A sziréna hangja üvöltött át a természetellenesen szép tájon, hogy fokozatosan visszahúzza őt a valóságba, és szétzúzza a gyönyörű álomvilágát.

Howlrunner félig öntudatlanul állt fel a priccsérről. Ma nem volt kedve ehhez. Vissza akart térni gyermekkora rétjeihez. Régen nem álmodott ilyen megnyugtatót. Látszólag nem érzett félelmet a harcmezőn, de stressz alattomos ellenség, évek óta nem hagyja rendesen aludni.

Felsóhajtott és megkezdte a már ezerszer elismételte a mozdulatsort. Szkafander, sisak, ellenőrzés…

Körülötte az újoncok rajzottak. Próbálták oldani a feszültséget, a szirénát túlüvöltve ugratták egymást, búcsút vettek az adattárolókon maradt szeretteiktől, vagy egyszerűen csak kiadták a gyomruk tartalmát a mellékhelységben.  Gyakori jelenet volt mostanában a rombolón, a Terroristák valamiért nagyon el akarták őket tenni láb alól.

– Gyerünk emberek! – üvöltött rájuk a nő. – Sok mocskot kell ma még lelőni, ne várakoztassuk meg őket!

Pár héttel az első nagy összecsapás után, újra egymásnak feszültek a jók és a rosszak.  Mivel revansot akartam venni az első vereségért, ezúttal is a lázadókat irányítottam, csak kicsit változtattam a felálláson.

 A Birodalom nagyon hasonló flottával érkezett:

Két erősen megerősített VSD  II (Hyperion és Rage). A Hyperion egy Wulffal erősebb volt mint a társa. Összességében valamivel kevesebb upgrade került rájuk, így Howlrunner mellé hat osztag TIE vadász fér még be.

 A Lázadók két mezei Nebulon-B hoztak az Escort fajtából (vadász támogató és elhárító). Korvettekből pedig a közepes hatótávolságút, amiből az egyik Dodonna Pride (kék kockákkal átlövi a pajzsot) a másik pedig ion ágyúval (kiiktatja a védelmi tokeneket egy körre) érkezett.  Skywalker mellé négy X-Wing kötelék fért.

 Küldetésnek a Fire Lanes került kiválasztásra és a Birodalom kezdte a kört. A feladat lényege, hogy vannak stratégiai helyek amik birtoklásért győzelmi pontok járnak. Három token került le, a pálya közepére és két szélére. A birodalmi Taktika: Erős bal! (1. kör)

 A birodalom középső és a bal szélső objektívával szemben tette fel flottáját. Tervek szerint jobbra kanyarodva felnyalják a Lázadó flottát és begyűjtenek jó néhány VP-t elhaladva az objektívák mellett. Hogy minél tovább a stratégiai pontok közelében maradhassanak a bal szélső VSD Rage 1-es sebességre lassított.

 Lázadók a két szélre rakták a korvetteket és középre a két Nebulon-B –t az összes vadásszal együtt. Látva a Birodalmi felállást, a két korvett közül az egyik, kihasználva mozgékonyságát, jobbról behúzódott középre a két fregatt mellé. Ezzel a húzással a bal szélső romboló ( VSD Rage) ideiglenesen kiesett a harcból, mivel mindenki lő távon kívül került. Mást nem tehetett, VP-t kezdett gyűjteni  a szélső objektívából.

 A vadászok Harca (2-3. kör)

 Mivel a Birodalom kezdett ezért hamarabb aktiválta a TIE vadászait, hogy rácsapjanak a szerencsétlen keresztszárnyúakra, akiket kicsit előrébb toltam mint kellett volna. Úgy tűnik ezúttal is megismétlődik az előző játék és Luke barátaival együtt csomagolhat. A heves támadásban az X-Wingek fele megsemmisült vagy kiesett a harcból. Szomorú percek voltak a lázadás számára.

Dodonna ezúttal tartogatott egy kis meglepetést az elbizakodott birodalmi pilóták számára. A keresztszárnyúakat két pontvédelmi rendszerrel erősen felszerelt Nebulon-B kísérte. Nos… ezt követő brutális mészárlás nehéz leírni. Birodalom elvesztette a gépeinek 70%-át, és kénytelen volt Tarkinnal squadron parancsot adni, hogy legalább Howlrunnert kimentse a pokolból. Azt hiszem, Botond egy életre megtanulta tisztelni a pontvédelmi rendszerek erejét.:) Mivel túlságosan előre voltak tolva az X-Wingek, a csapda nem volt tökéletes, túl sok gépet vesztett a lázadás.

Közben volt néhány lövésváltás is, de nem volt jelentős veszteség.

