 darab tűzcsóva is jelezte, ami 27 ellenséges vadászgép elpusztításáról tanúskodott. Érdekességképpen meg kell jegyeznünk azonban, hogy Mithel vadászgép dekorációja egyedinek számított a Birodalmi Flottában. A fent részletezett okok miatt a TIE pilóták nem tartották fontosnak, hogy bármilyen módon is megjelöljék, illetve egyedivé tegyék az általuk használt gépet. Teljesen mindegy volt számukra, hogy a hajó, amin repülnek épp frissen érkezett valamelyik távoli bolygó gyárából vagy pedig egy idősebb, több összecsapást túlélt vadászgépen indulnak ütközetbe és a statisztikaiadatok alapján nagy valószínűséggel utolsó útjukra is.

A fentiekben olvasható rövid ismertető reményem szerint egy hosszabb iromány szerves részét képezi, melynek során a Birodalmi Flottában szolgálatot teljesítő TIE űrvadásztípus különböző variánsait szeretném végigvenni és megismertetni azt Veletek. A közelmúlt történései eléggé nagy változásokat hoztak a Star Wars univerzumába, így nem volt könnyű ezt a rövidke kis összefoglalót virtuális papírra vetni, sokat gondolkodtam, hogy mi az, amit érdemes leírni és mi az, ami már nem fér bele az új kánonba. A hivatalos háttértörténet/kánon változásai miatt eléggé sok új információt lehet már olvasni a TIE vadásszal kapcsolatosan is, a TIE/FO változatról nem is beszélve. Ha esetlegesen igény van rá, akkor a kánon szerinti kevéske információt is összegyűjtjük és megjelentetjük a blogon mindenképpen. Addig is… az SWmini legyen Veletek!

 

Felhasznált források:

  •  A Wookiepedia témába vágó cikkei

  •  Bill Smith Star Wars – The Essential Guide to Vechicles and Vessels

További bejegyzések

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