screenshot_1_30_13_1_42_pm.jpg

Ki kell hogy emeljem, – mielőtt elkezditek olvasni a cikket, – hogy ez személyes meglátásom a filmről és nem a szerkesztőségünk közös álláspontja. Mindenkitől kaptok majd egy beszámolót. Döntsétek el melyik áll hozzátok a legközelebb!

   Amióta bejelentették, hogy érkezik a Star Wars következő epizódja tűkön ülve vártam. Sok ismerősöm kritizálta a Disney-t. Mickey-vel és hasonlókkal ijesztgettek, de mindegyiket elhárítottam, mondván szerintem kellett már a vérfrissítés a történetbe. Ez fel fogja újra éleszteni a hangulatot. Nem baj, ha más lesz, mint a könyvben megírt folytatás. Hagy szóljon! Vágjunk bele és ütközzön meg újra a jó és a rossz!

Amikor az első percekben leállt a jegyfoglalási rendszere a moziknak, kis híján szívinfarktust kaptam. Telefonálgattam, üzentem össze vissza, mert bármi áron ott akartam lenni az elsők között. Amikor Marci barátom jelezte, hogy intézett nekem jegyeket, az egy fél orgazmussal ért fel!

Ahogy közeledett a vetítés ideje már a csapból is a Star Wars folyt. A nyomtatott és az elektronikus sajtó is erről cikkezet. A tévéből, a reklámokból is csak úgy öntötték a nyakunkba a filmet. Az áruházak plüss babákkal, poharakkal és egyéb „hasznos” kellékekkel igyekeztek becsábítani magukhoz. Ebből már éreztem, rossz nem lehet. Amire ennyire ráfeküdnek, az csakis nagyot szólhat. Magával ragadott a hév!

A vetítés napja előtti két éjszakán már szinte alig tudtam aludni. A moziba is a címzenét dúdolva érkeztem. A büfében szinte remegtem, hogy maradjon még a kiválasztott fém popcorn-os vödörből nekem is a nagy tülekedésben. Meglett! Irány a székem, szemüveg fel ’oszt hagy szóljon!

 .

 .

 .

Lement a film és nem tudtam felállni a székemből. Megsemmisülve éreztem magam. Az első mondat ami az eszembe jutott ez volt:

Mi volt ez a szar?!?

Segítség kérően néztem a magam mellett ülő Mike-ra. Hazafelé is kóvályogtam. Otthon is asszony próbált vigasztalni, mert mindent le lehetett olvasni az arcomról. Bíztam benne, hogy csak azért érzek így, mert nagyon rápörögtem és pár napon belül azt gondolom majd, hogy igazából jó volt, csak nagyon sokat vártam a filmtől. Hát nem…

Teltek a napok és semmit nem változott az érzés…

Mit is mondhatnék azoknak, akik nem látták és nem akarom spoiler-ekkel elvenni a kedvüket?

A film alapjaiban nagyon látványos. Erre semmi panaszom nem lehet, de úgy gondolom ez napjainkban elvárható minden sci-fi-től. A történettel kapcsolatban az az érzés fogalmazódott meg bennem, hogy ez valójában egy Star Trek film, csak Star Wars jelmezekben játsszák…

A filmben szereplő karakterek közül BB-8, Ray és Han Solo az aki nagyon jó alakítást nyújt. Chewbacca hozza a vukit. Ezen kívül mindenki más… Hát, hogyan is mondjam… Nekem nem tetszett. Kylo Ren, pedig kimondottan rossz volt. Nem éreztem, hogy ő a „főgonosz”. (Erről lentebb majd még bővebben.)

Kérlek titeket, ha még nem láttátok, akkor ne pörögjetek annyira rá, mint én. Bízok benne, így több örömötök lesz a filmben! Soha nem hittem volna, hogy ilyen kijön a számon, de inkább költözzön a lakásomba egy egész gungan falu, mintsem hogy ezt még egyszer megnézzem!!!

A cikk nyitóképe érzéseimet tükrözi. Én vagyok a lázadó parancsnok és az új film pedig Vader. Bár ezt lehet nem csak én érzem így…

Azoknak, akik látták egy bővebb kis elmélkedéssel „kedveskedek”. Görgess lejjebb!

Vigyázat SPOILER!

Nos hát! Ti, kik túl vagytok a megmérettetésen. Mit kaptunk a pénzünkért? Egy lerágott csontot. Gyakorlatilag az episode IV-et, csak új köntösben, feltunningolt vizuális hatásokkal. Ha alaposabban szemügyre vesszük a történetet, közel 80%-t megtaláljuk a korábban említett részben. Nézzük mik is ezek.

  • Halálcsillag. Itt kaptunk egy „Halálbolygót”. Nagyobb. Leszívja a napot és bámulatos módon több felé osztódó lövésével egyszerre akár 5 bolygót is el tud pusztítani! Mi a lényeg? Mondjunk nagyobbat és félelmetesebbet, mint az előző részekben! Mint az oviban a gyerekek.
  • Hát itt nem 1, hanem összesen 5 bolygó semmisült meg. Lásd: mondjuk többet, nagyobbat!
  • A lázadók bázisa. Az Ellenállás bázisa itt is nagyban emlékeztet a Yavin IV-en lévőre. Nem dzsungel, de erdős. Csak vadászgépeik vannak itt is. Leia az irányítóban a támadás alatt, akárcsak korábban.
  • Nyomkövetés. A IV. részben is ez vezette el a Birodalmat a lázadók bázisára, akárcsak itt az Első Rend-et.
  • A titkos adatokat egy droidban mentik ki a Birodalmiak orra elől. R2-D2 vs. BB-8. Semmi nem változott csak az adattartalom. (Talán még a falulakók és a jawá-k sorsa között is lehet párhuzamot vonni.)
  • A nagyon fontos adatok egy farmer fiúhoz kerülnek, akiben benne van az Erő. VS. A nagyon fontos adatok egy roncskutató lányhoz kerülnek, akiben benne van az Erő.
  • Az ifjút segítő idős jedi mester a gonosszal való összecsapásában meghal. Beugrik a Han Solo, Kylo Ren jelenet???

