A cikkből kiderül az idei (2015-ös) világbajnokság pár meccsének kimenetele, így aki még meg akarja nézni azokat a meccseket úgy, hogy nem tudja a végeredményt előre, az ne olvasson tovább.

Corran Horn-ról talán kevesebbet tud az átlagos X-Wing-es, mint Kyle Katarn-ról vagy Luke Skywalker-ről. Oldalakat lehetne megtölteni csak a legfontosabb cselekedeteivel, de ezt már szerencsére megtették helyettem sokan mások, köztük  Michael A. Stackpole (akinek a Battletech-es könyvei nekem jobban tetszettek, mint a Rouge Squadron-osak).

Corran-t úgy tudnám a legjobban jellemezni, mint ha az eredeti trilógia hősei közül Han Solo vakmerőségét és cinikusságát összegyúrtuk volna Leia kötelességtudatával és moralitásával, és az egészet megfűszereztük volna egy csipet Luke Skywalker Erő érzékenységgel és elhivatottságával. Tehát a nyerő receptből próbáltak nekünk egy tuti karaktert gyártani.

Ha máshol nem is, de X-Wingben összejött. Még ha úgy is, hogy a történetektől megszokott zöld X-szárnyú helyett gyárilag egy piros E-wing-be ültették bele a játék készítői.

Az E-wing

Az E-szárnyú vadászgép az a lázadó hajó, ami bár túlárazott, de a rendes 100 pontos csatákban a helyi játékosoktól függően csak-csak előkerül, hála mai cikkünk tárgyának, Zsivány Nyolcasnak. A másik nevesített pilóta, Etahn is remek választássá tud válni, amint a meccs pontértéke a 100-100 pontról elkezd felfelé kúszni, 400 ponton már meglehetősen „must have” választás birodalmi játékosok ellen. Kicsi TIE-figtherek szerencsénkre még nem rendelkeznek pajzzsal nagy százalékban, így pár TIE-FO-t leszámítva garantáltan bevihetjük a sima TIE-LN és TIE-bomber repülőszázadokba a gyilkos, kritikus találatokat.

Azonban a hagyományos, 100 pontos meccsekben Etahn képessége még akkor sem kiemelkedő, ha 5 Z-95-sel párosítjuk. Más listában pedig alig-alig elvétve szerepel. Bár a tárcsájuk nem rossz, a boost-ikon szerintem hiányzik róluk, ugyanakkor Engine Upgrade-del felszerelni egy alapvetően drága hajót nem mindig éri meg. 2 A-wing-gel vagy Z-95-sel jobban járunk, mint egy Knave vagy Blackmoon Squadron pilótával. A generikus E-wing-ekről meg szerintem senki se tud semmit sem (nekem is meg kellett most cikkíráshoz néznem, hogy egyáltalán mi a nevük!), még a TIE-defender-ekhez képest is kevés játékidőt kapnak.

Ami azonban lehetetlenné teszi, hogy az E-wing-hez a közeljövőben érdemben hozzányúljanak, az maga Corran Horn. Feltehetőleg egy remekül beárazott pilótáról beszélünk, ugyanis a képessége, hogy előrehozhatja a következő körből a támadását, meglehetősen szituációfüggő, de egyben sorsfordító lehet.

Corran még a tavalyi világbajnokság meccsein nem szerepelt kifejezetten előkelő helyeken, a legjobb 16 közé két játékos révén is bekerült, de tovább nem jutott. Összehasonlításként, idén a legjobb 16 között 5 listában volt Corran, és az egyik döntős listában is.

A statisztikákról visszakanyarodva az előző évre, tavaly Paul Heaver szuper defenzív Fat Han listája megnyerte a bajnokságot, és ezzel közel egy évre átrajzolta a játék arculatát. Előtérbe kerültek azok a build-ek, amelyek egy körben a lehető legtöbb sebzést fixen, kockadobástól függetlenül ki tudták védeni.

