Karácsony közeledtével kezd egyre nagyobb és nagyobb méreteket ölteni hazánkban is az új Star Wars rész bemutatója miatti hype. A nagyobb bevásárlóközpontok játékrészlegeit ellepték a Csillagok Háborúja logóval fémjelzett műanyagfigurák, járművek, plüssök, ruhák ésatöbbiés a többi… Szerény véleményem szerint már sikerült elérnünk az 1978-es év karácsonyának a szintjét, amikor is az akkor még simán csak Star Wars néven futó – később korszakalkotóvá váló – film kapcsán a játékiparban minden egy ifjú rendező, név szerint George Lucas álmáról szólt.

A november 14-ei fergetegesen jól sikerült I. Országos Star Wars Rajongói Találkozón szerény személyemet is elkapta újra a szenvedély, amit utoljára kölyökkoromban éreztem – talán 7 éves lehettem -, amikor is megkaptam életem első G.I. Joe akciófiguráját (ha jól emlékszem a sorozatbéli neve Drop Zone volt). Később több figura és jármű is követte, így elég szép gyűjteményre tettem szert pár év alatt. Ma is vigyorogva emlékszem vissza, amint gyerekkori cimboráimmal hosszú délutánokon keresztül csatáztunk velük. A találkozón két figura megszerzésével fektettem le az azóta lassan, de biztosan bővülő kollekcióm alapjait. A következőkben a Hasbro által kiadott The Force Awakens 3’75 inches (10 cm-es) sorozatának eddig megjelent darabjait szeretném bemutatni.

FamousGleamingFalcon

Az eddig megjelent figurák 2015. szeptember 4 -én kerültek forgalomba a Force Fridaynek nevezett esemény
kapcsán. Ahogy azt az FFG esetében is megszokhattuk, itt is úgynevezett megjelenési hullámokban (wavekben) válnak elérhetővé a babák. A kollekcióba az új filmben szereplő karaktereken kívül belekerült egy-egy klasszikus szereplő is, bár ez szerintem nem rossz dolog. Az első hullámban 2*6 figura került a polcokra, a témákra osztott sorozatok a Snow and Desert és a Jungle and Space fantázianevet kapták. A karakter mellé minden csomagba kerül egy második kiegészítő fegyverzet is, amely egy nagyobb fegyver része. Ha a figura csomagolásának
hátoldalán felsorolt két másik bábút is megveszi a lelkes Star Wars rajongó, akkor a különálló darabokból összeépíthető egy nagyobb, erősebb fegyver.

$_57 (1)

A Havas és sivatagi eresztésben kezünkbe vehettük Rey-t (Starkiller Base variáns), az új Stormtroopert, a lángszóróval felfegyverzett Flametroopert, Finn-t (Jakku variáns), Darth Vadert valamint Zuvo felügyelőt. A dzsungel-űr sorozatban megkaptuk a Resistance Troopert, Poe Dameront a nagyon vagány új X-wing pilótafelszerelésben, valamint visszatért körünkbe a fiatal Luke is. A miénk lehet még Kylo Ren, aki az új negatív karakter szerepében tetszeleg, az Új Rend TIE vadászgépének pilótája és Phasma kapitány is. Ez bizony akárhogy is számoljuk 12 különböző figura, ami nem kis mennyiség :). A figurák 5 artikulációs ponttal rendelkeznek, azaz 5 helyen mozgathatóak (mozgatható fej, karok és lábak). Ez nem túl sok sajnos, és bizony a figurák részletessége is hagy maga után kívánnivalót. A sisak nélküli figurák arcai véleményem szerint kicsit elnagyoltak, a sisakkal rendelkezőek esetében a sisakokat sajnos nem lehet levenni a figuráról. Azt kell mondanom, hogy össze sem hasonlíthatóak sajnos a 2013 óta futó Black Series-el. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy elsősorban a fiatalabb generáció a célcsoportja a most kiadott sorozatnak, akik elsősorban játékként tekintenek rájuk. Reméljük idővel ez változni fog, és a „nagyobb gyerekek” is megkapják majd a nekik megfelelő figurákat.

Gyűjtésre fel!

A Blog legyen veletek!

Források:

JediBusiness – http://jedibusiness.com/

Star Wars Underworld – http://www.starwarsunderworld.com/2015/08/report-force-awakens-375-action-figures.html