Sorolhatnám…

Térjünk is rá a karakterekre, hiszen a történetben semmi újat nem kaptunk.

Kylo Ren. Hát az elején érezni lehet, hogy ő itt egy gonosz „hős”. Aztán előjönnek belőle a kételyek. Amikor a szinkronos hang mondja, hogy „érzem magamban a fényt”. Na hát itt egy kicsit kiakadtam… Elég gagyi. Amikor pedig leveszi a maszkját és megjelenik az ifjú Piton professzor, akkor nálam végleg hiteltelen gonosszá vált… Engem sokkal inkább egy kisfiúra emlékeztetett, aki nem kapta meg az új iPhone-t apucitól és anyucitól, ezért bosszúból átállt a sötét oldalra.

Az Első Rend tábornoka pedig egy kisarkított Tarkin kormányzó. (Ez különösen fáj nekem, mert ő volt a kedvenc szereplőm a filmben!)

Hatalmas beharangozás előzte meg Phasma kapitányt, és végül, ha jól számoltam, akkor mindösszesen 3 jelenete volt? Ezek pedig olyan hosszúak, hogyha éppen akkor nézek le a popcorn-os vödrömbe, akkor nem is látok belőle semmit.

Amiből pedig már kezd tényleg elegem lenni az az önsajnáltató jedi mesterek. Brühühü átállt a tanítványom. Kudarcot vallottam. Száműzetésbe vonulok. Kérdezem én: ez hogyan fér össze a jedik hitvallásával? Nem a végsőkig kellene küzdeniük a gonosszal?!? Nem ez lenne a küldetésük, feladatuk?!?

Azoknak, akik ismerik a szerepjátékok (RPG-k) világát, azt kell hogy mondjam, bármelyik kalandmester jobb folytatást írt volna ennél!

A lényeg, hogy a marketing hadjárat és a Star Wars név garantálta az óriási kasszasikert. Nem tettek más, mint újraírták az epsiode IV-et, piacra dobták és szétreklámozták. A rajongók pedig a hőn áhított folytatás reményében vették, mint a cukrot. Van aki többször is megnézte. Szinkronosan, szinkron nélkül. Egy csapat haverral, majd a másikkal. Sajnos azonban szerény meglátásom szerint semmi újat nem kaptunk. Nem folytatódik a Saga, csak a régire adtak egy új köntöst. Sebaj, a lényeg, hogy kasszasiker!!!

Végezetül, ha értékelnem kellene a filmet, akkor tőlem a 10-es skálán egy erős 1-est kapna. A látvány volt csak Star Wars, az érzés nem… Sajnálom…Nem egy remake-et vártam, hanem folytatást! A klónok háborúja és a Lázadók rajzfilmsorozatokból sokkal inkább átjön a Star Wars érzés mint a VII. részből.

Ez a film szétrombolta az álmomat, hogy valami folytatódik… Most próbálok felejteni… Köszönöm Disney! Köszönöm J.J!

A Blog legyen veletek!

További bejegyzések

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kicsit vitatkozok. Az eleje jó. Hangulatos. A pilóta meg a néger gyerek jól jatszanak, van összhang. Van feszültség. A roncsvadaszat mindennapjai is jók. Ellopják a madárkát, jön a balhé a csempeszekkel. Működik a film. Aztán leszállnak a bolygón, a pilóta ellő egy poént a négernek és vége a filmnek. Leül, lapos lesz, gagyi. Az hogy az eleje jó, furcsa mód még jobban elrontja a filmet. Kylo meg. LoL.

  2. Először is, szerintem egy kicsit hiteltelenné válik a “műértő” “kritikád”, ha hemzseg a helyesírási hibáktól.
    Én az IMDB-n hetest adtam a filmnek, mert valóban újracsomagolt negyedik résznek tűnik. Azonban olvastam olyan magyarázatot, ami alapján az orrunknál fogva vagyunk vezetve és ebben a részben csak el vannak hintve a morzsák, amik majd egészen más megvilágításba fognak helyeződni a következő részek fényében.
    Phasma kapitány nekem is egy hatalmas nagy kérdőjel.
    Kylo Ren meg szerintem a legnagyobb erénye a filmnek, végre egy olyan gonosz, aki még csak próbálkozik! Tele van már a padlás a legyőzhetetlen szuperhősökkel (Amerika kapitány, Batman, Superman, Hulk, Vasember, Pókember, stb.), nagyon frissítő egy olyan alakot látni, aki tudja, hogy gonosznak akar lenni, de még tök rutintalan.

  3. Hadd idézzek egy manapság trendy közösségi oldalról, egyik kevésbé kedvelt ismerősöm a következőt írta ki nemrég az üzenőfalára:

    “Valaki aki meg nem latta a Star Wars esetleg eljonne velem megnezni a moziba??? (hangulatjel)
    En nem akartam megnezni de csak erdekel milyen lehet”

    Magyarul azok is megnézik, akik életükben egy részt sem láttak, mert most nagyon trendyyy! Szomorú.

  4. Az egész erről szól… pózolás, “trendy” beállások, tinisztárok, agyonrágott unalmas klisék.. ergo tanúi lehettünk ahogy a miki egér análisan megszégyeníti a Star Wars Univerzumot… :(((

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