A trónörökös – YT-2400

Dunehawk_Centurion

Az YT-2000 sajnos nem váltotta, nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket az elkapkodott gyártás, és az abból következő kínos műszaki problémák garmadája miatt. Idővel persze sikerült ezeket orvosolni, de addigra a típus hírneve már erősen megkopott, ezért a Corellian Engineering Corporation jobbnak látta  újrakezdeni az egészet.

Persze nem a nulláról. A CEC mérnökei úgy döntöttek, hogy megpróbálják összeházasítani az 1300-as és a 2000-es legfőbb erényeit, így alkotva meg a következő generációs könnyű teherhajót. Újra visszatértek az oldalra szerelt pilótafülkéhez, egyrészt ezzel is hangsúlyozva, hogy az új hajó a legendás YT-1300-as utódja, másrészt pedig azért, mert aki egy fél életen át 1300-asokat repült, könnyedén hozzászokhat a 2400-ashoz. A hajótest központi, csészealj alakú részét kiszélesítették, és megtartották az elődtípus alsó és felső másodlagos fedélzeteit is. Így a szállítható hasznos teher mennyisége 150 metrikus tonnára nőtt, ami nem is rossz egy ilyen (aránylag) kicsi teherhajótól.

YT2400schematics-SS

Gondoljunk bele, hogy mit ér egy teherhajó, ha az első kóbor peremvidéki kalóz lepuffantja? Nem sokat, de ez a veszély nem igazán fenyegette az YT-2400-asokat. A derék mérnök urak, folytatva az YT-2000-rel kijelölt utat, szinte rogyásig pakolták a hajót extra páncélzattal, erősebb pajzsokkal, és nem kevesebb, mint 13(!) fegyverfelfüggesztési ponttal. A hajótest tetejére és hasára kettő jól megtermett 1D szervótornyot szereltek, amibe tetszőlegesen lehetett különféle méretű lézerlövegeket vásárolni, a kedves vevő igényeihez és pénztárcavastagságához mérten. A külső fegyverfelfüggesztési pontokra pedig végtelen variációkban lehetett függeszteni a mindenféle lézer-, ion-, protonvető fegyvereket, aknákat, bombákat. A birodalmi hatóságok eleinte nem is akarták teherhajóként bejegyezni a hajót, mondván, hogy annyi fegyvert lehet rátenni amivel egy kisebb bolygót is el lehet foglalni…

Mikor azonban végre elindulhatott a gyártás, a CEC egyből bankot robbantott a típussal. A 2400-as gyors volt, erős, és a végletekig variálható, szóval tipikus koréliai. Nem csoda ezek után, hogy ezzel a hajóval végre sikerült lezárni az elöregedő YT-1300-as típus utódlási mizériáját.Dash_Rendar

Bizony sok 2400-as került olyan tulajdonosok kezébe, akik igyekeztek folyamatosan pokollá tenni a birodalmi vámosok, és bolygóközi járőrök életét. Ezek közül a leghíresebb, a Dash Rendar milliárdos hajómágnás, birodalmi tiszt, terrorizmussal gyanúsított számkivetett, csempész, zsoldos, lázadó vezette Outrider volt. Az Outrider tipikus példája annak, hogy mi mindent lehet művelni egy YT-2400-assal „tuningolás” címén. A hajótest extra titánium páncélozást kapott, valamint speciális, radarhullám-elnyelő bevonatot az alacsonyabb észlelhetőségért. A gyári hajtóművet KonGar KGDefender egységekre cserélték amik hadi vadászgépek ionhajtóművei voltak. A SoruSuub Griffyn hiperhajtómű gyorsabbá tette a gépet bármelyik birodalmi mély-űri elfogóhajónál, a szervótornyokba pedig nagy teljesítményú Dymek nehézlézer-ágyúk kerültek (a Dymek cég szállította az RZ-1 A-szárnyú elfogóvadász fegyverzetét is.), kiegészítve a hajótestben lévő, már-már szokásosnak mondható torpedóvető-csövekkel.

Dash Rendar és az elnyűhetetlen Outrider több, a Lázadás számára nagyon fontos küldetésben vett részt, mint például a Második Halálcsillag terveinek ellopása, ahol mint azt tudjuk, „Nem egy Bothan felderítő halt meg azokért az információkért.” Dash Rendar nélkül mind meghalt volna, és a terveket sem szerzik meg.

outrider

Az YT-2400-as pályafutása szinte pontosan olyan lett, mint nagynevű elődjéé: hosszú évtizedeken keresztül gyártották, és alkalmanként az egész Galaxis sorsát befolyásoló események aktív résztvevő voltak ezek a hajók.

Ennél jobban pedig, nem is lehetne hasonlítani az öreg Sólyomhoz, és ikertesóihoz. 😉