img_0546.JPG

Január 15-én, pénteken, szerencsésen lezajlott a GémKlub-ban megszervezett kezdőnapunk. Délután háromtól szállingóztak az emberek, és 2 órával később rádöbbentünk, hogy nincs több üres asztal, ahová le tudjuk ültetni a még mindig érkező embereket. Tizenegy asztalon zajlott párhuzamosan a csata, és többségben voltak a viszonylag új játékosok.

Én két asztalon tartottam ismertetőt az abszolút kezdőket figyelembe véve, és közben igyekeztem megválaszolni az egyéb asztalokon felmerülő szabályértelmezéseket is. Szerencsére estefelé befutott elég öreg veterán ahhoz, hogy levegye a vállamról az oktatás felelősségét. Egy meccsre én is leülhettem, és 3 vagy 4 kör alatt ki is kaptam.

20160115_181218_small.jpg

Bár konkrét számokkal nem tudok szolgálni, körülbelül 15-20 teljesen kezdő ember fordul meg aznap, akik először pörgették a tárcsákat, és legalább 30-40 haladóbb vagy „profi”, akik egymásnak adtak tanácsokat meccsek között, vagy a magukkal hozott barátaiknak próbálták megmutatni, ez a játék mennyivel jobb, mint a Star Trek: Attack Wing.

Az mindenesetre kiderült, hogy nagyon kedvesek és türelmesek vagytok, és a tömeg ellenére zokszó nélkül vártatok, amíg felszabadult egy-egy asztal. A részvételi arány mindenkit meglepett még a facabook-os eseményen mért visszajelzések alapján is.

Az abszolút kezdőknél többen voltak a haladók, így a következő eseményre az van tervbe véve, hogy elsősorban őket fogjuk hívni, egyfajta klubestként. Természetesen egy ilyen alkalomra is eljöhet egy teljesen új játékos, mert szívesen elmagyarázzuk neki a szabályokat. Illetve lesz még Kezdőnap tavasszal.

20160115_181225_small.jpg

Reméljük, mindenki talált szimpatikus játszótársakat, és sokakban csökkent a „félelem” attól, hogy X-Wing-es eseményre járjon.

A lenti képre rákattintva nézhetitek meg a galériába feltöltött képeket, amiket ezúton is köszönjük azoknak, akik elküldték őket!

A Blog legyen Veletek! 🙂