millennium_falcon-infographic.jpgA Fantasy Flight Games-nek köszönhetően, a második hullámmal olyan hajók fogják erősíteni seregünk vadászgép szekcióját, akiket méltán hívhatunk a galaxis söpredékének. A Lázadók Szövetségének oldalára érkezik Han Solo, Dash Rendar, Jan Ors és Nym. A Galaktikus Birodalmat pedig olyan fejvadászok támogatják majd, mint Boba Fett, Dengar, Bossk vagy éppen az IG-88-as.

Az eddigi csatákra jellemző volt, hogy a vadászgépek igyekeztek minél hamarabb lekötni egymást, annak érdekében, hogy megakadályozzák a komoly sérülésekre képes társaik továbbhaladását a csatahajók felé. Sokat befolyásolt ebben az is, hogy ki volt a kezdeményező fél, és kinek a hajója adott hamarabb kötelék parancsot. Nos, azt kell, hogy mondjam ez teljesen fel fog borulni, köszönhetően az új hajók képességeinek. De nézzük mik is ezek.

swm14-layout.png

Az első ilyen képesség a Grit. Az ilyen tulajdonsággal rendelkező hajónknak nincs blokkolva a mozgása, amennyiben csak egy ellenséges kötelék fogja le.

Rogue. Ennek köszönhetően gépünk képes lesz mozogni és lőni is egyszerre a vadászgép fázisban.

A fentiekkel az egyes hajók csak magukat segítik a csatában, de az Intel képesség már nagyot fog csavarni a játékmeneten. Az a gép, aki rendelkezik ezzel, a tőle számított 1-es távolságon belül lévő ellenséges kötelékek megkapják a Heavy jelzést. Azaz nem kötnek le más gépeket. Hoppá! Mindenki jól olvasta és jól is gondolja. Berobban egy ilyen hajó a csata közepébe, és már mehetnek is tovább a bombázóink, vagy elfogó vadászaink a céljuk felé.

Ha ezt sikerült megemésztenünk, akkor nézzük is tovább gazembereink „hőseink” egyéni képességeit. Mit is kapunk az árukért.

swm14-han-solo.pngHan Solo. 3-as sebesség, 7-es burkolat. Vadászgépek ellen kap 2 fekete és 2 kék kockát. Csatahajók ellen pedig egyet-egyet belőlük. Védelmi token-nek pedig 2 db Brace-t (felezőt), valamint a Grit és a Rouge képességeket. Különlegessége, hogy aktiválhatod kötelék parancs nélkül is a csatahajó fázis elején. Mindezt 26 pontért csinálja.

Solo kapitány nem éppen egy közösségi játékos, mert senkit nem erősít, viszont, ha a csatahajó fázisban aktiváljuk, akkor lehetőségünk van ellenfelünk veszélyesnek tartott gépeinek lefogására. Így akár egy keményebb bombázóraj sem lesz képes nagy gépeinkre lőni, vagy a lekötött vadászgépek nem tudják megállítani bombázóinkat. Arról nem is beszélve, hogy így mozoghat és lőhet is egyszerre. Ráadásnak egy kötelék nem elég a megállításához. Hát meg fog gyűlni vele a birodalmiak baja az biztos, bár szerintem nem ő lesz a legnépszerűbb a lázadóknál.

swm14-dash-rendar.pngDash Rendar. Ő is a magányos hősök közé sorolható. 4-es sebesség, 6-os burkolat. Vadászgépek ellen 4 kék, csatahajók ellen
1 fekete kockával harcol. Védelmi token-nek szintén 2 db Brace-t kap. Továbbá rendelkezik a Rouge és a Bomber képességekkel. Különlegessége, hogy annyi kockát újradobhat a lövéséből, ahány ellenséges osztag vagy csatahajó van tőle 1-es távolságra. Ez nekünk 24 pontért áll a rendelkezésünkre.

Dash barátunk egy olyan hajó lesz a játékban, akit nem kell kötelék paranccsal aktiválnunk, hogy mozogjon és lövést is leadjon, mert ezt önállóan is meg fogja tudni csinálni a saját fázisában. Ráadásnak bombázó. Egy nagyobb csoportba repülve az újradobásai miatt veszélyes lehet, mivel a csatahajók elleni támadásaira is használható a specialitása. Az egy fekete kocka is azért tud olyan oldalra fordulni, ami fájó lehet, pláne, ha már nincs pajzsunk… Sajnos én mindezek ellenére benne sem érzek potenciált, így félő nem sokat látjuk majd a pályán.

swm14-jan-ors.pngJan Ors. Úgy gondolom ő lesz az igazi kedvenc a lázadó sereglistákban. Nézzük is miért. 3-as sebesség, 4-es burkolat. Vadászgépek ellen 3 kék, csatahajók ellen 1 fekete kockával támad. Képességként pedig megkapja a Counter 2-t és az Intel-t. Neki is 2 db Brace token jutott osztályrészül, ami inkább a különlegessége miatt lesz nagyon hasznos, ugyanis a tőle 1-2 távolságra lévő baráti egységek ezeket felhasználhatják védekezésre.  Amit mindezért kérnek az 19 pont.

