Mindannyiunk már játszott társasjátékon /gyűjtögetős kártyát/ asztali harci játékot, így ismerős az érzés, mikor már nem tud újat mutatni. Minden lehetőséget kimerítettük a „kinevetavégén” végtelen tárházából, ismerjük az összes oldalát a kockának, minden lapot és kombót kijátszottunk már a kedvenc kártyás játékunkban, és már a imádott seregünk figurái is kopni kezdtek. Mit teszt ilyenkor a kiadó? Nyilván pénzt akar termelni, azaz fenntartani az érdeklődést. Ennek több módja létezik:

  1. kiegészítőket adunk ki, ami újabb figurákat, pályákat és szabályokat hoznak a játékba színesítve azt
  2. kiadjuk ugyanazt kicsit másképpen, de kicsit erősebben mint az előző kiadás
  3. új szabályokat adunk ki, megbolondítva az eddigi készletünk
  4. ezek kombinációja.

Kiadó kreativitásán és egy hibás felfogású sales team befolyásán (pénzéhség és rövid távú gondolkodás) múlik, hogy mit választ a kedvenc cégünk. Hosszú pályafutásom során megéltem már az össze létező variációt, túl vagyok néhány nagy csalódáson (RIP Warhammer Fantasy!:( Games Workshop!!! Te…Huncut! )), és néhány szép emléken. Az igazság valahol középen van, nem tolhatják túl a sales-t, de túl felhasználóbarátok sem lehetnek, mert felkopik a gyártósor.

Egyik nem is olyan új szerelmem a Fantasy Flight Games, aki számos közös „gyermekkel” ajándékozott már meg (szerencsére ezek kevésbé zavarják az asszonyt, mint ha valódiak feküdnének a vitrinben :)). Eddig nagyon jól sikerült venni az akadályokat. Új hajókon, ötletes új szabályokon és fejlesztéseken keresztül az X-Wing éveken át izgalmas és érdekes maradt úgy, hogy nem kellett újravásároljunk fél évente mindent (persze azért ezt-azt be kellett szerezni). Na de itt az új őrület! Episode VII! Új alapdoboz! Wow!

Az FFG vajon hű maradt önmagához, vagy netán egy másik ösvényre lépett? Nyíljon jobban a pénztárcánk, vagy elég a kuporgatott zsebpénz? Az élet nagy kérdései… Nyilván voltak előzetes érzéseink, de Öveges professzor óta tudjuk, hogy komoly kísérlet nélkül ez nem számít!:)

Miután pár hete Botonddal mélyrehatóan átrágtunk magunkat a magyarul megjelent X-Wing figurás játékon, úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy döbbenetesen izgalmas történelmi viadalt a múlt és a jövő(jelen?) Titánjai közt! Luke vs Poe, Black squadron vs Dzzssséta ász! Itt az igazság pillanata! (Mert ugye a két játék Teljesen kompatibilis! Talán azért, mert ugyanaz csak más ruhában!)

Tehát adott egy 1 méter * 1 méteres 1 láb * 1 lábas (kukta:) pálya, 70 pont és néhány űrszemét.

A vörös sarokban a régi alapdoboz 70 pontból összeválogatott elit csapata, saját avítt sérülés paklival!

Dark Course

Night Beast

Luke Skywalker

 

A kék sarokban az új aspiránsok a modern Damage Deckkel!

Epsilon Squadron Pilot

Omega Ace

Poe Dameron

Egyedül a kockák amiket közösen használtunk, nehogy valamelyikünk sötét szerencsejátékos múltja befolyásolhatja ezt abszolút hiteles kísérletet!

A felállás

Hetven pontocskából bevásárolt három-három hajóval nehezen tudtuk volna teleszórni a csatateret, ezért mind a ketten döbbenetesen zseniális húzással indítottunk: egy kupacba raktuk a gépeket! Annyi különbséget azért felfedezhetett egy rutinos szemlélő, hogy míg Botond Luke-ot a TIE-ok mögé rakta, addig én Poe-t eléjük, így a két töltelékgép mindkét oldalon a szárnysegédek szerepét kapta. Mivel azonos pontból kezdtünk, öregeké az elsőbbség felkiáltással, úgy döntöttünk, hogy a régi csapat kezd.

Minden készen állt, hogy megtudjuk az FFG sötét titkát! Indulhatott a harc!

