Mi az az Armada, Imperial Assault és mi az az X-wing? ha már ismered őket, ezt a bejegyzést át is ugorhatod. Ha mégsem, akkor ez az a kötelező rész, ahol röviden elmagyarázom.

Armada, Imperial Assault és az X-wing miniatures is a terepasztalos úgynevezett „skirmish” stratégiák sorát gyarapítják. Azaz szükséged van egy asztalra, amire különféle tereptárgyakat teszel ki, és a gyönyörűen festett makettekkel, bonyolult szabályrendszer szerint irtjátok egymást a haveroddal. A fenti játékok az űrben játszódnak, így némileg egyszerűbb a tereptárgyak sora, de így is van lehetőség roncsokat, aszteroidákat és űrállomásokat (na meg egymást) kerülgetni. A Skirmish jelző, kisebb – értsd kevesebb figurás – csatákat takar. Azaz nem lesz szükséged 120 orkra ahhoz, hogy játszhass. 

Pár éve már játszom terepasztalos stratégiákkal, volt néhány nagy szerelem, ami ilyen olyan okokból kiábrándulásba torkolt, de az X-Wingnél már egy ideje leragadtam. (van eladó 40k-m, nem érdekel valakit?:))

X-Wing és az Armada elsőre nem tűnik olcsónak, de relatíve az. Nincs szükséged több tucatnyi figurára, már három-négy hajóval is játszható sereget kapsz. A figurák előre festettek (elég szépen), így a festéssel sem kell bajlódni.

Szabályrendszer nem bonyolult, de megfelelően komplex, hogy gondolkoznod kelljen. Játékhoz kockák kellenek, így a szerencse itt is jelen van, de mivel alapvetően a hajók mozgatására és parancskiadásra van kihegyezve, így ez még elviselhető mértékű.

Mi különbség a három játék közt?

Az X-wing vadász léptékű „dogfight”-ot modellez és alapvetően a manőverekről szól. Előre el kell döntsd, hogy hajóid merre fognak fordulni, hogy fognak mozogni. Mindenki lerakja a „parancsait” lefordítva, majd szép sorban a játékosok mozgatják a hajóikat. Ha jól csináltad, pont a hajód elé kerül az ellen és szépen meg tudod sorozni, ha nem… 

Az Armada csatahajó léptékben játszódik, és a hosszú távú stratégiára és helyezkedésre teszi a hangsúlyt. A hajó méretüktől függően eltérő sebességgel reagálnak (egy rombolón eltart egy darabig míg végigordítják a hídról a gépházig a parancsokat). Vadászrajok kedvükre rohangálhatnak, míg a legnagyobb hajóknál már három körre előre el kell döntsd, hogy mit fog csinálni.

Az Imperial Assault pedig egy “földhöz ragadt” játék, ahol a legizgalmasabb jeleneteket játszhatod végig Luke Skywalkerrel, Han Soloval, vagy akár C3-PO-val társasjátékhoz jóval közelebb álló környezetben. De ha mélyebbre akarsz ásni, akár nagyobb csatákat is vívhatsz a konyhaasztalon.

További bejegyzések

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