Jan Ors egy igazi csapatjátékos, akiért pofátlanul alacsony árat kérnek. Nem rendelkezik ugyan nagy életerővel, de képességei nagyon hasznossá teszik. Maga köré gyűjtve a bombázókat képes lesz keresztül vinni őket a TIE vadászok gyűrűjén anélkül, hogy fel tudnák tartoztatni. Támogatásnak ugyan kell mellé egy keresztszárnyú kötelék, – aki akár a Barce-t is használhatja majd, – de szerintem így is szinte kötelező tagja lesz csapatunknak. Ő az, aki szerintem minden lázadó listába be fog kerülni.

Nym. (Nem tévedés! Ez a neve és nem az orom alatt motumblr_nvrt3bg5lk1sz2scho1_500.jpgrmogtam valamit.) Na ő egy nagy talány a számomra. 3-as sebesség, 6-os burkolat. Vadászgépek ellen 2 kék, csatahajók ellen 1 kék, 1 fekete kockával harcol. Minden eddigi lázadó hajóhoz hasonlóan ő is 2 db Brace-t kap. Képességként a Grit és a Bomber szerepel adatlapján. Extrája, hogy amennyiben csatahajó ellen kék kockával kritikus találatot ér el, akkor kiválaszthat és leszedhet tőle egy védelmi tokent. Az ára 21 pont.

Nym barátunkat nem igazán tudom elrakni a hasznossági palettán, ezért kérdőjel nekem. Van anyag a hajójában rendesen nem kell féltsük. Adatlapján lévő extra, és Bomber képessége miatt elsősorban csatahajók ellen fogjuk tudni használni őt. Mindezek ellenére én úgy gondolom nem éri meg az árát. Csatahajókra 1 kék, 1 fekete kockával ugyan szép eredmény érhető el, de arra, hogy speciális képességét kihasználjuk kicsi az esély. Illetve (!) sokkal olcsóbb és hatékonyabb megoldás is létezik rá. Szerintem pontosan ezek miatt nem lesz ő oly népszerű.

swm14-bobafett.pngEl is érkeztünk a Birodalom oldalára csatlakozott fejvadászokhoz. Kezdeném a leghíresebbel közülük. Ő Boba Fett. 3-as sebességgel, 6-os burkolattal áll szolgálatunkba. Vadászgépek ellen 4 kék, csatahajók ellen pedig 1 kék és 1 fekete kockával lő. Bomber és Rouge képességei vannak és 2 db Brace token-je. Speciális tulajdonsága, hogy aktiváláskor kiválaszthatunk egy tőle 1-es távolságra lévő csatahajót, vagy vadászgépet, ami sérül egyet. Pontértéke 26.

Boba Fett lesz az, akit szerintem elég sok listában láthatunk majd és nem csak azért, mert ikonikus karakter a Star Wars világában. Csatahajókra Bomber és speciális képessége miatt is veszélyes lesz. Gondoljunk bele. Aktiváljuk, a csatahajó sérül egyet, majd lövünk is rá, amiben még a kritikus is benne lehet. Hát egy kisebb, vagy nagyobb, de sérült hajónak akár végzetes is lehet, ha már a védelmi token-jei kimerültek. Biztos vagyok benne, hogy fog okozni néhány kellemetlen percet a lázadás híveinek.

swm14-bossk.pngBossk. 3-as sebesség, 7-es burkolat. Vadászgépek ellen 4 fekete, csatahajók ellen 1 fekete és 1 kék kockával intéz támadást. Képességei a Grit és a Rouge. A korábban leírtakkal ellentétben neki csak 1 db Brace token-je van. Különlegessége, hogy amennyiben 6-ra, vagy alá csökken az életereje, akkor fixen kap a dobásaihoz egy kék kockát pontosságra (accuracy-ra) beállítva. A játékba 23 pontért hozható.

