Úgy alakult, hogy “véletlenül” hozzájutottam egy Raiderhez hála Baksa kollégának, aki így egy CR90-el lett gazdagabb. Természetesen nem hagyhattuk ki a ziccert és nekirohantunk az új szerzemények tesztelésének.

A hajó gyönyörű. Rendkívül igényesen lett kidolgozva, amolyan FFG módra, és nagyon erősen hozza  birodalmi Feelinget. Már csak azért is, mivel maga a Császár ül a Dobozban! Különösen a bontogatásra és az elemzésre nem térnék ki, ezt már megtettük korábban, így marad a Tiszta játék.

Mivel túl gyakran nem jászunk EPIC játékmódot, ezért elképzelhető, hogy itt-ott (?) hibáztunk, de az ilyen apróságokat majd igyekszem elrejteni a betűk között. 😉

Rövid bontogatás, és néhány “Ejha”/ “Hűha” után, realizáltuk, hogy ezek nem nagyon fognak elférni az asztalon, így előkaptuk az Armada Playmatet, mivel ide már a 6 láb hosszúság kell! Hirtelen jobbak lettek a méretarányok, így már szinte minden készen állt a csatára. Azaz majdnem minden. Ugyan a két óriás adott volt, de azért kíséretet kéne adni melléjük, és fel kellett tupírozni őket, mint a rosszlányokat a munka előtt.

További fél óra hümmögés és pakolás után a következő csapat állt össze:

Raider – Class Corvette

  • Instigator (4)

Fore Section (50)

  • Ion Cannon Battery(6)
  • Gunnery Team (4)
  • Engineering Team(4)

AFT Section (50)

  • Empreror Palpatine (8)
  • Ion Cannon Battery(6)
  • Single Turbolaser(8)
  • Tibanna Gas Supplies(4)

Black Squadron

TIE Advanced – Dart Vader (29)

  • Outmaneuver (3)
  • Engine upgrade (4)
  • Proton Rocket(3)
  • TIE/X1 (0)
  • Adv. Targeting Computer (1)

TIE Advanced – Juno Eclpise  (28)

  • TIE/X1 (0)
  • Accuracy Corrector (0)
  • Outmaneuver (3)
  • Proton Rocket(3)

TIE Interceptor – Soontir Fel (27)

  • Stealth Device (3)
  • Autothruster (2)
  • Push The Limit (3)
  • Royal Guard TIE (0)

Iron Squadron

4 * TIE Fighter – Academy Pilot (12)

Nyilván mindent ki kellett próbálni. Szerintem teljesen reális, hogy mikor a Császár elindul a bevásárlókörútjára, magával viszi Vadert, Junot és Soontirt, néhány teljesen újonc pilóta kíséretében. Mivel A Birodalom nagyon ügyel a költségekre, hogy a népnek minél több maradjon, valamint az üvegzseb program is erre kötelezi őket, Őfensége nem a csillagflottájával közlekedik, csupán egy Raiderrel. Persze az ellenzéki média szerint mehetett volna Űrkomppal is… na de Kérem… xwing1.jpgMivel ezekben a nehéz időkben a felforgató elemek inkább vadászokkal támadnak (gondoljunk a felrobbantott békés, fegyvertelen megfigyelőholdra), így alapvetően a sereg is a kisebb gépek ellen készült, hogy utána közös erővel tudjuk felszámolni a CR90-et. (Az új ion ágyú minden ellen jó, igazi Joker!)

Lázadó oldal a következő képen nézett ki:

CR90

Fore Section(50)

  • Han Solo(2)
  • Single Turbolaser(8)
  • Single Turbolaser(8)
  • Sensor Team(4)
  • Gunnery Team(4)
  • Tibanna Gas Supplies(4)

AFT Section(40)

  • R2-D2(3)
  • Single Turbolaser(8)
  • Engineering Team(4)
  • Backup Shield Generator(3)

Gold Squadron

2 * Y- Wing – Gold Sqadron Pilot(18)

  • Ion Cannon(5)

Y- Wing – Gold Sqadron Pilot(18)

  • Ion Cannon(5)
  • R2 Astromech(1)

Y- Wing – Gold Sqadron Pilot(18)

