R_WildSpace

Karen Miller: Star Wars ­– A klónok háborúja
Külső űr
Avagy van az a hely, ahol a legerősebb akarat és önfegyelem is kevés

 

Szeparista robbantás Coruscanton. Haldokló Obi-Wan Kenobi. Grievous ellen induló Anakin, Bail Organa és titokzatos segítői. Egy űrhajó – fedélzetén egy jedivel és egy szenátorral – úton a Külső űr felé. Becsapódás a Zigoolába, ahol az Erő világos oldala megszűnik létezni.

Karen Miller könyve egyszerre fantasztikus és szívfacsaróan meghökkentő olvasmány. A Geonosison vívott csata – a klón háború első állomása – után felvett történetszál segít megérteni a későbbi eseményeket. Megtudhatjuk, hogyan képes Padmé és Anakin éveken át titokban tartani házasságukat; hogy hogyan lesz a „mester és volt tanítványa” kapcsolatból még mélyebb barátság.

És mindez csak visszaemlékezés.

A Külső űr „jelene” egy epizód és egy kis információcsere után egy rajtaütéssel kezdődik, amely az újonnan épített kellemes, nyugodt hangulatot a földbe tiporja. A jóhiszemű olvasó azt hiszi, ez már elég volt. Úgy gondolja, hogy ennél sokkal rosszabb nem lehet, nem fájhat jobban ez a könyv.

Nem elég elővigyázatosnak lenni, súlyos hiba az – mondaná Yoda mester.

Obi-Wan és Organa együtt indulnak el, hogy fényt derítsenek a titokzatos, adatbázisban nem szereplő Zigoola milétére. Recept egy dinamikus, feszült légkörű, sokszor gúnyosan vagy szarkasztikusan humoros, véget nem érő szópárbajhoz: zárj össze egy szenátort – aki nem képes megérteni sem az Erőt, sem a világos oldal használóinak életmódját – egy jedivel; de utóbbi kiválasztásánál ügyelj arra, hogy ne szívelje túlzottan a politikusokat. Biztos hatás érdekében az összezárás tartson napokig, a hiperűrben száguldva.
Zseniálisan megírt, mindkét szemszögből érthetővé tett, belső gondolatokkal tarkított mély elbeszélés az, amit az írónő elénk tár. Nehéz pártatlannak maradni olvasás közben, de még így is érdekes és elgondolkodtató mindkét oldal.

És ha az általában szigorúan az udvariasság határán belül maradó vita nem lenne elég, közben izgulhatunk Anakin hadosztályáért, a Bothawui sorsáért vagy akár Ashoka Tanoért. Az animációs sorozatban megismert padawan zabolázatlansága kellemes emlékeket idéz – legalábbis azoknak biztosan, akik örömmel nézték végig mind a hat évadot. Érdekes belegondolni a togruta lány helyzetébe, de Karen Miller ebben is segítségünkre van.
Szinte semmit sem kapunk Skywalker mester és tanítványa kalandjaiból, helyette azonban éppen eleget a Zigoolából. Talán túl sokat is. Mert ez az a hely, ahol Obi-Wan akarata is kevés.

 


SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!


 

A Külső űrben található Zigoola ránézésre egy közönséges okkersárga bolygó, három kis holddal. Sem intelligens-, sem állati életforma nem lakja, egyedül a gyér növényzet uralja… és a sith-ek. Régi sith bolygó, sith templommal, az pedig tele sith ereklyékkel, tekercsekkel, kristályokkal… Mindenhol, minden sith; az egész helyet átjárja a sötét oldal.
A robbantás után teljesen még fel nem gyógyult Kenobi kis híján kamikazé landolást hajt végre, Bail Organával a fedélzeten. A Zigoolán az Erő világos oldala nem létezik. A szenátor űrhajójának zuhanása akár lehet metaforája Obi-Wan lelki bukásának. Mert bárhogyan küzd a fejében egyre hangosabban zúgó „Pusztulj, jedi, pusztulj, jedi, pusztulj, jedi, pusztulj!” hanggal; hiába éli meg újra és újra élete legszörnyűbb emlékeit és viseli el a fizikai fájdalmakat, Obi-Wan Kenobi majdnem elbukik.

És az egyetlen dolog – valami, valaki – ami ebben megakadályozza, az Organa.

