Hosszan húzódó huza-vona után, Chicago városa végül elfogadta a George Lucas múzeum megépítését.

Lucas még 2014 júniusában bejelentette, hogy fel szeretné építeni múzeumát, mely életművének állítana emléket. Voltak a tervvel kisebb gubancok, mert hiába a futurisztikus, Űrkorszakot idéző dizájn, az épület Holdbéli tájhoz hasonlító megvalósítása, a városatyák nem voltak elragadtatva az ötlettől. Először is, kicsit nagyra nyúlt az alpterület és így nem jutott elég parkoló a Chicago Bears szurkolóinak meccsek idején, valamint elég méretes területet kanyarított ki magának Chicago város parkjából.

Idén novemberben a MAD építészeit iroda, felülvizsgálta a terveket. Mintegy negyven százalékkal csökkentette a teljes múzeum számára szükséges terület méretét és mintegy huszonöt százalékkal az épület átmérőjét. Lucas bele ment abba is, hogy a Bears meccsei idején, a létesítmény parkolóját használhassák a csapat szurkolói. Így mindeki megkapta amit szeretett volna, és Lucas felhúzhatja végre szeretett múzeumát, melynek építési munkálatai jövőre kezdődnek meg.

Belbecs…

…és külcsín.

A Lucas Museum of Narrative Art new csak a Star Wars és az Indiana Jones univerzumának állít emléket, de megtalálható lesz benne egy kiállítás Norman Rockwell festvényeiből valamint egy átfogó gyűjtemény a filmek posztereiből. Ennek érdekében a MAD az épületet három szintesre álmodta meg, melyet egy gyönyörű körkörös panorámát biztosító kilátó szint kornáz. Az épület tetjéről lélegzetelállító kilátás nyílik majd a városra, és a Michigan – tóra. No, majd látjuk! 😉

Addig is, a Blog legyen Veletek!

forrás: wired.com

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