X-Wing nosztalgia sorozatunk lassan a végéhez ér. Már csak két és fél Wave maradt bemutató nélkül. Továbbra is kihasználnám az írói szabadság nyújtotta lehetőségeket, és nem sorrendben fogunk haladni. Persze folytathatnánk a harmadikkal, de mivel a most közelgő Wave 7 a bombázókat némileg át fogja azt gyúrni, így megvárnám, hogy mi esik ki belőle, mielőtt (bemutatnám?) leírnám a TIE Bombert.

Tehát Wave 4. A kedvenc kiadásom. Egyfelől itt léptem be a játékba, másfelől a legnagyobb kedvenc, a TIE Defender is itt kerülhetett fel először a terepasztalokra. Az előző hullám volt az első olyan, ahol már bekerült olyan hajó is, ami a filmben nem szerepel. Na most a Wave 4 csak ilyenekből áll. Az FFG az EU-hoz fordult, azaz a Star Wars kiterjesztett világához (Expanded Universe), ami magába foglalja az összes hivatalosan elfogadott könyvet, képregényt és játékot. Most, hogy a Disney az egészet kukázta, némileg kétséges vajon milyen létjogosultsága lesz az új filmekben és univerzumban ezeknek az új hajóknak, de erősen bízom benne, hogy a jobbakat átemelik.

Mindkét félnek két-két hajótípussal bővült a repertoárja, kezdjük is a terrorista szabadságharcos csapattal.

E-Wing

Az Új köztársaság érájában a kormány közeli FreiTek inc. közreműködésével megkezdték az addigra már öregecske X-Wingek kivonását és helyettesítését egy új, modernebb kísérő vadászgéppel. Kezdeti problémák ellenére Thrawn halála után már gyakori látvány volt az Új Köztársaság flottájában. Népszerűségében komoly szerepet játszott, hogy szinte mindenben felülmúlta elődjét. Gyors, erősen páncélozott, jó pajzsokkal és erős fegyverzettel rendelkezik. Viszont drágább és csak a külön neki tervezet R-7-el használható (mintha a földön is lennének hasonló cégek aki ezt csinálják…). Mivel a VII epizódban T70 néven új X-Wing fog érkezni, ezért nem tartom valószínűnek, hogy az E-WIng az új storyvonalban szerepleni fog.

A játékban 27 pontért kapunk egy jó fegyverzetű (3), jó kitérésű (3), gyengén páncélozott (2), jó pajzsokkal (3) rendelkező hajót, amely a szokásos fókusz, célzószámítógép mellett kapott barrel roll-t (oldalra perdülést) és kitérést is! Ez több szempontból is érdekes, mivel volt már lázadó hajó hármas csak kitéréssel és hozzá akcióval, valamint volt már csak perdüléssel, de ezek kombinációja eddig csak a TIE gépek sajátja volt. Figyelembe véve a tűzerőt is, valamint, hogy kis szenzor ikonunk is van, az E-Wing nagyon jó kis gépnek tűnik. Sajnos csak tűnik, mivel valójában semmiben sem igazán jó. Persze nagyon hasznos, hogy elvileg bárhol bevethető, de ennek ára van, amit pontokban kell megfizetni, és egy specifikus buildben nincs ilyen felesleges pont.

A különleges pilóták kicsit mentik a helyzetet Etahn A’baht tud egy sima találatot kritikusba forgatni (bárki barátnak a tűzívén belül), sajnos ezt 32 pontért teszi. Viszont Corran Horn már érdekesebb állatfaj: kör végén lőhetsz még egyet, igaz következő körben nem tudsz. Egy kiélezett helyzetben nagyon sokat számíthat egy támadás. Az ellenfél fantomjának maradt 1 életereje, és a következő körben biztosan lelépne. Na így nem fog. Corran az egyetlen akit láttam már versenyen is, a többi E-Wing már nem ennyire szerencsés.