És itt jött be a képbe Corran. Ha egy Han akár 3 sebzést is fixen ki tud védeni körönként (R2-D2 pajzs visszatöltés, Millenium Falcon title-ból Evade, C-3PO), akkor a legtöbb hajó szó szerint meg se tudja sebezni 1-1 elleni csatában. Corran ugyanakkor 2-szer lőhet egy körben (persze akkor cserébe a következő körben nem tüzel), így viszonylag fixen tudja sebezni a Falcon-t egyes körökben, míg a maradék időben pajzsot tölt vissza. Elég sok esetben hasonló játéktudású emberek csatájában az E-wing nyer a drágább YT-1300-as ellen.

Corran igazi térnyerése a Wave 5 eljövetelével vette kezdetét, amikor is a gonosz YT-1300-asok ellen be lehetett vetni a „kistestvérüket”, a fürgébb YT-2400-asokat.

Corran klasszikus partnere, Super Dash

Nem véletlenül lett már-már hírhedt a „Dash-Corran” lista megnevezés. Az Outrider címmel ellátott 2400-asok egyetlen gyenge pontja, a „doughnut hole”, azaz a hajó körüli Range 1-es buborék csak a fürge A-wing-ek és TIE-interceptor-ok által rendesen kihasználható. Egy Veteran Instinct-es Corran pedig meglepően jól rá tud készülni ezekre a berepülésekre. A védekező token-jeikből élő Interceptor-ok pedig szintén nem szeretik, ha egy adott hajó egy körben többször is rájuk lő.

Ezek után nem véletlen, hogy az idei Világbajnokság Top 16 helyezettje között ez a lista volt az egyetlen, ami kétszer is előfordult. Természetesen ez az erős lista sem verhetetlen. Hogy mennyire nem verhetetlen, azt mutatja, hogy az egyik játékos az idei Világbajnokságon a Top 16-ból nem jutott tovább, a másik Top 8-ból.

Persze kihangsúlyozom, hogy jó lista. Még az olyan kezdő játékosok kezében is nagyon erős ez a seregösszeállítás, mint amilyen Én voltam az év elején. A hazai X-Wing-es bajnokságban egy első és egy második helyett köszönhetek ennek a sereg összeállításnak. Tekintve, hogy kétszer hoztam ezt az osztagot versenyre, ez nem rossz mutató. Persze nem legyőzhetetlen, mint azóta az már kiderült pár barátságos meccsen, de a mai napig tud meglepetést okozni. Az Én játékstílusomhoz nagyon illik egy lehetőleg kevésbé kiszámíthatóan repkedő, 360°-ban lövő nagy hajó, ami magára vonja az ellenfél figyelmét, és egy pajzs visszatöltős befejező hajó, aki jó eséllyel 1-1 ellen eltakarítja a legtöbb másik hajót.

Corran Horn (42 pont)
-R2-D2
-Fire-Control System
-Veteran Instincts
Dash Rendar (58 pont)
-Push the Limit
-Heavy Laser Cannon
-Kyle Katarn
-Outrider
-Engine Upgrade

Mint sok squadron-nak, a fentinek is abban rejlik az ereje, hogy a különböző részei más célpontok ellen muzsikálhatnak jól. Dash-t a nem Autothruster-es ellenfelek ellen bátran ajánlom, 60 pont körüli pontértéken nehéz olyan találni, ami rendszeresen megverné. Ha lehetőségünk van minden körben Focus + Target Lock kombinációval lőni, bármit felmorzsol idővel. Corran ennyi pontosan ellenben még épp sebezhető, rá is rettenetesen kellene egy Engine Upgrade, így játékstílustól függően áttehető Dash-ről Corran-re a fejlesztés. Persze ha véletlenül tudjuk/sejtjük, hogy nem számít az, hogy Corran 8-as vagy 10-es Pilot Skill-ű, akkor őt is lehet és érdemes Push the Limit-tel felszerelni.