Alfa csapás

Egy fontos momentuma az X-Wing játéknak az alfa csapás. Mikor még nem érnek össze a gépek, csak nagy sebességgel tekernek egymás felé, de már éppen súrolják a távolságmérő végét, jöhetnek a torpedók, rakéták, nehéz lézerek stb., hogy már az elején megroggyantsuk az ellenség flottáját! Külön buildek vannak, amik erre építenek… na de nem ezek..:)

Az alapdobozok finoman szólva sem halmoznak el minket ilyen nyalánkságokkal, egy szál torpedót kapunk az X-Wing-hez, ami inkább csak az elhasznált papírmennyiséget növeli a gyártáskor, mert a pályán semmilyen gyakorlati haszna nincs. Azaz lenne, de nem ennyi pontért. Ennek ellenére Botond felrakta az önjelölt jedire ezt a fegyvert, de – mint várható volt – sok vizet űrt nem zavart. Valójában ez azt mutatta, hogy régi dobozból nehezebb összerakni értelmes fejlesztéseket, mint az újból.

Dogfight!

Na végre jöhetett az igazi harc! TIE feszült TIE-nak, és X-wing volt X-wingnek farkasa! Botond old-boys válogatottja az egyik TIE-ra koncentrálta a tűzerőt, ami a kör végén 1 (egy) életerővel repült tovább, már kevésbé vígan. Úgy néz ki a plusz egy pajzs megtette a feladatát, és egyben tartotta a repülő koporsót. A gépeim Lukra zúdították áldásukat, ami hasonló hatást váltott ki, azaz a jedi jelölt egy életerővel társalgott tovább az Obivan hanggal a fejében.

Igazából  következő kör volt az érdekes és csatadöntő. Jöhettek a kitérő-elterelő-támadó manőverek! Valahogy nem tud nem feltűnni, hogy több nyilacska van az új hajók manőversablonján. Nem csak több, de ugyanazok és még néhány új és jobb. Hmmm… Nem túl fair.  Nos így döbbenetes dolog történt… az új hajók kimanőverezték a régieket! Persze benne volt, hogy Botond rutintalanul nem ismerte még ezeket igazán, de bevallom én sem. De azzal, hogy „megforduló” manőverből kétszer annyi áll rendelkezésemre, sokkal kiszámíthatatlanabbá tette a gépeim, míg a régi doboz azért korlátozott volt ehhez képest.

Mészárszék

Durr-durr, pukk-pukk! Két régi TIE vadász leesett a pályáról, bár majdnem magukkal rántották az Új Rend egyik gépét, de nem volt a szerencse Botonddal, így Domestosozott napelemek tovább villogtak az űrben.

Mindeközben a galaxis UTOLSÓ jedije Visszatért! Visszahúzta pajzsait a kis R2-es segítségével és ráfordult az őt  üldöző vérszomjas új figurákra! Igazából annyi esélye volt az „öreg” gépnek, mint annak idején a Halálcsillag ellen, de a tiszteletből (és természetesen a hiteles kísérlet miatt) végigtoltuk a küzdelmet.

Luke megpörgette gépét, Nagyon érezte az Erőt, tudta, hogy Obivan, Yoda és az utolsó kis jedi portás szelleme is vele van és… meghalt. Hát ez a Valóság kérem!:) Azért még egy TIE/FO -t magával rántott, mivel minden-mindegy alapon az egy életerős gépet is Lukra vezényeltem, ami hiba volt. Természetesen a császárnak küldött jelentésekben ez nem lesz benne.

Konklúzió

Hölgyeim és Uraim, bebizonyosodott a világra szóló okosság! Egy kevesebb mint kettő! Avagy a jobb az tényleg jobb! Persze nem azt mondjuk, hogy mindenki égesse fel a réig alapdoboz készletét, szórjon rá sót, majd köpködje meg tizenkétszer a válla felett. Ahogy már kicsit elemezgettük, a TIE vadászok továbbra is valid gépek egy Swarm kötelékben, az X-wing pedig… nos… hát…Biggs jó lehet néhány felállásban.:)

Ha most szállunk be a játékba, egyértelműen az új alapdoboz amit be kell szerezzünk, nem csak az új sérüléspakli miatt, hanem mint jól látható, erősebbek a benne található gépek. Ez van. FFG bizony elk… elkanászodott, és engedett a sötét pénz csábításának, és a fenti B) opció lépett életbe.

Tehát a kérdés inkább az, hogy megvegyed-e a régit? Talán, ha tetszenek a figurák. De inkább nem. Nagyon bízom benne, hogy jön valamilyen tapasz a régi X-ekre, mert – bár ez szubjektív – vagányabbak mint az újak. Addig marad a T-70. Legalábbis a versenyek és az Episode VII.-ben biztosan.

addig is a Blog legyen Veled!