Z-95 Headhunter

A Z-95 Headhunter, azaz fejvadász, a népszerű X-Wing elődje, amit a Klónháború idején dobott piacra az Incom és a Subpro vállalat. Olcsó üzemeltetési és beszerzési költsége miatt, nagyon hamar népszerűvé vált a külső szektorok még független rendszereiben a csempészek, és természetesen a fejvadászok köreiben. Képességei elmaradnak a csúcsvadászokétól (sőt még az átlagostól is), de az ár nagy úr. A játékban szintén megmutatkoznak az említett paraméterek. Tényleg nagyon olcsó (12 pont) és tényleg mindenben átlag alatti: mindene 2-es. Kicsit mindenben ott van, de sosem lesz belőle „tank” , „DPS” vagy fürge TIE vadász. Hogy miért jó mégis? Mert a lázadóknak nagyon kellett már egy „filler” hajó, azaz egy olyan gép amire a maradék pontjainkat el tudjuk értelmesen költeni. Természetesen a mennyiség ereje itt is érvényesül, azaz egy mini (3-4 gép) vagy egy teljes swarm (7-8 gép) életképes build (rész) lehet.

Két veterán pilótát kapunk a csomagban. Blount hadnagy a birodalmi seregből dezertált a másik oldalra. Közepes pilóta (6 PS), aki ha valakire rálő mindenképpen találtnak számít. Területre ható rakétáknál ez nem rossz, egyébként hátrány is lehet. Airen Cracken már a menők pilóták közé számít (8 PS), aki miután durrant egyet, egy közeli baráti hajó még csinálhat egy ingyen akciót. Cracken jó puzzle a szinergiára építő buildekben, hasznos támogatója lehet egy nagyobb hajónak.

A csomagban kapunk egy érdekes kártyát, Munitions Failsafe néven. Ezzel a fejlesztéssel ha kilövünk egy rakétát/torpedót és nem talál, akkor újra próbálkozhatunk. Sajnos ezeknek a fegyvereknek a mechanizmusát nem sikerült jól eltalálni a játékban, mivel túl drágák a tudásukhoz képest (és mellesleg nagyon megbízhatatlanok). A failsafe kicsit javít a megbízhatóságon, de elviszi a modification slotot, és tovább drágítja a fegyvereket. Jó – jó, de kevés. A Wave 7 próbálja tovább csiszolni a helyzetet, de inkább a bombázókra koncentrál. A végső megoldásra még várni kell.

 TIE Defender

Át is értünk a galaxis uraihoz. Be kell valljam, hogy a TIE Defenderhez hasonló érzelmi kötelék köt, mint a TIE Interceptorhoz, amolyan gyermekkori szerelem.:) Imádom ez a gépet! Gyönyörű és brutális. Azaz itt csak gyönyörű… A méltán híres TIE Fighter nevű PC játékban tűnt fel először, mint kegyetlen válasz a lázadók űrfölény vadászaira. Utolsó elérhető hajóként apríthattuk vele a Birodalom ellenségeit. Nem nagyon volt ellenfele, csak egy másik Defender.

Érthető okokból az FFG nem ezt a verziót vette át, hanem a némileg kiegyensúlyozottabb  változatot, ami ellen más gépeknek is van esélye. Ez nem jelenti azt, hogy gyönge gépet kapunk. Ahogy a Z-95-nek minden értéke 2 volt, így itt minden érték 3 lett, azaz jó! A rakéta lehetőségen kívül, kapunk egy másodlagos fegyver slotot is, azaz akár nehéz lézerfegyverrel is felszerelhetjük ezeket a gyönyörűségeket! Ha ez nem lenne elég, még a manőverein is csavartak a játéktervezők. Kanyarodni ugyan nem nagyon tud, de K-turn, azaz megfordulás manővere fehér(!), ami teljesen egyedi a játékban, és ha előre repeszt akkor az zöld (könnyű) manővernek számít. Azaz egy egyenes vonal mentén tudunk vele oda vissza rohangálni különösebb erőfeszítés nélkül. Tehát kaphatunk egy brutális tűzerejű, jó túlélő képességű és gyönyörű vadászgépet és… versenyen nem fogjuk látni. Hogy miért? Mert sikerült Sirenar kereskedőinek úgy túlárazni, hogy egyszerűen nem éri meg lehozni.

Ha statisztikákat nézzük, és mindent összeadunk akkor akár stimmelhetne a végszámla, de hasonlóan az E-Wing-hez, ez sem egy specializált hajó, és olyan tulajdonságokért kell fizessünk, ami igazából nem kell. Fehér K-Turn jó dolog, de nagyon kiszámítható a gép, mivel mást nem nagyon fog csinálni. A Wave 7-ben kapunk egy TIE hajtóművet amivel jobban tud fordulni, de ez pontba és egy modification slotba kerül. Engine upgraddel szintén javíthatunk még a manőverezésen, de így még drágább a kicsike. Sebaj, kicsit még tudok várni, hogy megkapja a trónját!