Sok ismerősöm szerint nagyon jó kis fejvadász lesz, és szerepelni fog a listájukban. Hát engem viszont sajnos nem győzött meg annyira. Biztos vagyok benne, hogy aprítani fogja a lázadókat a környékén, azonban a legnagyobb bajának azt érzem, hogy a fekete kockákkal hiába fog nagyobb eséllyel találatot dobni, a nevesített karakterek ellen – amiből valljuk be szép számmal van használható a felkelők oldalán – nem fog tudni remekelni, pontosan azért, mert nem kék kockával dobál. Nem nagyon fogja tudni lefogni a token-eket. Természetesen lehet, hogy ennek ellenére hatékony lesz… Az első csaták majd igazolják, hogy mire is jó ez a fiú.

swm14-dengar_1.pngDengar az a fejvadász, aki amúgy abszolút unszimpatikus szereplő nekem, de képességei kapcsán admiralitásom felfigyelt rá. Mit is tud ő? 4-es sebesség, 4-es burkolat. Vadászgépek ellen 3 kék, csatahajók ellen 1 fekete kockával támad. Védelmi token-ként 1db Brace és 1 db Scatter (minden sérülést semlegesítő) áll rendelkezésére. Képességei Intel és Swarm. Extrája, hogy 1-2 távolságon belül a baráti kötelékeknek Counter 1-et ad, vagy ha van nekik Counter az adatlapjukon, akkor azt 1-el megnöveli. Mindezért 20 pontot kell fizetnünk.

Dengar, Jan Ors-hoz hasonlóan csapatjátékos. Intel képességének köszönhetően használható bombázóink, vagy vadászaink célba juttatásához, hiszen ellenfeleinknek oda adja a Heavy jelzőt, így nem tudnak blokkolni minket. Ami viszont ennél is jobban megragadta a fantáziámat, az a Dengar, Howlrunner, TIE Interceptor-ok kombináció. Interceptor-ok Counter 4-es képességgel. Briliáns. A nagy gyengéje, hogy mindenki a két hőst lőné és nem az elfogó vadászokat. Valljuk be viszont azt is, hogy a Punishing One a 4-es burkolatával nem egy életbiztosítás fejvadászunk számára. Egyszóval ezzel a kombinációval a két karaktert messze kell tartani a tűztől, nehogy ott hagyják a fogukat. Viszont, ha hibáznánk ne felejtsük el, hogy mindkettőjük rendelkezik Scatter-rel mentőövként. Szerintem Dengar bácsit sok listában látni fogjuk.

swm14-ig88.pngIG-88. Őt a végére hagytam. Mindjárt meg is látjátok miért. 5-ös sebesség, 5-ös burkolat. Vadászgépek ellen 4 kék, csatahajók ellen 1 fekete kockát biztosít nekünk. Counter 2-es és Grit képességei vannak, valamint 1 db Scatter-t tud védekező token-ként használni. Extrája, hogy figyelmen kívül hagyhatja az ellenség Escort és Counter képességeit (!). Seregünkhöz 21 pontért csatlakozik.

Nos! IG-88 képességei kapcsán azt kell hogy mondjam ő az igazi fejvadász a játékban. Gyors, csak egy kötelék nem tudja lefogni, és nem számít neki, hogy van-e kísérőgép, vagy vissza tud-e lőni az ellenfél. Ráküldjük egy célpontra és a képességei annak likvidálására vannak kiélezve. Nem támogat, nem trükközik, hanem sebészi pontossággal kimetszi a nem kívánt részt az ellenség testéből. Ellenfelünk hőseinek levadászásához tökéletes. Kötelező lesz egy IG-88 a seregbe.

A fenti hajók magától érthetően nevesített pilótáik nélkül is hozhatóak kevesebb pontért. Természetesen így különleges képességeik is elvesznek. Fontos azonban azt is megnézni, hogy milyen más adatuk is változik ekkor! Ugyanis, van ahol a sebesség csökken, vagy a támadókockák száma, illetve a színük változik.

Ha összegeznem kell az új vadászgépeket amiket kapunk azt kell, hogy mondjam ebben a csomagban a Birodalom oldalára dől a mérleg. Sokkal erősebb képességű hajók vannak benne nekik, mint a lázadóknak. A készítők talán egy kicsit egyenesbe kívánták hozni a mérleget, mert érzésem szerint az első hullámban sokkal használhatóbb hősök érkeztek a lázadokhoz, mint a birodalmi oldalra. Illetve szerintem fel kívánták oldani a berepülök-lekötöm stratégiákat, amik kialakultak az első hullámban. Kíváncsian várom az első visszajelzéseket az új hajókról.

A Blog legyen veletek!

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