12244785_986066721448721_725319860652479847_o

Könczöl Gábor (Gyöngyvásznon innen és túl) megtisztelt bennünket azzal, hogy Dubrovnik-i kiruccanásának képes élménybeszámolóját megoszthassuk veletek. Nem is gyilkolom tovább a kijelzőt, következzen mihamarabb Ő, hogy  látta a forgatástól felbolydult várost:

„Hirtelen jött ötlet volt, hogy ugorjunk át a szomszéd Horvátországba és utazzunk le Dubrovnikba, a Star Wars 8. részének a forgatási helyszíneit felderíteni. Izgalmasnak ígérkezett, hiszen eddig csak úgy kalandoztunk el filmes helyszínekre, ha már láttuk a filmet és vittük magunkkal a kiollózott képkockákat, a helyszínek pontos beazonosítása miatt. Először úgy voltam vele, hogy majd miután látom a filmet (aminek bemutatója 2017 decembere lesz) akkor megyek helyszínnézőbe. Igen ám, de akkor már nem lesz látványos a dolog, hiszen a forgatás végeztével (jelen sorok írásának ideje alatt, 2016 március 17-én) eltakarítják a díszleteket.

Elindultunk nagy kockázatot vállalva, hiszen előző napokban olyan híreket olvastam, hogy az óváros teljes utcáját lezárták. Legbelül magamban már úgy álltam hozzá, hogy az egész kalandtúra kidobott pénz lesz és bárcsak ne kellene menni (ráadásul a szállásunk már ki volt fizetve). Szerencsénkre nem így volt! Már az első nap rengeteg fotót csináltunk, a lezártnak hitt főutcában (amit igazából csak éjszakára zártak le, mert akkor volt forgatás). Később felfedeztük, hogy nem csak az óváros főutcáját, hanem eldugott kis sikátorokat és a várost körülölelő várfal tetejét is
átalakították. Ez a felfedezés nagy öröm volt, hiszen erről nem hallottunk akkor semmit. De ezzel még mindig nem volt vége a forgatási helyszíneknek, ugyanis elsétáltunk a Star Wars stáb szállásához, annak reményében, hogy találkozunk színészekkel.

Meglepetésünkre a Hotel Excelsior udvarában is forgatás volt és sikerült élőben is látni valamit. Hiába zárták le a hotel melletti utat, a kíváncsi szemek azért beláttak egy kicsit és a kamera mozgás mellett felfedeztem egy űrlényt, néhány palotaőrt és egy két olyan jelmezest akik nagyon hasonlítottak a Naboo bolygó lakóinak népviseletére. Ugyancsak két palotaőrt láttunk a hoteltől néhány lépésre lévő tengerparton, akik mellett egy jármű lehetett, mert nappal láttuk annak nyomát is. Végül elmondhatom, hogy minden egyes nap adott valami pluszt, mert új díszletelemeket raktak ki, vagy a világítást kapcsolták be. Az utolsó nap legnagyobb meglepetése pedig Warwick Davis volt, aki velünk szembe jött és volt olyan kedves hogy megállt egy közös fotóra és egy autogrammra…”

Köszönjük Gábor! Az SWMINI legyen Veletek! 😉