Carrieduponhisshoulders

Az utazásuk kezdetén egymással acsargó két férfi eljut egy olyan barátsághoz, mely élet-halál között született. Miután pár napnyi kimerítő, szörnyű, halálos gyaloglás után űrhajójuk roncsaitól elérnek a sith templomig, és megsemmisítik az ott található sith holokront (majd a templomot is, pontosabban az magát), még koránt sem lélegezhetnek fel. A „zigoolai kirándulás” (és csaknem fekete humor ennek hívni) végén elérkezik az a pont, amikor Bail Organa fénykardot emel Obi-Wan Kenobira, annak egyértelmű kérését követően. És elsőre bármennyire is hihetetlennek tűnjék… Másodjára még annál is hihetetlenebb.

sith_holoc_1080

Újfent az írónő stílusa és zsenialitása előtt tisztelgek; mert a történet minden pontján hihető, sosem válik hatásvadásszá.
Végül Padmé az, aki hat klón társaságában megérkezik a felmentő sereget képviselve. Amidala szenátor sok mindenről híres, de arról nem, hogy könnyen elérzékenyülős fajta lenne. Minden ellenére Organa láttán félredobja szenátori méltóságát, majd Obi-Want megpillantva könnyekben tör ki. Merthogy egy élőhalott akkor jobban nézett ki a jedinél, az biztos.

Némi örömöt hoznak talán a világos oldal szeretői számára az utolsó oldalak, ahol Palpatine nyájasan mosolyogva majd’ megpukkad mérgében, amiért nem sikerült eltennie Kenobit láb alól. Bár a túlzott olvasói remények elűzése végett azért megnyugtatja magát a könyv utolsó két mondata során, melyek szerint hiába nem lett szomorú vége a történetnek, a Köztársaságnak mindenképpen vége lesz.


SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE! SPOILER VÉGE!


 

A regény jól megszerkesztett; izgalmas kalandokat, dinamikusan felépített, néha szarkasztikus humorú szócsatákat hoz el nekünk; miközben olyan jól és mélyen mesél, hogy nehéz nem jelen lenni az események során. A borítófül szövege alapján: bepillantást nyerhetünk különböző szereplők lelki mélységeibe. Minden fejezet, sokszor az ezeken belül lévő egységek is mind más és más karaktert fókuszálva mutatják be a történéseket. A részletes leírások érthetőek, könnyen vizualizálható a kép, de mégsem válik túlzottan, idegesítően aprólékossá.
Azonban a Külső űr mégsem egy „kis, kellemes, egyszerű” olvasmány. Főképp a könyv második fele miatt; egyszerre katartikus és lelombozó élmény.

A könyv kitépi lelked, megcsócsálja, majd visszaköpi. Újraolvasás során csak még rosszabb lesz.

Egyénfüggő, hogy ki mekkora beleéléssel olvas, hogy mennyire szeret egy karaktert; de az Obi-Wan rajongók számára e tekintetben nem sok jó hírem van: hidegkirázósan nagyszerű és fájdalmas élmény elébe néznek.
Negatívumként… Akármennyire is szerettem volna találni valami ilyet, nem sikerült, ebben csúfos kudarcot vallottam. Ami viszont – főleg azoknak, akik nem túl sok könyvet olvastak eddig a Star Wars világából – fájó élmény lehet, az a magyar fordítás. Képtelen vagyok túllépni az „Obi-van”-on, a „Tripio”-n, az „Artu-Detu”-n és a „Tatuin”-on – csak hogy pár ilyet emeljek ki. Bár a fényszablya kifejezés is furcsa – számomra legalábbis – ez a sokkal megszokhatóbb dolgok közé tartozik.
Nem tudom nem ajánlani ezt a könyvet. Övözi a – valljuk be, várva várt – harcjeleneteket a feszült légkörű beszélgetésekkel. Elvek és eszmék dőlnek romba, jedi tanítások értelmeződnek át, kerülnek mélyebb megértésre.

Idézet a könyv végéről, Obi-Wan és Yoda beszélgetéséből:
„– Mondd el, a legfontosabbat, amit megtanultál!
– Hogy jedi vagyok – felelte Obi-van egyszerűen, hosszas hallgatás után. Egyszerűen és nagy örömmel. – És mindig az is leszek.”

obi_wan_kenobi___episode_3_by_britmodtokyo-d41mvcq

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