A fentieken kívül az alábbi lista is érdeklődésre adhat okot

Corran Horn (46 pont)
-R2-D2
-Fire-Control System
-Veteran Instincts
-Engine Upgrade
Dash Rendar (53 pont)
-Lone Wolf
-Heavy Laser Cannon
-Recon Specialist
-Outrider

 

A fenti listában igazából Dash-t kell jelentősen máshogyan reptetni, kevésbé kiszámítható talán, hogy pontosan hova érkezik, és valamivel jobb lehet a védekező képességünk összesítve.

A szemtelenül fiatal Nathan Eide az alábbi listával vágott neki az idei X-Wing világbajnokság döntőjének:

 

Poe Dameron (37 pont)
-R5-P9
-Autothrusters
-Veteran Instincts
Corran Horn (48 pont)
-R2-D2
-Fire-Control System
-Push the Limit
-Engine Upgrade
Prototype Pilot (15 pont)
-Chardaan Refit

A dupla pajzstöltős rémálom, ahogy ellenfeleink jellemezhetnének minket, miután szembenéznek a fenti squadron-nal. Egy nagyon szívós Corran, egy nem sokkal gyengébb Poe-val megtámogatva, és az egész kiegészítve egy A-szárnyúval, ami szükség esetén remekül blokkolhatja az ellenfeleinket. Szerencsés esetbe még ez utóbbi hajónk is több támadó lövést túlélhet, így az ellenfelünknek nehéz elsődleges célpontot találnia. Bár az A-wing halna meg először feltehetőleg, az ő elpusztítására is több energiát érdemes fordítani, mint amennyit ér.

Végezetül pedig jöjjön az előző számban beígért „Táncoló” Corran lista:

Corran Horn (46 pont)
-BB-8
-Push the Limit
-Fire-Control System
-Engine Upgrade

A pajzsvisszatöltést őrült mennyiségű akcióra és páratlan mobilitásra cserélhetjük fel. Amíg zöldet mozgunk és nem vagyunk kezdetben bestresszelve, lépés előtt aktiválhatjuk BB-8-asunkat, barrel roll-olhatunk, majd ezután aktiválhatjuk a Push the Limit-et végrehajtunk egy boost vagy focus akciót, ami bestresszel minket. Ezután lelépjük a zöld manőverünket, leesik a stressz jelző, és végrehajthatunk egy akciót! Ehhez hozzá véve, hogy a Fire-Control System miatt lesz target lock-unk a célpontunkon nagy eséllyel, gyakorlatilag 4 akciót hajtunk végre körönként. Egyedüli probléma, hogy Soontir vagy Vader utánunk léphet, ők is jelentős mennyiségű akcióval rendelkeznek.

Megjegyezném, hogy a fenti kombináció Wedge-et visszahozta az élmezőnybe újra.

Wedge Antilles (38 pont)
-BB-8
-Push the Limit
-Engine Upgrade

Feltehetőleg kellő számú listát láttunk ahhoz, hogy ráérezzünk Corran Horn lényegére. Egy alapvetően remek potenciállal rendelkező hajó, de még több pontot kell rááldoznunk, hogy tényleg hasznos legyen, és még sajnos akkor is rossz repüléssel és/vagy kockadobással hamar búcsúzhatunk tőle.

Corran Horn, a Lázadás törékeny virágszála. Egyszerre lehet seregünk támasza, vagy gyenge pontja. Közel 50 pontot költeni egy kis hajóra, amikor 35 pontért a birodalmiak hozhatnak egy Super Soontir-t… Szerintem megéri. Ugyanakkor több pesti pilóta véleményét ismerve, nem egy biztos befutó az emberek között. Mindenesetre aki úgy érzi, az ő repülési stílusába beleillik egy nagyon drága Lázadó Ász, az nehezen talál jobbat ennél az E-wing pilótánál.

A Blog legyen Veletek!