A lázadó Taktika: Koncentrált megkerülés (4-5. kör)

 A lázadó flotta elérte a VSD Hyperiont és elkezdte a megkerülését. A lemaradt VSD Rage próbált korrigálni, és felgyorsított, de továbbra is lő távon túl maradt. A Hyperion koncentrált tűzzel áttörte az egyik Nebulon-B pajzsait és enyhébb károkat okozott a hajótesten. A lázadók megkezdték az általam kitalált zseniális kombót. Ion ágyúval semlegesített a védelmi rendszereket (értsd token), majd megszórták a rombolót egy tűzíven. Dodnna Pride a képességével átlőtte a pajzsot és hatalmas robbanást okozott a lőszerraktárban, míg Luke a védelmi rendszereket terhelte túl. A VSD még kétségbeesésében eldobott egy tokent is, hogy harcképes maradhasson.

Következő körben Hyperionon Wulf parancsok vörös fejjel üvöltve küldte a technikusokat a sérülések javítására, akik helyrerakták a lőszert és a védelmi rendszereket, de a pajzsokra már nem marad idő. A romboló fegyvereivel tovább támadta a Nebulon-B-t aki ugyan visszahúzta a pajzsait, de ezt újra elvesztette és súlyos károkat szenvedett (1 HP- állt). A lázadók azonban nem tétlenkedtek a romboló lángolva sodródott az űrben szintén 1 HP-n.

A Végjáték (6. kör)

A lázadók nagyon közel kerültek a játék megnyeréséhez, ha ki tudják lőni a rombolót, övék a meccs! Amennyiben ezt nem tudják megoldani, a Biroldalom, a tétlen VSD Rage-nek hála, sok győzelmi pontot szerzett a stratégiai pontokból, így nyerte volna a játékot. Itt elkövettem egy apró hibát, nem lassítottam le a lázadó flottát, így túlrobogtak a Hyperionnon, és már nem tudták elérni a középtávú fegyverekkel. Viszont a sérült Nebulon-B-t sikerült ügyesen úgy beforgatni , hogy az első pajzsát mutatta a rombolók felé és nem a sérült oldalát.

A lázadó flotta megkezdte a hátsó VSD Rage amortizálását, de már nem maradt érdemleges idő a harc befejezésére. Úgy nézett ki, hogy a Birodalom végül megint nyer. Azonban történt egy kis apróság. VSD Hyperion helyrehozott még egy sérülést, így két hull pontra hozta fel magát, de egy meteormező került az útjába. Szerencsére navigációs parancsot kapott, így volt esélye az elkerülésre. Botond elsőre csak úgy tudta lerakni a rombolót, hogy a feneke pont rákerült az aszteroidákra. Másodszorra már sikerült olyan „tekerést” találni amivel megúszta a dolgot. Szabály szerint természetesen nem lehet többször próbálkozni, de mivel baráti tanuló játékban voltunk, így akár bele is férhetett. Végül abban maradtunk, hogy megnézzük mi történt volna ha felhúzzuk a kártyát. Mivel a rombolónak két „életereje” maradt, csak egy dolog jelenthet problémát: a strukturális kár, ami pont két sérülést okoz. Dodonna miatt négy kártyából választhattam….

az első: szenzorhiba…

a második: lőszerek…

a harmadik: legénység…

a negyedik…

Dodonna felállt a parancsnoki székéből mikor az egyik nagyobb aszteroida úgy tűnt telibe találja a rombolót, de az minden energiáját elégetve igyekszik elkerülni azt.  Majd hatalmas villanás. Ahol a Hyperion hídjának kellett volna lenni, már csak egy lángcsóva állított emléket a hajó legénységének. Örömkiáltások hullámait verték vissza a hajó falai.  Még a tábornok is megengedett magának egy mosolyt, ahogy romboló lassan részévé vált az elkerülni kívánt mezőnek. Tudta, bár még nincs vége a csatának, de győztek.

A láda nagy csattanással ért földet ahogy az antigrav emelőket lekapcsolták. Dodonna intett, hogy nyissák fel. Minél előbb kint akarta tudni a tartalmát. Idegesen járkált fel alá miközben a technikai személyzet megkezdte a konténer szétszerelését.

Mi történik ha a harcokban megsérült? A romboló ugyan nem robbant fel, de ez nem garantálta, hogy a hirtelen légnyomásváltozás, vagy a rázkódás nem tette tönkre az áramköröket. Elég egy apró hiba, és minden elveszett…

Az egyik technikus hangja zökkentette ki borús gondolataiból.

– Készen vagyunk uram. Aktiváljuk?

Dodonna válaszolni próbált de kiszáradt a torka, így csak egy köhögésre futotta. Végül csak bólintott.

A technikus rutinos mozdulatokkal aktiválta a konténer tartalmát. A tábornok közelebb lépett, hogy lássa a folyamat megfelelően lezajlik-e. Ha sikerrel járnak a Birodalom biztosan nem fogja annyiban hagyni. Vadászokból űzött vadakká válnál. A környék összes rombolója és fejvadásza őket fogja keresni. Nehéz idők elé néznek…

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