A Defendert a sztori (és a játékok) szerint csak az elitek elitje vezetheti, a legjobb pilóták jutalma, hogy a TIE koporsókból az euró törésteszten 5* besorolású Defenderbe ülhessenek be. Az FFG ezt  1 és 3-as pilótaképességnek értelmezte, ami még jó indulattal sem nevezhető elitnek.

Két pilótát kapunk itt is: Vessery ezredest, aki kap egy Target lockot ingyen, ha más barátjának már van a célzó keresztje a gépen. Másik ász Rexler Brath, aki focus tokenért sérüléskártyát tud felfordítani. Hááát… Nem sikerültek X-Wing szaggatóra a fiuk képességei, ráadásul a még drágábbá teszi az amúgy is drága gépeket.

A hajóhoz kapjuk a fent már említett Munition failsafe-t, valamint két jó elit kártyát az Outmaneuver, ami jó manőver esetén bünteti az ellent -1 kitéréssel (egyébként az E-Winghez is jár), valamint a Predator-t, ami a swarmok ellen nagyon hatásos, mivel 2 kockát újradobhatunk, ha az ellenfél pilótaképessége 1 vagy 2.

A Defender egy luxusjátékszer, amit jelen formájában sajnos csak a rajongóknak éri meg beszerezni, versenyekre csak az olyan fanatikusok viszik mint én.

 TIE Phantom

 El is érkeztünk a Wave legerőteljesebb és legmeghatározóbb hajójához. A Phantom bevezet egy teljesen új lehetőséget, az álcázást. Ha a hajónk álcázva van nem tud támadni, de a kitérése kettővel nő. Az igazi előnye azonban nem ebben mutatkozik meg, hanem a mozgásában. Ha gépünk kitör az álcából, végrehajthatunk egy ingyenes mozgást előre, jobbra vagy balra 2-es távolságban. Természetesen ezek után még leléphetjük a normál mozgásunkat. Ha elég nagy a pilótaképességünk, és mindenki után léphetünk, akkor gyakorlatilag eldönthetjük hova kerüljön a gépünk. Finom…:)

A Phantom a Birodalom másik remekműve, egy álcázó képességekkel felruházott gyilkos. A gép önmagában is nagyon használható, bár csak átlagos védelme van ha éppen nem bujkál (2 test, 2 pajzs, 2 kitérés), de a négyes (4!!!!) tűzerő a legerősebb a játékban. Bizony, van egy hajónk ami brutálisan manőverez, nehéz lelőni, és kegyetlen a tűzereje. Még egy utast is tehetünk rá, ami vicces dolgokkal tudja támogatni a hajónk. Természetesen nagyon drága… ja nem, az alapgép 25 pont. Ez azért kevésbé mozgékony,  de ajándék ennyi pontért. Az igazi gyilkosok, a nevesített hőseink: „Echo” nem egyenes irányba tud kitörni az álcázásból, hanem kanyarodva is, míg „Whisper” sikeres találatért gyűjt egy focus tokent.

A Phantom népszerűsége nagyon gyorsan felszaladt. Versenyeken szinte kötelezővé vált. Következő hullámban érkezett Decimátorral párban pedig végigtarolták a dobogót, egyedül a másik király YT erődök tudták felvenni a versenyt, mivel csak két fegyver van Phantomok ellen amivel ők bizony rendelkeznek. A magas pilótaképességű gépekkel kell jönni, ami előtt lép a Phatmon, így nehezebb kimanőverezni minket, vagy tornyos hajókat hozni, amiknél mindegy hova érkezik a kolléga. Az FFG is érezte a rezgéseket és kicsit csavart a Phantom szabályain. Most már a kör elején kell kitörni álcából, és nem a mozgás fázisban. Így bár a mozgékonysága megmaradt, de elveszett az előny, hogy tudjuk merre „jár” az ellenség. Elegáns nerf, ami nagyjából helyre rakta a gépet.

A Phantom a fluff miatt is kötelező darab, ha a Birodalommal játszunk valahova előre tegyük a vásárlási listánkon.

A Wave 4 hatása még most érződik a játékon. A Z-95 és a TIE Phantom továbbra is a versenyek rendszeres szereplői, de sajnos a Defender és az E-Wing inkább csak a fluff meccseken kerülnek az asztalra. Nem ezek az első darabok amiket be kell szerezzünk, de ha beleszeretünk a játékba, nagyon hamar ott lesznek a polcon.