  • Ion Cannon(5)
  • R5 Astromech(1)

Blue Squadron

3 * X-Wing – Rookie Squadron Pilot (21)

  • R2 Astromech (1)

Azaz Han Solo és bandája összeverődött, hogy bulizzon egy kicsit, és éppen a szerény uralkodót szemelték ki. Baksa tonnányi ionnal látta el a vadászflottát, amik nagyon hasznosak a kisebb és a nagyobb hajók ellen is. A Corvett viszont csak a Raider ellen készült, Solo kapitány telerabolta a hajóját turbólézer ütegekkel. Ezeknek egyetlen hátránya, hogy közelre sajnos nem tudnak lőni. A maradék pont X-Wingekre ment, amik vadászbombázók lévén, szintén sok helyen bevethetőek.

A Nyitány

12034212_10207288103143634_7286994716477804529_o.jpgNémi vizuális feszültség keltés után (értsd fotózás), megkezdtük a csapatok behajózását a játéktérre. Külön pikantériáját adta a meccsnek, hogy Baksa az X-Wing készletének leépítése mellett döntött, hogy alapvető életszükségleteire jusson keret (értsd: Armada), így megvártam, hogy egyesével elbúcsúzzon a hajóitól mielőtt felrakja őket. Pontokat és pilótaképességeket figyelembe véve, én kezdtem a TIE kötelékkel a felpakolást, majd jött mindennel Baksa, és végül a Raider és a Birodalom Nagyjai. A CR90 az oldalát mutatta a pálya közepén, a fenekében pedig sorakoztak a csibéi, konkrétan a Gold és a Blue család. A Corvettre merőlegesen érkezett a Raider, és szemben a fiókákkal dobta ki az Iron TIE vadász köteléket és a Black osztagot.

Úgy nézett ki, hogy most már minden készen áll, jöhet a Nagy Teszt!

Tapogatózás

Úgy voltunk mint vak a Swinger klubban, óvatosan kerestük a fogást, nehogy valami rosszra nyúljunk. A két mamut gyűjtögette az energiát, Solo kapitány még  a Tibanna gázt is kiengedte, hogy maximumra töltsön mindent amit lehet. A Raider kicsit még várt ezzel.

A szélen a TIE vadászok is lassan totyogtak előre, várták a megfelelő pillanatot, hogy beindítsák az ion hajtóműveket. Szemben az Y-Wing-ek a tyúkanyó után sorjáztak, bízva ion tornyaikban, míg a keresztszárnyúak berepültek a TIE-ok elé, hogy védjék a csibék oldalát. xwing3.jpg

Alfa csapás

Végül a nagyon lőtávolságú fegyverzettel, láthatólag bejött Han Solo számítása, turbólézereivel megszórta a Raidert, aminek a pajzsai nem reagáltak jól az agresszív behatásra, mivel teljesen leváltak és még két sebpont is átjött. A brutális zárótűznek ára volt, mivel a Corvette energiaszintje jelentősen megcsappant, mivel mindent a fegyverzetbe irányított a parancsnok. Raider sajnos lő távon kívül járt még, így nem tehetett mást, mint hogy az energiáit a pajzsok visszatöltésére fordította.

xwing4.jpgSolo azonban nem aprózta el, a maradék energiát is kisajtolta a csatahajójából, és a következő körben újabb sortüzet zúdított őfelsége békés sétahajójára, aminek ezúttal nem csak a pajzsai szívódtak fel, de konkrétan az egész első része is az enyészeté vált az ott felhalmozott segélyszállítmányokkal együtt. Bár a parancsnok meghalt, a hibája “jutalmáért” , a császár kidobatta a tetemét az űrbe. Biztos ami biztos.

Azonban a lázadó csatahajó teljes energiakészlete elillant, és most már a Raider is ideális távolságba került, így megkezdődhetett a válaszcsapás.

Másik oldalon kevésbé volt fókuszált Solo parancsnok. Bezavarta az X-Wingeket a teljes birodalmi vadászarzenál elé, akik megették reggelire a vörös osztagot. A keresztszárnyúak ugyan eltaláltak egy amatőr vezette TIE vadászt, de megölni nem tudták őket, mert Palpatine császár inspiráló szelleme (értsd kockaforgató képessége) megmentette őt.

Közelharc

Összességében a lázadók álltak jobban, mivel a Gold kötelék még teljesen ép, és a Corvette is csak pajzsaiban rendelkezett hiánnyal. A Birodalomnak ugyan meg volt a vadászfölénye, de amíg az Y-Wingeket nem amortizálja le, addig érdemben nem tudnak segíteni a Császár hajójának.

xwing6.jpgKét dolog azonban átbillenthette a mérleget. Solo csatahajójának nem maradt energiája, és ha lassan halad tovább, hogy feltöltse magát, akkor a Raider túl közel kerül a turbólézerekhez, amik nem tudnak majd lőni. Viszont ha gyorsan megy, akkor nem lesz energia nekik. Baksa az utóbbit választotta, teljes sebességgel megindult a Corvettel, amire számítottam és ráfordultam a sérült Raiderrel. Némi adok kapok után, ahol a lázadó gép energia híján igazi sérüléseket nem tudott okozni, cserébe a Raider komolyan károsította az ellenfele hajtóművét.

Az Y-Wingek híresen „jók” a vadász-vadász elleni harcban, így pilóták elkezdték lemondani az esti bulit, mikor megláttak a TIE vadászokat a hátukban. A TIE kötelékek Vader nagyúr vezetésével lecsaptak a Gold kötelékre. Módszeresen, egyesével számolták fel az ellenállást, az Y-Wingek pilótái egymás után kényszerültek hazaszólni az asszonynak, hogy ne vegyenek tartós tejet. Összesen egy úszta csak meg, akin a sebességkülönbség miatt egyszerűen átrepült az Iron és Black kötelék. Az ionágyuk mindössze a sérült TIE vadász tudták lelőni, és a lázadó „légierő” gyakorlatilag megszűnt. Selavi.

Végjáték

xwing5.jpgMivel a Corvette energiahiányában nem tudta megsemmisíteni a Raidert, komoly gondba került. Jobbról a császár hajója konkrétan nekiütközött, míg a fenekében a Black és Iron kötelék kezdte amortizálni a hajtóművet. Solo tábornok úgy döntött, hogy inkább parancsolja a hajóját – azaz elhúzott a francba, mikor a hátsó rész nem kívánt részt venni a további játékban és felrobbant.

 Itt abbahagytuk a játékot, mivel az óra valamiért 23:00-át mutatott.

A tapasztalatok (a részemről):

  • Tibanna gázból nem árt még egy. Ha lett volna a másik oldalon, akkor elképzelhető, hogy máshogy alakul a csata.
  • Túl sok újdonság volt a pályán, amit néha egyikünk, néha másikunk elfelejtett használni.
  • Az új TIE Advanced-ek, ahogy várható volt, fantasztikusak! Accuracy is, és a … is tette a dolgát. Végre használható hajó lett!
  • Junoról nem tudok túl sokat mondani, mert elfelejtettem a képességét és amiatt kétszer ütközött. Így sem volt rossz (mint Advanced)
  • Az új Iion nehézfegyver nagyon jó! Egyfelől még a maradék esélyt is elvette, hogy a Corvette energiához jusson, másfelől vadászok ellen is kiválóan használható. Nice.
  • A Császár nagyon menő. Persze amúgy is az, de a pályán is jól teljesít. Többször megmentette a kis TIE pilóták életét, így döntően befolyásolva a játékot. Tovább élnek, több tüzet vonnak el, még többet lőnek… Sima játékmódban nem tudom megéri-e, de EPIC-ben nagyon zsír!
  • Nem sokat EPIC-ezünk, így elég új élmény volt. Igazi átmenet az Armada és az X-Wing között. Sokkal több stratégiát igényel, mivel gyakorlatilag osztagokat vezényelsz, de megmarad a manőverezés feelingje is mikor ezek találkoznak. Egyszóval: EPIC!!!

 xwing7.jpg

Tessék előkapni a hajókat, keresni egy nagyobb asztalt és kipróbálni ezt a játékmódot is, mert megéri!

…és A Blog legyen veletek

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